SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Trükkök a békés peluscseréhez

Edina Dózsa [cikkei] - 2020-03-26
Előbb-utóbb minden kisgyerek életében eljön a pillanat, amikor ádáz harcot kezd vívni pelenkacsere közben a szüleivel.

Arról a rettegett időszakról beszélek, amikor minimum félórás könyörgés előzi meg azt, hogy egyáltalán hozzáérjünk a ruházathoz, majd igyekszünk 1 perc alatt eljutni a pelenkáig és ki is cserélni azt, miközben gyerekünk felül, elgurul, üvölt és rúgkapál, vagy egyszerűen feláll és meztelen - jobb esetben csak pisis - hátsóval rohangál a lakásban. A pillanat, amikor minden szülő hálát adna egy távirányítható gyerekért. Csak megnyomjuk a mute és a pause gombokat, és pillanatok alatt készen is lennénk a számunkra sem annyira kellemes foglalatossággal.

Ilyen távirányítós megoldásunk nincs, van viszont egy anyukás facebook chat csoportunk, rövid eszmecserékre, páran vagyunk csak, mind ismerjük egymást. Itt gyorsan tudunk segíteni, ha kell, vagy nagyokat röhögni egymás bénázásán. A legutóbbi témánk az üvöltő gyerek és a pelenka cseréjének tipikus esete volt. Mindenki számára ismerős volt a szituáció, jöttek is a tippek, ötletek.
 

Trükkök a pelenkázáshoz


Törlőkendő

Ildikó kisfia, Guszti 13 hónapos, épp pörög, forog, ha peluscseréhez érnek, meg úgy általában is, élvezi az összes új mozgásformát, amire már képes. “Végigmentünk mindenen, énekeltem, játékokat adtam, volt, hogy állva!! pelusoztam - ezt senkinek nem javaslom - de semmi sem segített igazán. Majd egyszer Guszti magától hozta a megoldást: a popsitörlő csomagolása volt, ami lekötötte. Először elég volt csak a záró ragasztást nyitogatni, majd később már ő segített törlőkendőt is kivenni. Paradicsomi nyugalom volt onnantól kezdve a peluscsere. Amire figyeljetek, a nyitogatás nem áll meg a pelenkázást követően. Párszor már kiszedegette az összes törlőkendőt.. Nem tökéletes megoldás, de nekem egyszerűbb párszor visszagyömöszölni a kendőket, mint pörgés és kúszás közben pelenkázni.”


Kirándulás a lakásban

Juditnak Vincével gyűlik meg a baja, ő másfél éves, örökmozgó, egyébként nagyon vidám és vicces kisfiú. Kivéve, ha a pelenkáját kell kicserélni. “Nálunk most már hosszabb ideje az trükk, hogy összegyűjtjük együtt a pelenkázáshoz szükséges eszközöket, betesszük Vince hátizsákjába és kirándulni indulunk a lakásban. Mindig más, és más helyen táborozunk le, ő választja ki a helyszínt, oda leterítjük az alátétet, kipakoljuk a cuccokat és ő már fekszik is le és indulhat a csere. Hetek óta piknikezünk így a lakásban, az asztal alatt és a fürdőkádban kicsit nehezebb volt a csere, de megoldottunk.”


Ismerkedés a testrészekkel

Panka nem rég múlt egy éves, nagyon okos, érdeklődő kislány, hatalmas önérzettel. Ha anyukája, Zsuzsi, bármiért rászól, azonnal lebiggyed a szája sarka, ugyanígy a kötöttségeket sem nagyon bírja, amióta járni tud. Márpedig a pelenkázásnak vannak korlátai. “Rengeteg síráson voltunk túl, de inkább szemrehányó kesergésen, mert Panka nem értette, hogy miért kell lefeküdnie, megszakítania a játékát, vagy egyáltalán, ha ő nem kéri, miért csináljuk ezt vele. Legalábbis én így értelmeztem a jeleit. Aztán egyszer olvastam valahol, hogy próbáljuk programként használni a peluscserét, és attól fogva nekünk a testrészek tanulása lett a pelenkacsere. Együtt fedeztük fel a lábujjacskákat, a talpat, pocit, kezecskéket, és így tovább. Közben én is élvezem, hogy végigsimizhetem, ő meg nagyokat kacag közben.”


Játékok mindenhol

Nálunk a csoportban Krisztáék azok, ahol a gyerek teljesen átvette az uralmat. Tudják, küzdenek lenne, de egyelőre úgy tűnik, inkább megtanulnak ezzel együtt élni. Alex, a fiuk, lassan 2 éves lesz, határozott elképzeléssel bír mindenről. Náluk nem csak a pelenkázás, de például az evés is egy küzdelem, hisz ott is egy helyben kell tartani. “Ugyanazt a trükköt használjuk, van 2 doboz játék, amit csak pelenkacserekor, vagy evéskor veszünk elő. Amikor leteszem a földre - csak ott engedi, hogy cseréljünk -, akkor körberakom játékokkal és amint az egyiket megunja, már adom is a következőt. Nyugtatgatok, első játékot odaadom, közben régi pelus le, új pelus be, játékcsere, törlőkendő, popsikrém, pelus bezár, új játék, ruha fel és már kész is vagyunk. Mint a Forma1-es autók időmérő kerékcseréjénél, szerintem bőven egy perc alatt vagyok az esetek többségében.”

Abban mind egyetértünk, hogy tuti megoldás nincs. Vannak szerencsés együttállások térben és időben a trükkökre vonatkozóan, de korosztálytól és a gyerek vérmérsékletétől függően ezeket folyamatosan csereberélni kell, ha nyugalmat akarunk arra a pár percre. Ezt javaslom én is! Ha valamelyik nem válik be, próbáljatok ki egy másikat, majd aztán később nyugodtan térjetek vissza, sose lehet tudni, hogy épp mi lesz a nyerő. De sok fölös energiát meg lehet spórolni, ha kreatívak vagyunk. És kitartást, előbb-utóbb eljön a szobatisztaság üdvös pillanata.

Kapcsolódó cikkeink:

Kép: Oksana Kuzmina / shutterstock

 

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

100 ezer forintos iskolakezdési támogatás: kik kaphatják meg, és mikor érkezhet?

A bejelentés szerint gyermekenként összesen 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást kaphatnak azok a családok, ahol a tanévkezdés különösen nagy anyagi terhet jelent. A támogatás célja, hogy a gyerekek ne induljanak hátrányból szeptemberben csak azért, mert a családjuk nehezebb helyzetben van.

Az utolsó pillanatban kilökte a babakocsit a sínekről - kétéves kislánya túlélte, az édesanya meghalt

Szívszorító tragédia történt Németországban: egy 26 éves édesanya az utolsó pillanatban még meg tudta menteni kétéves kislányát, amikor egy közeledő vonat elől lelökte a babakocsit a sínekről. A kisgyermek sértetlen maradt, az anyát azonban elgázolta a szerelvény. A baleset körülményeit még vizsgálják.

Itt volt a legmagasabb a ponthatár idén és ezekre a szakokra volt a legnehezebb bejutni

Csütörtök este kihirdették a 2026-os felsőoktatási felvételi ponthatárokat, így több mint 140 ezer jelentkező számára eldőlt, szeptembertől megkezdheti-e egyetemi tanulmányait, és ha igen, melyik intézményben. Idén is akadtak olyan szakok, amelyekre rendkívül magas pontszámmal lehetett csak bekerülni.

Bokszedzés közben halt meg egy 16 éves fiú - ezekre a figyelmeztető jelekre minden szülőnek érdemes odafigyelnie

Felfoghatatlan tragédia történt egy komáromi thai box edzésen: egy 16 éves fiú bemelegítés közben hirtelen rosszul lett, majd összeesett. Többen azonnal megpróbálták újraéleszteni, a kiérkező mentők azonban már nem tudták megmenteni az életét. A fiatal halálának pontos okát jelenleg vizsgálják.

„Bevittük a kórházba, és pár nap múlva már meg sem ismert” – miért válik zavarttá az idős beteg a kórházban, és mit tehet a család?

Előfordul, hogy egy idős embert még tiszta tudattal visznek kórházba, néhány nappal később pedig zavarttá válik, nem ismeri fel a hozzátartozóit, vagy szokatlanul aluszékony lesz. Ez nem feltétlenül demencia, hanem gyakran kórházi delírium. Mit kell erről tudni, és hogyan segíthet a család?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja