SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

28 hetes (6 hónapos) baba fejlődése

Családinet [cikkei] - 2014-03-10
Kisbabánk fejlődése során számos kérdés vetődhet fel bennünk, ezekre szeretnénk szakértő választ adni. A leírtak általános útmutatásként értendők. Ha gyermekünk koraszülött volt, ajánlott az eredetileg meghatározott születési időpontot tekinteni kiindulási alapnak, mikor a kisbaba fejlődését követjük.

28 hetes baba fejlődése
 

Testi fejlődés

Már mászik a kisbaba? A barátok és rokonok izgatottan teszik fel újra és újra ezt a kérdést. A mászás ugyanis az egyik legmeghatározóbb mozgásforma a gyermek fejlődése során.
Egy fejlődési szakpszichológus szerint nincs még egy, a mászáshoz hasonlítható magatartásforma, ahol ennyire nagy lenne a harc az agykéreg és az agytörzs között. Az agykéreg, más néven cortex cerebri, átveszi az izomcsoportok mozgatását, kezdve a vállaktól és a karoktól, végig a lábakig. Ez azt jelenti, hogy a kisbabák először a karjukkal próbálják húzni magukat, hogy előbbre jussanak, lábaikat közben hátra hagyják, ezek úgy lógnak, mint egy darab fa.
A legtöbb kisbaba mászik, méghozzá fénysebességgel, és mindezt a 7. és 10. hónap környékén. A mászás komplex mozdulatsort feltételez, amely remek lehetőséget biztosít a gyakorlásra majd a későbbi járáshoz, szóval nyugodtan tapsoljuk meg a kisbabát, ha mászik.

Ha gyermekünk 11 hónapos koráig még mindig nem kezdett el mászni, érdemes gyógytornásznak megmutatni. Bár a mászás elmaradása nem feltétlenül jelent a későbbiekben problémát, a gondokkal küzdő kisgyerekek szülei igen gyakran számolnak be róla, hogy esetükben kimaradt ez a mozgásforma. A kéz és a láb összehangolása kiválóan fejleszti a gyermek képességeit, ezért mindenképpen érdemes ösztönözni a minél hosszabb ideig való gyakorlására.
 

Szociális fejlődés

Lehet, hogy csúszik-mászik, vagy fenéken csúszva száguld, esetleg úgy halad, mint a rák, egy dolog biztos: a kisbaba kész felfedezővé vált. Viszont az új szabadság új veszélyeket is tartogat. Minden sarkon lehet valami váratlan dolog, és még nem elég ügyes ahhoz, hogy reagáljon az új ingerekre. Arra is rájött, hogy úgy, ahogy ő távolabb tud kerülni tőlünk, mi is távolodhatunk tőle.
Az eredmény pedig egy olyan ideiglenes önállóság, amely még inkább elrettenti a leválástól. Amíg lát minket, boldogan munkálkodik önállósága fenntartásán. Viszont mikor elhagyjuk a szobát, sírni kezd, és utánunk jön. Nyugtassuk meg, mielőtt akár csak pár pillanatra is eltűnünk, hogy hamarosan visszajövünk. Majd bizonyos időközönként szóljunk hozzá a távolból, és ha nyugtalankodni kezd, a lehető leghamarabb válaszoljunk neki.
 

Intellektuális fejlődés

Nem minden újonnan tett felfedezés rémisztő is egyben. A 7. hónap környékén humorérzéke annyira kifejlődik, hogy számos cselekedetünket viccesnek fogja találni. Ha énekelünk, kacarászik és ütemesen mozog rá. Visítva nevet, mikor valamit leejtünk (persze ha a zaj nem rémiszti meg), és beleegyezően mosolyog, mikor gügyögéseit és visongatásait utánozzuk. Nem számít, mennyire vagyunk viccesek, a testvéreit még mókásabbnak fogja találni. Mikor az idősebb gyermek viccet mesél, és kuncogni kezd rajta, nevetésének hangja megnevetteti a kisbabát is. Az étkezések is rendkívül mulatságosak tudnak lenni ebben a korban, hiszen a család minden tagja próbál a másiknál még nagyobb bohócot csinálni magából, és a kisbaba visítása csak hozzáad az általános jókedvhez.

Szeretnél minden újdonságról elsőként értesülni és egy jó közösség része lenni? Kövess minket Facebookon is!

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Sokk a szülőszobán: béranyaként ikreket szült - de az egyik baba a sajátja volt

Jessica Allen, egy kaliforniai édesanya, béranyai feladatot vállalt egy kínai pár számára. Azonban a szülés után kiderült, hogy az egyik újszülött az ő és férje biológiai gyermeke. Ez az eset rávilágít a béranyaság ritka, de lehetséges komplikációira.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja