SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

27 hetes (6 hónapos) baba fejlődése

Családinet [cikkei] - 2014-03-10
Kisbabánk fejlődése során számos kérdés vetődhet fel bennünk, ezekre szeretnénk szakértő választ adni. A leírtak általános útmutatásként értendők. Ha gyermekünk koraszülött volt, ajánlott az eredetileg meghatározott születési időpontot tekinteni kiindulási alapnak, mikor a kisbaba fejlődését követjük.

27 hetes baba fejlődése


Testi fejlődés

Ki hitte volna, hogy a felülés ekkora kihívást jelent? Bár az apróság segítséggel már hetek óta megül, mostanra egyre kevésbé veszi igénybe a karját (vagy a miénket), hogy egyensúlyát megtartsa. Mikor felszabadulnak a kezek, képes lesz hátrafordulni, kinyújtózni, illetve tárgyakat felvenni. Azt is megtanulja, hogyan üljön fel egyből hasra vagy hanyatt fordulásból, illetve, hogyan nyomja fel magát valamelyik oldalról. Ne lepődjünk meg, ha óvatosan ülőhelyzetbe helyezkedik, majd hirtelen hátra esik, és az egészet puszta élvezetből megismétli.
 

Szociális fejlődés

A kisbaba a következő hónap során valamikor lehet, hogy kiválasztja első különleges kisbarátját - egy plédet, egy mackót, vagy valamilyen más játékot, amely az elkövetkező években nagy kedvence lesz. Ezeket mind átmeneti tárgyaknak nevezzük, mivel a gyermeket átvezetik a függésből az önállóságba. A közvélekedéssel ellentétben a kisbaba takarója vagy macija nem a bizonytalanság vagy gyengeség jele. Valójában biztosítja azt a fajta érzelmi támaszt, amely ahhoz kell, hogy teljesen biztonságban érezze magát. Segít neki aludni, megnyugtatja, mikor egyedül van vagy fél.
Segíthetünk mi is kiválasztani a kisbabának ezt a különleges tárgyat - lehetőleg valami puhát és dédelgethetőt, aminek otthoni illata van. Ha tudunk, vásároljunk két ugyanolyan darabot az adott tárgyból, hogy ki lehessen mosni anélkül, hogy az apróságot megfosztanánk a kisbarátjától. Illesszük be a tárgyat az esti menetrendbe, fektessük le őt is a gyerekkel együtt.
 

Intellektuális fejlődés

Most a gyermek etetőszéke jelenti az osztálytermet, ahol értékes leckéket sajátít el saját kis világáról. Megtanulhatja, például, hogy a csúszós ételeket bár nehezebb megfogni, de az ízük jobb, mint a morzsálódóké, és ha ledobja oldalra a csészéjét, valaki végül biztosan felveszi neki, valamint, hogy a kanállal remekül meg lehet vakarni a fejünket, ütögetni lehet vele, sőt még evésre is alkalmas.

Szeretnél minden újdonságról elsőként értesülni és egy jó közösség része lenni? Kövess minket Facebookon is!

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Sokk a szülőszobán: béranyaként ikreket szült - de az egyik baba a sajátja volt

Jessica Allen, egy kaliforniai édesanya, béranyai feladatot vállalt egy kínai pár számára. Azonban a szülés után kiderült, hogy az egyik újszülött az ő és férje biológiai gyermeke. Ez az eset rávilágít a béranyaság ritka, de lehetséges komplikációira.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja