SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mitől lesz boldog a baba?

Tóth Nikolett [cikkei] - 2020-12-22
Minden anyának egy és ugyanaz a célja, hogy kisbabája boldog legyen. De vajon mit tehetünk azért, hogy boldog és kiegyensúlyozott legyen a csöppségünk?

Babanyelv

Az első pár hónapban a babák a környezetükre reagálnak. Többnyire sírással jelzik, ha valamiben hiányérzetük van: éhesek, álmosak, fáj valamijük, tele a pelenkájuk, vagy játszani szeretnének. A szülőknek meg kell tanulniuk értelmezni a baba jelzéseit, és a lehető legjobb módon reagálni rá. Ha minden igényük kielégül, és szeretet, nyugalom veszi őket körül, akkor elégedettek lesznek.

Később, 6 hónapos kor után pedig sokkal összetettebb dolgokra van szükség ahhoz, hogy boldog legyen a kisbabád.

1. Töltsetek sok minőségi időt együtt!

Vehetsz bármilyen méregdrága játékot, gyereked számára Te vagy az elsődleges örömforrás. Ha mindig elérhető vagy számára, ha segítesz neki felfedezni a világot, közösen játszotok, azzal máris mosolyt csalhatsz az arcára. Figyeld meg azt is, hogy mivel szeret a legjobban játszani! Ha például fogékony a zenére, énekre, akkor vehetsz egy daloskönyvet, amiből közösen énekeltek, de nagyobb gyerekkel akár koreográfiákat is kitalálhatsz a dalok mellé. Ha pedig a repülőgépek érdeklik, elmehettek a Ferihegyi reptérre megnézni, ahogy felszállnak.

2. Legyél ott a legfontosabb pillanatokban és segítsd!

Épp egy új képességet szeretne elsajátítani? Segíts neki, hogy ezt meg tudja tenni úgy, hogy közben végig ott vagy mellette és bíztatod, támogatod, segíted. Gyakorolhatja például egyedül levenni a ruháját fürdés előtt, de ha Te közben a fürdővizet engeded, akkor vagy arra érsz vissza, hogy csalódott, amiért nem sikerült neki, vagy épp ellenkezőleg, végre le tudott vetkőzni egyedül és Te lemaradtál róla. Legyél ott mellette és bíztasd, segíts neki, hogy hova dugja a kis kezeit, lábait. Így tud tanulni a hibáiból és a végén hatalmas siker lesz, amikor megcsinálja.
 

3. Alkalmazkodj a bioritmusához!

Ha egész nap csak rohangál, mindenre felmászik és ugrál, akkor segítsd, hogy le tudja vezetni az energiáját. Menjetek ki a friss levegőre, és engedd, hogy szaladozzon, labdázzon. Ha már hosszabb távokat is meg tud tenni gyalog, elmehettek közösen túrázni is.

Ne felejtsd el, hogy a mozgáson kívül a megfelelő táplálkozás és a sok alvás is kulcsfontosságú. Lehet, hogy azért nyűgös, mert fáradt, vagy túlterhelt. Ha nehezen tud elaludni, akkor teremts nyugodt környezetet! Ha túlterhelt, akkor vegyél vissza a programokból, legyetek többet otthon, pihenjetek, meglátod a kedve is sokkal jobb lesz.

4. Hagyd, hogy megtapasztalja!

Ha nem éri el a játákát, akkor ne ugorj azonnal! Hagyd, hogy odamásszon érte és megpróbálja megszerezni. Ne csinálj meg mindig mindent helyette azonnal! Adj neki időt, hogy próbálkozzon! Emellett pedig tanítgasd, hogy egyedül is meg tudja csinálni, amire megérett. Hatalmas boldogság lesz számára, amikor sikerül.
 

5. Mutass jó példát!

A gyerek utánzás útján tanul, a szülői mintákat veszi át. Ha azt látja rajtad, hogy boldog és kiegyensúlyozott vagy, hogy könnyen megoldod a problémákat és nem esel kétségbe, nem vagy ideges és feszült, akkor ezt ő is hamar átveszi majd tőled.

Képek forrása:
Alexandr Balandin fotója a Pexels oldaláról
a Pexels oldaláról
Nataliya Vaitkevich fotója a Pexels oldaláról
 
Indexkép: Little League Photos-tól a Pexels oldaláról

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Hátborzongató tragédia: Négyen is meghaltak, miután egy csecsemőt magára hagytak a tűző napon egy ház előtti füvön

Drámai mentés, megrázó családi tragédia, hatalmas összefogás - szívszorító eseménysorozat egy kisvárosban.

Tragédia az uszodában: egy 10 éves fiú 5 méterről ugrott a vízbe, rázuhant egy 67 éves férfira, aki a helyszínen elhunyt

Egy szomorú baleset rázta meg azt az uszodát, ahol egy 10 éves fiú az 5 méteres ugrótoronyról ugrott a medencébe, és egy 67 éves férfire zuhant. A férfi a helyszínen életét vesztette, miközben a gyermek is eltűnt a rendőrség elől. Az eset rávilágít a medencehasználat biztonsági szabályainak fontosságára.

20 év után újra találkozhatott szüleivel a vonatról 4 évesen eltűnt kislány

1999-ben, egy átlagosnak tűnő napon történt a megmagyarázhatatlan: egy négyéves kislány eltűnt egy vonatról, amely Minszkből Aszipovicsiba (Asypovichi) tartott. Yulia Gorina családjával utazott, amikor nyomtalanul eltűnt a vagonból, miközben édesapja egy rövid időre elszundított, kislánya nyomtalanul eltűnt.

Kétéves fiú halt meg, miután az orvosok sűrített levegővel próbálták eltávolítani az orrába szorult pattogatott kukoricát

Egy rendkívül felkavaró eset rázta meg Brazíliát, amikor egy két éves kisfiú vesztette életét azután, hogy az orvosok súlyos hibát követtek el egy egyszerű orrdugulás kezelése során. A fiú orrába szorult pattogatott kukoricaszem eltávolítása közben alkalmazott sűrített levegős eljárás következtében a gyermek tüdeje és gyomra is megrepedt, ami végzetesnek bizonyult.

Hathetes csecsemőt menet közben kivettek a gyerekülésből, frontális karambol következtében kirepült az ablakon - újra kellett éleszteni

Egy hathetes csecsemő életveszélyes állapotba került, amikor családja autójában frontális ütközés történt Balatonendréd és Lulla között hétfőn. A baleset előtt a kicsit kivették a gyerekülésből, így a baleset pillanatában már nem volt biztonságosan rögzítve - ez a döntés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a baba kirepüljön az autóból és újraélesztésre volt szükség a helyszínen.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja