SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

43 hetes (10 hónapos) baba fejlődése

Családinet [cikkei] - 2014-03-10
Kisbabánk fejlődése során számos kérdés vetődhet fel bennünk, ezekre szeretnénk szakértő választ adni. A leírtak általános útmutatásként értendők. Ha gyermekünk koraszülött volt, ajánlott az eredetileg meghatározott születési időpontot tekinteni kiindulási alapnak, mikor a kisbaba fejlődését követjük.

43 hetes baba fejlődése


Testi fejlődés

Itt az ideje a cipővásárlásnak - mármint a kisbaba számára. Mihelyst járni kezd, szükség lesz a cipőre, mert védi a lábfejét, ha nyilvános helyen, vagy potenciálisan veszélyes felületen indul neki, úgymint a kocsi beálló betonján, vagy a szálkás mólón. De mikor a lakásban vagyunk, az a legjobb, ha hagyjuk mezítláb, vagy kis zokniban gyakorolni a kisbabát (valójában így sokkal jobban megy neki az egyensúlyozás).
Keménytalpú és jól szellőző anyagból készült cipőt válasszunk (hiszen azok az apró lábacskák is izzadhatnak!). Ne feledjük, a kényelem mindennél előbbre való. Ha túl nagy a cipő, a kisbaba megbotlik és elesik - ha pedig túl szoros, nos, az fájdalmas! Jó, ha van az ujjaknak egy kis mozgástér. A legokosabb, ha elmegyünk egy gyerekcipőboltba, ahol az eladó leveszi a lábméretét, és megmutatja, hol bukkanhatunk a megfelelő fazonra.
 

Szociális fejlődés

A kisbaba egyre inkább öntudatra ébred, és kezdi felfogni, hogy a szobája és a játékai eltérnek mindenki másétól. Talán képes rálelni a saját játékaira a játszósarokban vagy a gyerekszobában, és mindennél szívesebben játszik velük. Azt is tanulja, hogy a hangja, az arca és többi testrésze szintén megkülönbözteti más személyektől. Erősítsük ezt a tudást azzal, hogy rámutatunk a kedvenc babájára, megnevezzük a testrészeit, ezután magunkra mutatunk, és ott is elvégezzük mindezt. Néhány gyakorlást követően kérdezzük meg a kisbabát, hol van a feje, a szeme, a lábujjai, stb., elképzelhető, hogy képes lesz rámutatni.
 

Intellektuális fejlődés

A baba látja, a baba csinálja. Talán észrevettük, hogy a gyermek utánoz minket. Ő is végigtöröl minket a mosdókendővel, mikor mosdatjuk, felajánl egy kanállal abból, amit éppen eszik, vagy a billentyűzeten dobol, ha az ölünkbe vesszük, mikor épp e-mailt írunk. Az utánzás a tanulás egy csodálatos formája, később még kapóra jöhet, mikor a kisbaba a fogmosást vagy a bilizést tanulja. Azért legyünk óvatosak. Az apróság éppúgy leutánozza a negatív magatartásformát, ahogy a pozitívot. Ha kiabálunk a párunkkal, vagy a többi gyerekkel, minden valószínűség szerint ő is elkezd üvölteni. Illetve, ha megrögzött tisztaságmániások vagyunk, arra a következtetésre juthat, hogy a természetes rendetlenség nem elfogadható.

Szeretnél minden újdonságról elsőként értesülni és egy jó közösség része lenni? Kövess minket Facebookon is!

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Sokk a szülőszobán: béranyaként ikreket szült - de az egyik baba a sajátja volt

Jessica Allen, egy kaliforniai édesanya, béranyai feladatot vállalt egy kínai pár számára. Azonban a szülés után kiderült, hogy az egyik újszülött az ő és férje biológiai gyermeke. Ez az eset rávilágít a béranyaság ritka, de lehetséges komplikációira.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja