SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Fiús anyukák: 8 dolog, amit tudnod kell kisfiad fütyijéről

Teszáry Nikolett [cikkei] - 2016-10-15
Aranyos pasis szerkók, baseball sapkák, focilabdák és kék babaszoba: ezek jutottak eszedbe, mikor valaki megkérdezte, mit vársz attól, hogy fiad lesz. Míg az elsőszülött meg nem érkezett. Akkor aztán kinyitottad a pelust és... a csudába, hát ezzel meg mit kezdjek? Ha te is így éreztél először, cikkünk neked szól.

„Csupa lányos” családba születtem. Anyukámnak, nagyimnak is lánytestvére volt, és bár én magam egyke vagyok, unokatesóimmal együtt nőttem fel, akik mind lányok, szám szerint öten.
Így aztán jöttek a meglepetések, mikor a fiam megszületett - sok mindenben még csak tanácsot sem tudtak adni az „öregek”.

Ilyen volt például a pelenkázás, azon belül is az apró hímtag kezelése. Senki nem tudott róla semmit, úgy kellett utánaolvasni a dolgoknak, és olyasmi is kiderült, amire nem is számítottunk.
Az alábbi pontok között talán te is találsz újdonságot, leendő fiús anyukáknak pedig kifejezetten hasznos olvasmány.


1. Csalóka első nap

Egy újszülött - amellett, hogy nagyon cuki -, leginkább gyűrött, ráncos, hiszen sokáig ázott a magzatvízben. Ez igaz a férfi-alkatrészeire is. Mikor először kinyitod a pelenkát, talán ijesztő lesz, ugyanis előfordulhat, hogy túl nagynak tűnik a tulajdonosához képest, főleg a herezacskó. De nyugalom, néhány nap és normalizálódik a méret.


2. Ha fáznak, pisilnek

Mégpedig szinte azonnal, ahogy a hűvöset megérzik, ezért pelenkázz gyorsan. Tarts kéznél egy textilpelenkát, amit hamar ráteríthetsz, ha beindul a kis szobaszökőkút. Majdnem minden alkalommal be is fog, legalábbis az elején, de ne aggódj, nem fázott fel, ez természetes.


3. Babakori erekció

Bizony, a kisfiúknak is lehet erekciójuk - mégpedig elég korán. Már néhány hetes korban is szembesülhetsz azzal, hogy a pici pénisz némileg megnövekszik, és keményebb lesz, főként az ébredést követő pelenkázások során. Ne aggódj, ez teljesen normális, a férfiak reggeli merevedéséhez hasonló reakció, minden rendben.
A magömlés persze még nem jár együtt a dologgal, azzal majd kamaszkorban egészül ki a mutatvány, ám maga az erekció kortól és nemi éréstől független.


4. Érzékeny testrész

Szörnyű látni, hogy a gyermekünk szenved, főleg azelőtt, hogy megtanulna beszélni és elmondani nekünk, mi a baj. Amikor azt tapasztalod, hogy a kisfiad kínlódik, csapkodja az ágyékát, láthatóan szenved, mielőtt az orvoshoz szaladnál, nézz bele a pelenkájába. Előfordulhat ugyanis, hogy valami rossz helyen van, becsípődött a fütyije, vagy éppen rátekeredik valami, például egy hajszál – ez elég gyakori, hacsak nem vagy kopasz –, ez pedig fájdalmas lehet. A leszedés nem egyszerű, nagyító és csipesz is kellhet, de nyugalom – nem lehetetlen.


5. El tud tűnni

A fütyi kiválóan tud bújócskázni, főleg, ha a gazdája egy amolyan igazi „gyúrnivaló” baba, akinek mindenhová jut egy-két extra hurkája. Ha egyik nap csak egy kört látsz a kisfiad péniszének helyén, ne ess kétségbe. Csak az ágyéki babaháj rejtette el egy kis időre. Magától is előbújik, de ha kétoldalt finoman benyomod a szóban forgó zsírréteget, hopp! Elő is ugrik a rejtekhelyéről. Ne aggódj, ez is teljesen rendben van.


6. A nagy fityma-kérdés: húzzuk vagy ne húzzuk?

Bizonyára feltűnt, illetve feltűnik majd neked, hogy a kisbaba fütyijéről nem lehet visszahúzni a bőrt. Néhány szerencsés kisfickótól eltekintve, ebben a korban a fityma le van tapadva, ezért nem lehet lehúzni a „ruhácskát”.
Minden védőnőnél és gyermekorvosnál más a bevett gyakorlat. Van, ahol azt ajánlják, születéstől fogva próbáljuk óvatosan a fürdésnél egyre visszább húzni, más gyermekorvosok azt mondják, egy éves koráig ne nyúljunk hozzá, csak mossuk alaposan. Öreg motoros doktornénik pedig nem teketóriáznak, egy szakszerű mozdulattal lerántják – ez persze hatalmas síráshoz vezet. Bár a régi elvek szerint legalább túl van rajta, nem biztos, hogy ez a helyes út. Akárhogy is, te ne kezdj otthon a saját szakálladra kísérletezni, hallgass a gyermekorvosra, aki ellát tanáccsal a fityma-kérdésben. Elvégre érzékeny műszerről van szó, amivel nem jó kikötni a sebészeten.


7. Össze fogja hasonlítani másokéval

Apáé sokkal nagyobb, anyának pedig nincs. Amikor ezzel először szembesülnek a kisfiúk, nagyon meg tudnak lepődni és igen széles skálán mozog a reakciójuk, ami személyiségtől és kortól is függ. Van, aki sírva fakad, mert apáé nagyobb, esetleg rémületében, mert azt hiszi, anyáét valakik levágták, és aggódni kezd a sajátjáért.
Az én fiam még csak egyéves, de mikor rám ront zuhanyozás közben, határozottan rámutat a „hiányosságomra” és hangosan kinevet. Persze én még nem kezdek vele erről beszélgetni, de a nagyobb gyermekeket mindenképpen nyugtassuk meg. Az ő szintjükön el lehet magyarázni, hogy miben különbözünk, a felnőtt a gyerektől, a fiú a lánytól. A lényeg, hogy válaszoljunk a kérdéseire – ha vannak –, és ne legyünk zavarban a témától.


8. Fontos téma lesz

Minél nagyobbak a fiúk, annál inkább szívügyükké válik a műszerük. Beszélgetnek róla, méricskélik és meg fogják kérdezni, miért más a többieké, mint az övék, ha például az uszodában olyan kortársukkal találkoznak, aki körül van metélve. Nem tudunk mást tanácsolni, mint hogy küzdd le a zavarodat, igyekezz olyan tárgyilagosan válaszolni, mintha azt kérdezte volna, miért olyan nagyok a bálnák, vagy hogyan repülnek a sasok, hiszen a témának sokszor nagy része valóban intellektuális kíváncsiság.
Érdemes persze felhívni a figyelmet a dolog magánügy-voltára, nehogy az edzőjét vagy a tanárbácsit is megkérdezze a méreteiről. Ám idővel rájössz majd, hogy nem söpörheted szőnyeg alá a témát, mert a hímvessző minden esetben nagy ügy – még akkor is, ha alig nagyobb egy mazsolánál.

Kép: Kris Gabbard / Flickr

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Lázcsillapítás kisbaba korban, lázgörcs, tévhitek, népi gyógymódok - VIDEÓVAL

A csecsemők láza és lázgörcse sok szülő számára okoz aggódást, de fontos tudni, mikor számít a láz veszélyesnek, és hogyan kezelhető biztonságosan otthon. A megfelelő testhőmérséklet-mérés, a lázcsillapítás helyes alkalmazása és a lázgörcs felismerése mind kulcsfontosságú a baba egészségének védelmében. Cikkünkben Dr. Lakatos Lilla csecsemő- és gyermekgyógyász részletesen bemutatja, mire figyelj, és mikor kell azonnal orvoshoz fordulni.

5 étel, ami pajzsmirigy-alulműködést okozhat

Sok olyan növényi élelmiszert ismerünk, amelyet egészségesnek tartunk, de kockázatos molekulákat tartalmaz, amelyek felboríthatják a hormonális és anyagcsere-egyensúlyt. A pajzsmirigyhormon kritikus fontosságú a szervezet szinte minden sejtjének anyagcseréjéhez, és kritikus fontosságú az agy megfelelő fejlődéséhez a korai életben. Azoknál az embereknél, akik nem jutnak elegendő fehérjéhez vagy jódhoz az étrendjükben, nagy a golyva kialakulásának kockázata.

Szülinapja után maradt árva a négyéves kislány: szüleire a fürdőkádban találtak rá

Brazíliában, São José városában egy négyéves kislány árván maradt: szülei közvetlenül születésnapja után hunytak el a fürdőkádban.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Ma 83 éves Halász Judit színésznő és énekesnő, generációk nagy kedvence

83 éve ezen a napon, 1942. október 7-én született Halász Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, énekesnő, érdemes művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának tagja, aki örökre beírta nevét a magyar kultúra történetébe.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja