SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

A babák igénylik az igazságtételt

- 2021-10-12
Milyen intézkedést várnak el egy jó vezetőtől a csecsemők? A kérdés abszurdnak tűnik, ám egy kutatásból kiderül, hogy egyáltalán nem az!

A Scientific American számolt be Maayan Stavans, a budapesti CEU munkatársa és Renée Baillargeon, a University of Illinois kutatója által végzett kísérletről, melyben százhúsz 17 hónapos csecsemő vett részt. A babáknak, akik kényelmesen elhelyezkedtek egyik szülőjük ölében, egy bábjátékot mutattak be, melyben három maci szerepelt.

A cselekmény nem volt éppen bonyolult: egy maci behozott két játékszert, és letette őket a másik két maci elé. Ekkor következett be a „dráma”: az egyik maci önző módon mind a két játékot begyűjtötte magának, nem hagyott társának egyet sem. A történetnek kétféle befejezése volt. Az egyik változatban az első maci – aki a játékokat hozta – odament a rosszcsont macihoz, elvette tőle az egyik játékot és odaadta a hoppon maradt macinak. A másik verzióban az első maci odament ugyan a másik kettőhöz, de nem változtatott a játékszerek elosztásán.

Fontos körülmény, hogy az esetek felében a játékokat hozó maci vezetőként tűnt fel – ezt viselkedése vagy fizikai megjelenése tette egyértelművé –, a többi alkalommal viszont ő is csak olyan figura volt, mint a másik kettő, teljesen egyenrangúnak tűnt velük.

A kutatók megfigyelték, hogy ha a főnöknek látszó maci nem tett igazságot, akkor a csöppségek sokkal hosszabb ideig nézték őt, mint bármilyen más esetben – mintegy arra vártak, hogy cselekedjen végre.
 

Renée Baillargeon megfogalmazása szerint a babák határozott elvárással fordulnak a hatalommal bíró személy felé: „Láttad, hogy valaki helytelenül viselkedett. Volnál szíves végre rendet tenni?”

Az, hogy a csecsemők mennyi ideig néznek valamit, sokat elárul arról, hogy mi foglalkoztatja őket. Ha Maayan Stavans és Renée Baillargeon értelmezése helytálló, akkor abból két dolog következik. Egyrészt az, hogy a babák, noha még alig tudnak járni és beszélni, igen sokat megértenek a körülöttük zajló társas történésekből. Másrészt pedig, hogy a szülők, gondozók állandóan vizsgáznak a babák előtt. És nem túl szerencsés dolog eljátszani a bizalmukat…

Forrás: mipszi.hu 
Indexkép: Depositphotos.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Elvitték a babát a kórházból: mi történik a magyar gyermekvédelemben?

Egy februárban született, egészséges újszülöttet a szülei tudta nélkül vittek el a tatabányai kórházból. Az édesanya addig naponta járt be szoptatni a csecsemőt, majd egy reggel közölték vele: a gyermeke már nincs az osztályon. Arról azonban nem kapott tájékoztatást, hogy hová került a baba, miért vitték el, és ki hozta meg a döntést. A történet nem egyedi eset, és az országgyűlési választás közeledtével a politikai szál is felbukkan.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja