SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

9 hetes (2 hónapos) baba fejlődése

Családinet [cikkei] - 2014-03-10
Kisbabánk fejlődése során számos kérdés vetődhet fel bennünk, ezekre szeretnénk szakértő választ adni. A leírtak általános útmutatásként értendők. Ha gyermekünk koraszülött volt, ajánlott az eredetileg meghatározott születési időpontot tekinteni kiindulási alapnak, mikor a kisbaba fejlődését követjük.

9 hetes baba fejlődése


Testi fejlődés

Ahogy a kisbaba életkora a második hónap végéhez közeledik, egyre inkább kifejlődik koordinációs készsége, és megtanulja kontrolálni izmait, az újszülöttekre jellemző reflexeket, úgymint a Moro (megrezzenési) reflexet felváltják az akaratlagos mozgások. Ennek eredményeképpen úgy tűnhet, hogy kevesebbet mozog a kisbaba, de ez csak azért van, mert mozdulatai kisebbek és jobban kontrolláltak. A következő hónap során megtanulja használni karizmait, miközben a plüssöket gyömöszöli, és a „baba fekvőtámaszokat” gyakorolja, azaz mikor hason fekszik, próbálja felnyomni magát könyökkel vagy kézzel. Sőt, akár az oldalra fordulással is próbálkozhat.


Szociális fejlődés

Ebben a szakaszban a legtöbb kisbaba mindenkivel szemben nyitott és barátságos - még nem tanultak meg különbséget tenni maguk, családjuk és a világ között, amely a későbbi hónapokban szeparációs szorongást okoz. Főleg az idősebb testvérekért rajonganak, arra fordulnak, amerről a hangukat hallják, és bármikor megjelennek, mosolyognak rájuk. Sajnos ez a szerelmi viszony egyirányú utca. Amíg a nagyobb gyerekek (4 éves vagy annál idősebbek) kevésbé érzik veszélyeztetve magukat, és ebből kifolyólag jobban tudják élvezni az új hugicát vagy öcsikét, a totyogó kisgyerekek az új jövevényt behatolónak gondolhatják. Fontos tudni, hogy ezek az érzések normálisak, még ha esetleg erőszakos formát is öltenek - mondjuk, azt javasolják, hogy dobjuk ki a kisbabát az ablakon! Legalább ugyanilyen lényeges különbséget tenni aközött, hogy csak beszélünk bizonyos érzésekről, vagy azok alapján cselekszünk is.


Intellektuális fejlődés

A testvérek közötti feszültséget részben az is okozza, hogy a kisbaba még túl fiatal ahhoz, hogy a többi gyerekkel játsszon. Ebben a szakaszban az apróság épp hogy kezdi elsajátítani az egyes játékokhoz szükséges készségeket, ebben segítsük úgy, hogy lemászunk vele a földre, és engedjük, hogy gyakoroljon, kommunikáljon és felfedezzen magának mindent.

Szeretnél minden újdonságról elsőként értesülni és egy jó közösség része lenni? Kövess minket Facebookon is!

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja