SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

23 hetes (5 hónapos) baba fejlődése

Családinet [cikkei] - 2014-03-10
Kisbabánk fejlődése során számos kérdés vetődhet fel bennünk, ezekre szeretnénk szakértő választ adni. A leírtak általános útmutatásként értendők. Ha gyermekünk koraszülött volt, ajánlott az eredetileg meghatározott születési időpontot tekinteni kiindulási alapnak, mikor a kisbaba fejlődését követjük.

23 hetes baba fejlődése


Testi fejlődés

A gyerekorvos mostanra ütemezi a hatodik hónap környékén esedékes kontrollvizsgálatokat. Miután megmérte a kisbaba hosszát, súlyát és fejkörfogatát, összehasonlítja a korábbi vizsgálat során feljegyzett adatokkal, hogy biztosan tudjuk, a kisbaba teljesen normálisan fejlődik. Tehát álljunk ellen a kísértésnek, hogy saját kisbabánk fejlődését másokéhoz hasonlítsuk, és a jó szándékú rokonoktól is várjuk el ugyanezt.
 

Szociális fejlődés

Vannak kisbabák, akiknek a fürdési idő egyenlő az esti bulizással, míg mások már a folyóvíz látványától eszeveszett üvöltésbe kezdenek. Ezeken az érzéseken tovább ronthat, ha a gyerekkádról átváltunk a nagy fürdőkádra. Ha az apróság fél a kádtól, ne erőltessük, továbbra is használjuk a gyerekkádat, vagy mosdassuk szivaccsal, ha nem bírja, hogy vízbe tesszük. Lehetőleg ne fürödjünk egy vízben a babával, mert a bőre egyes (pl. gombás) fertőzésekre még nagyon érzékeny, és más fürdetőt kell használni a babának, mint a szülőknek. Még egy jó tanács: sose engedjünk a kádba vizet, mikor a kisbaba is benne van. Egyrészt a csobogó víz hangja megrémíti, másrészt az idősebb babák látják, ahogy kifolyik a víz és félnek, hogy őket is elviszi az áradat.  Ezeken kívül hirtelen forró, vagy hideg víz is folyhat a csapból, ami égési sérülést, vagy nagy ijedelmet okozhat.
 

Intellektuális fejlődés

Teljesen akaratlanul, de a szülők ténylegesen gátolhatják a gyermekük tanulási folyamatát, mondván „nem jól csinálja”. Például, ha a kisbaba megrágja az új műanyag karikákat, ahelyett, hogy szín, méret szerint sorba rendezné őket, mi mindenképpen meg akarjuk neki mutatni, hogyan kell „jól” csinálni. Álljunk ellen! Ehelyett engedjük, hogy ő irányítsa a játékot, ha ma a rágás van napirenden, hagyjuk, hogy kipróbáljon számos (biztonságos) tárgyat, megtapasztalja a különböző anyagokat és ízeket. Ha neki inkább ütögetni van kedve, tegyünk ki neki edényeket, és már hangolhat is a bébibanda. El fog jutni hozzá az üzenet, miszerint a tanulás szórakoztató dolog, és sokkal készségesebben fogja fogadni játékötleteinket, mihelyst látja, hogy mi is támogatjuk az övéit.

Szeretnél minden újdonságról elsőként értesülni és egy jó közösség része lenni? Kövess minket Facebookon is!

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

Sokk a szülőszobán: béranyaként ikreket szült - de az egyik baba a sajátja volt

Jessica Allen, egy kaliforniai édesanya, béranyai feladatot vállalt egy kínai pár számára. Azonban a szülés után kiderült, hogy az egyik újszülött az ő és férje biológiai gyermeke. Ez az eset rávilágít a béranyaság ritka, de lehetséges komplikációira.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja