SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

6 hetes (1 hónapos) baba fejlődése

Családinet [cikkei] - 2014-03-10
Kisbabánk fejlődése során számos kérdés vetődhet fel bennünk, ezekre szeretnénk szakértő választ adni. A leírtak általános útmutatásként értendők. Ha gyermekünk koraszülött volt, ajánlott az eredetileg meghatározott születési időpontot tekinteni kiindulási alapnak, mikor a kisbaba fejlődését követjük.

6 hetes baba fejlődése

Intenzív növekedési szakasz- a baba éhesebb, követelőzőbb, fejét és szemét a fény felé fordítja, ingadozás nélkül tartja a kobakját.
Fejét 1-2 másodpercig vonalban tudja tartani törzsével, amikor háton fekvésből karjánál fogva ülő helyzetbe húzzuk.
Érdeklődését, jókedvét ficánkolással, rugdalózással, tagjai ide-oda dobálásával mutatja ki.
Elégedettségének jeleként kezd bugyborékolásra emlékeztető hangokat adni, gurgulázik, kissé kitolja nyelvét félig nyílt ajkai közül. Ez amolyan előgőgicsélés: gyakorolja a hangadást, szabályozza légzését. Ez az együttes lesz később a beszéd alapja, ám egyelőre a mozgást nem kíséri hang. Könnyekkel sír.
Kialakul a két szemmel való látás, mivel a szemizmok, amelyek a szemgolyókat mozgatják, elég erősek és összehangolják a nézés irányát.
A BCG oltás "megered" a szúrás helyén, a bal vállon. Először egy lilán elszíneződő, később felfakadó /tiszta gézlappal védjük a sebet/ csomócska keletkezik, amely hegesedéssel gyógyul. Ez a jele annak, hogy az oltás eredményes volt, az ellenanyag-termelés megindult. Ha ez nem történik meg, ismét oltani kell. Játékai: a kiságy és a pólyázó fölé függesztett színes tárgyak /pl. kerek arc szemekkel egy lufira festve/.


Testi fejlődés

Az apróság minden egyes nappal egyre élénkebbé és fogékonyabbá válik. A hónap végére naponta akár 10 órát is ébren tölthet, amit 1-3 órás szundítások szakítanak meg. Bár számunkra úgy tűnhet, hogy „csak ott fekszik” az idő nagy részében, valójában minden ébren töltött percben új készségeket tanul és gyakorol.

Egy ilyen készség lehet a fej/nyak koordinációjának a kifejlődése. A hónap végére a korábban mozdulatlan csodababa, mikor a hasán fekszik, képes lesz megemelni a fejét 45 fokos szögben, majd legalább 1 percig meg is tudja ezt tartani. Mikor kézbe vesszük, a nyakát és a teste többi részét is meg tudja tartani pár pillanatig.


Szociális fejlődés

Ahogy kifejlődik a fej és a nyak koordinációja, úgy erősödik a kisbaba képessége, hogy felfedezze magának a világot. A bölcső felett lelógó játékok segíthetnek, hiszen a stimuláló dolgok lekötik a kisbaba figyelmét. (Ügyeljünk rá, hogy a lengő tárgyakat ne tudja elérni, és sose hagyjunk mozgatható játékokat a kiságyban, mert azoktól megfulladhat.) Emellett élvezni fogja a csörgőket és a csipogó plüssöket is, bár még nem képes magától működtetni őket, valamint a játékszőnyegeket, ahol a feje fölött lengnek a plüssállatok.


Intellektuális fejlődés

A kutatók úgy gondolkodnak, hogy az első hat hónapban a testi kontaktus a legfontosabb tényező az újszülött fejlődésében. A tanulmányok azt mutatták, hogy a kisbabák, akiket a gondozó felvesz és ellát, de nem biztosít számukra más ingereket, legalább öt hónapon át jól fejlődnek. (Ezzel szemben az intézetben nevelt gyerekek, ahol kevés az érintkezés lehetősége, sokkal valószínűbb, hogy fejlődési problémákkal fognak küszködni.) Ez az érintési érzékenység kiterjed a szövetek iránti elragadtatásra. Ha ki szeretnénk elégíteni kisbabánk érintési igényeit, próbáljuk meg lefektetni egy plédre, törölközőre, majd a szőnyegre, amelyeknek eltérő az anyaguk – pl. bolyhos, selymes, puha, stb. Emellett vehetünk neki különböző anyagú játékokat, mondjuk teddy mackót, fa építőkockákat, és szövet könyveket.

Szeretnél minden újdonságról elsőként értesülni és egy jó közösség része lenni? Kövess minket Facebookon is!

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Ha ilyen popcornt vettél, ne fogyaszd el, rákkeltő lehet!

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy az alábbi azonosító adatokkal megegyező termékeket ne fogyasszák el!

35 évig hordta a testében a megkövesedett magzatot - döbbenetes felfedezés egy 73 éves nőnél

Egy ritka és sokkoló orvosi eset kapcsán derült fény arra, hogy egy 73 éves algériai nő 35 éven át hordozott a hasüregében egy elhalt, megkövesedett magzatot - anélkül, hogy tudott volna róla. A "kőgyermek" esete nemcsak megdöbbentő, de bepillantást enged a női test elképesztő alkalmazkodóképességébe is.

Hogyan érinti a kánikula a szívet, a szívbetegeket?

A kánikulában sokan érezhetik kimerültnek magukat, az sem ritka, hogy ájulásközeli állapotot okoz a forróság. Azonban, akik mellkasi fájdalmat, légszomjat, gyors, esetleg szabálytalan pulzust érzékelnek, feltétlenül forduljanak orvoshoz. Dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont - Prima Medica kardiológusa arra is felhívta a figyelmet, hogy szívbetegek, idősek és krónikus betegséggel élők hogyan óvhatják a szívüket a kánikulában.

Két űrbeli kutatásban vesz részt a Semmelweis Egyetem

25 tudományos kutatást visz a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére Kapu Tibor, a magyar kutatóűrhajós kéthetes küldetéséhez, ebből kettőt a Semmelweis Egyetem kutatói kezdeményeztek. A tudományos programba bekerült az űrutazás során fellépő egészségügyi - kardiovaszkuláris és egyensúlyszervi - problémák telemedicinás kísérlete és egy nanoszálalapú szemészeti gyógyszerformuláció alkalmazásának vizsgálata is mikrogravitációs körülmények között.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja