SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Csecsemő és gyermek ultrahang

4D Ultrahang Diagnosztikai Centrum orvosai [cikkei] - 2010-07-20
Minden szülő számára a legfontosabb, hogy gyermeke egészségesen szülessen, illetve fejlődjön. Minden anyuka és apuka ismeri azt az izgalmat, amit akkor érez, amikor még pocaklakó kisbabáját először vizsgálják ultrahanggal, majd amikor a születést követő hatodik hét körül elvégeztetik az ajánlott has-koponya-csípő vizsgálatot.

Átélik azt a megkönnyebbülést is, amikor az orvos megnyugtatóan közli, hogy mindent rendben talált a csemeténél. Sajnos néha előfordulnak kivételek, amikor a vizsgálat során kóros elváltozást látnak.

Csecsemő ultrahangos vizsgálatMa már a terhesség korai szakaszában is számos genetikai betegség, kromoszóma- és fejlődési rendellenesség, illetve konkrét elváltozások (pl.: nyitott gerinc, végtagproblémák, vízfejűség stb.) felismerhető, ultrahang-diagnosztika és vérből végzett biokémiai vizsgálatok segítségével. Nem kevésbé fontos a megszületett gyermeknél koponya-, hasi és csípőszűrés ultrahangos vizsgálatainak elvégzése, melynek az esetleges rendellenességek korai felismerése szempontjából életre szóló jelentősége lehet.
A szűréssel igen korai csecsemőkorban olyan fejlődési rendellenességeket, elváltozásokat lehet kiszűrni, melyek még nem okoznak panaszt. Így még a tünetek megjelenése előtt meg lehet kezdeni a s
zükséges kezelést.
Az ultrahangos vizsgálat fájdalommentes, nem terheli a csecsemő szervezetét, nincs semmilyen mellékhatása, ezért bármikor megismételhető.

Csípőszűrés


Csecsemő ultrahangos vizsgálatA csípő ultrahangos vizsgálata pontosabb, precízebb diagnózist ad, mint a mechanikus vagy röntgenes vizsgálat. Az ultrahangszűréssel a porcfelszínek is láthatók, így 6 hetes kortól maximum 6 hónapos korig a csecsemők diszplaziájának és csípőficamának a kiszűrésére alkalmas, objektív, mérhető szögeken alapuló módszer. Azoknál a csecsemőknél, akiknek a családjában előfordult csípőficam, különösen ajánlott ez a vizsgálat. Ha a kisbabán elvégzett szűrővizsgálaton az orvosa nem talált kóros eltérést, gyermeke megfelelő mozgásfejlődése érdekében nincs más teendője, mint hagyni őt forogni, ülni, mászni. Semmit sem szabad erőltetni, nem kell ültetni vagy járatni a gyermekét, ő érzi, amikor olyan fejlett az izomrendszere, hogy ezeket a tevékenységeket biztonsággal végezheti.

Hasi ultrahangvizsgálat


A vizsgálat során az összes hasi szervet megnézzük, különös tekintettel a vesékre, mellékvesékre, húgyutakra, májra, epeutakra. Jól kimutathatóak az esetleges veleszületett rendellenességek /pl. az egyik Csecsemő ultrahangos vizsgálatoldalon hiányzó vese, vesemedence tágulat/, illetve elváltozások /vérzés, tumor, stb/. Kisfiúk esetében a le nem szállt herék helyzete meghatározható. Az ultrahang vizsgálattal rendkívül jól szűrhetők a hasi és kismedencei nyirokcsomók is. A vizsgálat nagyon fontos olyan csecsemőknél, ahol már magzati korban is látszódott üregrendszeri tágulat a vesében, akinek a családjában örökölt betegség igazolható. Sárgaság esetén elengedhetetlen az epeutak vizsgálata, hányós, hasfájós gyermeknél a gyomorszűkület kizárása érdekében.
Csecsemőkorban ez a vizsgálat előkészítést nem igényel, de ideális, ha a baba a vizsgálat előtt jóllakik, szopott.


A koponya ultrahangos vizsgálata

A csecsemők kutacsa még nem záródott, így az agyállományt körül-belül 18 hónapos korig lehet ultrahanggal vizsgálni. Jól láthatóak az esetleges ciszták, anatómiai elváltozások, rendellenességek.
A vizsgálat különösen ajánlott koraszülött kisbabák esetében, komplikált szülés után, izomtónus zavar, gyulladások, görcsök, légzészavar esetén.

Gyermekek ultrahangos vizsgálata

Csecsemő ultrahangos vizsgálatGyermekkorban gyakran előfordulnak olyan állapotok, betegségek, melyek pontos diagnosztizálásához szükséges az ultrahangos vizsgálat. Gyermekek esetében leggyakrabban balesetből adódó panaszok, sérülések, hasi panaszok, illetve duzzadt, normálistól eltérő nyirokcsomók esetén végzünk ultrahangos vizsgálatot.
A hasfájásnak lehet számtalan „banális” oka: vírus vagy bakteriális fertőzés vagy egyszerűen túlzásba vitt étkezés, de lehetnek komoly okok is a háttérben, mint például bélcsavarodás, nyirokcsomó gyulladás, vagy vakbélgyulladás. Ultrahanggal ezek általában jól vizsgálhatók.

Kisfiúknál ismeretlen eredetű fájdalom, herecsavarodás, gyulladás, fejlődési rendellenesség, sérv, rejtettheréjűség, folyadékgyülem, daganat kimutatására az ultrahangos vizsgálat kiválóan alkalmas A here és mellékhere szerkezeti eltérései, valamint a szervek vérkeringése is ábrázolható.

Tiz-tizenkét éves korban gyakran előfordul, hogy azoknál a gyerekeknél, akik hirtelen nőnek, a térdízületnél vagy a bokánál fájdalom keletkezik. Annak idején, amikor az ultrahang még nem volt ennyire elterjedt, a hirtelen növésnek indult gyermekek végtagfájdalmaival kevésbé foglalkoztak a szakemberek, pedig a további egészséges fejlődés érdekében ezekre is nagyon fontos odafigyelni!

Mint már említettük, az ultrahangos vizsgálatok semmiféle káros hatással nincsenek a babákra és a kisgyerekekre, nem járnak fájdalommal, így érdemes megelőzés céljából, illetve bizonytalan eredetű panaszok esetén elvégeztetni.

 

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja