SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Egyedülálló szülőként, karácsonykor

Kókai Kata [cikkei] - 2004-11-17
Egyedül lenni a szeretet ünnepén szomorú dolog, de egyedülálló szülőként, gyermekekkel ünnepelni csodálatos.

Karácsony a szeretet ünnepe, akkor igazán jó, ha együtt a család. Egyedülálló szülők esetében azonban a gondok megduplázódnak. Ugyanúgy el kell végezni a napi teendőket, a gyerekek iskolába vagy óvodába mennek, emellett még a háztartási munkákat sem hanyagolhatja, sőt, az ajándékokat is meg kell venni: persze akkor, amikor a gyerek nem látja.

Az ünnepi előkészületek is megterhelik a szülőt; miközben végzi a megszokott házimunkát, s hallgatja csemetéje napi élménybeszámolóját, közeleg a karácsony, az ünnepi menü még gondolat szintjén sem létezik, a díszek pedig a szekrény mélyén lapulnak. Időközben már megfogalmazódik a gondolat, hogy a rokonokat és barátokat is meg kell látogatni.

Persze maga az ünnep is kész katasztrófának tűnik, ha mindkét fél új partnerrel gazdagodott; hol legyenek a gyerekek karácsonykor, ki-mikor adja oda az ajándékokat, és egyáltalán, hogyan lehet ezt megoldani? Nagyobb gyerekek persze maguktól is képesek eldönteni kivel mennyi időt szeretnének tölteni, de az apróbbakról a szülőknek kell gondoskodni.

Néhány tipp az előkészületekhez:

  • A boltok már hetekkel karácsony előtt ünnepi hangulatot sugároznak. Ez persze arra ösztönzi gyermekünket, hogy naponta már ajándékra vessen szemet. Írassunk vele ajándéklistát, így könnyebb lesz a meglepetés beszerzése.

     
  • A gyerekek szívesen részt vesznek mindent, csak motivációra van szükségük. Ha sikerül lefoglalnunk őket valamilyen (számunkra is) hasznos tevékenységgel, könnyebben végezhetjük el napi teendőinket.
     
  • A legkisebbeket is bevonhatjuk az ünnepi előkészületekbe. A gyerekekre bízhatjuk a díszek felkutatását, csoportosítását, mellyel rengeteg időt takaríthatunk meg. Saját kezűleg is készíthetnek ünnepi dekorációt, ez számukra plusz örömet okoz.
     
  • Nagyobb gyerekek hasznos segítséget jelenthetnek a karácsony előtti sütés-főzésnél is. Elkészíthetik a szebbnél szebb mézeskalács süteményeket és más rágcsálnivalókat.

Még a legkisebb gyermek is csodálattal figyeli az ünnepek előtti lázas készülődést, sürgés-forgást. Bár gyermekeink örömet lelnek, és egyben segítenek is az ünnepi előkészületekben, az ajándékok megvásárlása kétségtelenül ránk marad. Előfordul, hogy nagyszülők, testvérek segítségét nem vehetjük igénybe. Ez esetben próbáljunk meg találni egy bébiszittert, aki az ajándékvásárlás idejére teremt számunkra néhány szabad órát.

Ha ismerünk más egyedülálló szülőket, akár össze is dolgozhatunk; míg az egyik szülő gyerekekre vigyáz, addig a másik megoldja az ajándékvásárlást. Ebben a megoldásban barátaink ismerőseink is részt vehetnek, így minden szülő könnyebben veszi a karácsony előtti akadályokat. Végül egy gyönyörűen dekorált lakás, rengeteg ajándék, s gyermekeink áhítatos, boldog pillantása lesz a jutalmunk.

LEGOLVASOTTABB

A petesejt titkos választása: nem a leggyorsabb spermium nyer

A fogantatásról él az a kép a köztudatban, hogy olyan, mint egy verseny, ahol a leggyorsabb spermium ér célba, miközben a petesejt passzívan várja a győztest. A Stockholmi Egyetem kutatásai azonban azt mutatják, hogy a valóság ennél jóval összetettebb és érdekesebb. Lehet, hogy mindig a nő dönt?

Ezt mondta a rendőrség Egressy Mátyás eltűnésével kapcsolatban

Még most is nagy erőkkel keresik Egressy Mátyást, azt a 18 éves fiút, aki január 17-én éjjel egy 5. kerületi szórakozóhelyről indult el, de nem érkezett haza a 11. kerületi otthonába.

Jó hír jött a tavaszi szünetről: hosszabb pihenő vár a diákokra a 2025/2026-os tanévben

Hivatalossá vált a 2025/2026-os tanév rendje, és a naptár több ponton is kedvező meglepetést tartogat. A tavaszi szünet a megszokottnál hosszabb lesz, az érettségi időpontjai is ismertté váltak, így diákok, szülők és pedagógusok egyaránt előre tervezhetnek a sűrűbb hónapok előtt.

Sok édesanyát jobban stresszel a férje, mint a gyerekeik

Elsőre viccnek hangzik, mégis rengetegen magukra ismernek benne: egy amerikai felmérés szerint sok anya nagyobb stresszt él meg a párkapcsolatában, mint a gyereknevelés során. A téma újra felkapott lett a közösségi médiában, miután az Amazing Science Facts Facebook-oldalán előkerült a kérdés, és a kommentelők pillanatok alatt ráéreztek arra, miről is van szó valójában.

Nyilatkozott Matyi családja: valószínűleg ő zuhant a Dunába a Lánchídról

Újabb információkat közöltek a szombat hajnalban eltűnt 18 éves fiúról.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja