Nem egyszer előítéleteink vannak a rágcsálókkal szemben. A gyönyörű, puha bundás csincsilla, vagy éppen a rozettás tengerimalac nem csak a gyermek, de még a szülők szívét is megdobogtatja. Az állatkereskedében őszinte csodálattal lessük a szebbnél szebb apró, szőrös kis lényeket, de ha a közhiedelemben „gonosz ellenségként” elkönyvelt kisállatokkal találkozunk, rögtön előítéleteink lesznek. Pedig ma már a fehéregér, vagy éppen a patkány legalább annyira kedvelt háziállatok, mint a „nemesített” rágcsálók.

Ne legyenek előítéleteink

Régen, amíg nem létezett a kutya mint háziállat, sokan őt is kétkedéssel fogadták. Ma már az ember hűséges társai, házaink őrzője. A legtöbb, emberek által nem kedvelt állatfaj kártékonysága révén vívta ki rossz hírnevét. Az egeret nem szeretjük, hiszen megrágja ételekinket, végtermékét otthagyja a kamrában. A patkány pedig kártékony, nem túl esztétikus, és ráadásul a harapásával komoly betegségeket terjeszt.

De vajon mi a tévhit, és mi a valóság? A házban, mesterséges körülmények között nevelt és tartott kisállatok mindig nagyban eltérnek szabadon élő rokonaiktól. A fehéregér nem fogja megrágni a kenyeret, ha terááriumban tartjuk, és a patkány sem terjeszt betegségeket, ha megfelelő körülmények között neveljük.

A szeretetreméltó patkány

Egyes ókori kultúrákban még szerencsehozóként tisztelték, napjainkban azonban már a nem túl szívderítő „kártevő” névvel illetik. Sokan úgy véljük, a patkány egy mindenevő, agresszív állat, s mindennek tetejébe még visszataszító is. Valójában a patkány nem különbözik sokban más rágcsálóktól. Kitűnően alkalmazkodik a környezetéhez, a jég hátán is megél.