|
Kérdezz-felelek
Másfél éves kislányom alvásával kapcsolatban szeretnék segítséget kérni. Nemrég kezdett el járni, nappal nagyon aktív, már többször előfordult, hogy délben sem volt hajlandó aludni, inkább énekelgetett, beszélgetett a kiságyban alvás helyett.
Az éjszakai alvások az igazán problémásak, eddig alig-alig volt átaludt éjszakánk. Többször is felébred, elkezd hívni, hallhatóan nem fájdalom miatt sír. Amint átmegyek hozzá, meglát, megnyugszik, és alszik is tovább. Csakhogy ezt éjszakánként akár 6-8-szor is megcsinálja, így lehetetlen magunkat kipihenni. Szeretnék egy olyan homeopátiás szert adni neki, amitől nyugodtabb lenne az álma, nem vergődne ennyit. Valószínűleg a nappali élményeket éli át újra és újra, nem alszik mélyen. Nemsokára megy bölcsődébe, így most főleg jól jönne valami hatékony segítség.
Válaszát előre is köszönöm!
Tisztelettel: Véron Tímea
Lányom 6 éves oltásához megvan a homeós szer a kivezetéshez. Ha megkapja az oltás előtti napon, de esetleg az oltás mégsem jön össze, az baj?
Köszi
Dóra
27 hónapos kisfiam szalmonella fertőzésen van túl. Sajnos a véráramba is bejutott, így intravénás antibiotikumos kezelést is kapott. Már jól van ám üríti a szalmonellát. Olvastam, hogy a salmonella c30 nozódával ez felgyorsítható. Hogyan adagoljuk és meddig?
Köszönettel
Sz. Éva
A következő kérdéssel fordulok Önhöz:
A kisfiam 12 hetes (ő a harmadik gyermekem, két bátyja van). A klasszikus hasfájós korszak véget ért kb. 2 héttel ezelőtt. Néhány nyugodtabb nap után azonban elkezdődött valami új, amit nem értek. A következő szokott történni az etetések alkalmával:
Láthatóan éhes (öklöt töm, keresgél), elkezd enni (csak anyatejet kap, soha nem ivott cumisüvegből és nem is cumizik). Néhány perc múlva fájdalmasan sírni kezd. Nem fogad el több tejet, csak sír. Ekkor felemelem, és elhallgat, nem sír tovább, néha még mosolyog is. Ha megpróbálom visszatenni, megint elutasítja a tejet és sír. Ilyenkor a pelenkázóra szoktam tenni, és játszunk, tornázunk (mint hasfájós korában), és kakilni szokott, de hígat, vizeset, és nagyon nehezen. Ezután visszateszem mellre enni, ilyenkor vagy elfogadja és eszik, vagy újra fájdalmasan felsír és csak akkor hallgat el, ha felemelem.
Elkezdett erősen nyálzani, fogzásra gyanakodtam, de ahhoz nem túl kicsi még? Illetve a kakilás nehézségére is gyanakszom, de a hasfájósság nem tud elvileg visszatérni.Mitől lehet olyan nagyon híg a széklete, illetve mit tehetnék, hogy ne kelljen olyan nehezen kakilnia? A fogzás elképzelhető (ínyén nem látok semmit egyelőre)?
Nagyon köszönöm a segítségét és a tanácsát!
Kérdésem az lenne hogy 2 éves kisfiam teljesen étvágytalan mindent megtagad.
Nyelvtérképje szokott lenni amit fájlal de most az elmúlt neki és ugyanugy megtagad mindent.
Tudni kell róla hogy ő egy nagyon étkes kisfiú de most nem tudom mitévő legyek. már a súlyán is látszik hogy sokat fogyott .
Mi tévő legyek ???
válaszát várom
Köszönöm
Ma vettem a gyógyszertárban oscillococcinum-ot. Megelőzés jelleggel szeretnénk szedni. Azt tudom, hogy nekem heti 1 adag javasolt. A kérdésem az lenne, hogy a 2 éves lányomnak mekkora adagot kell adni hetente? Van-e valami fontos tudnivaló a szedésével kapcsolatban? Pl. azt már hallottam, hogy fogmosás előtt után várni kell.
Segítségét előre is köszönöm.
Üdvözlettel:
Tordainé Adrienn
A kérdezett szert valóban hetente egyszer kell megelőzésként szedni, ha betegség indul, akkor napi 3x is. Kisgyermeknek is adható, és bár az előírás alkalmanként egy tubus, de lehet kevesebbet is bevenni.Üdvözlettel
Gyermekem aki 12 éves,most kapja meg az MMR oltást, a jövö héten,szeretném megkérdezni,melyik oltáskivezetőt használjuk?
Októberi hónapban ismét oltást kap dTap arra mit ajánlana ?
várom válaszát,előre is köszönöm.
Szilvi
A kislányom nemrégen kezdte az óvodát ( 32 hónapos) sajnos náthás lett amit az egész család elkapott. A segítségét kérném jelenleg 5 hetes terhes vagyok tudna nekem olyan homeopátiás szert javasolni amit én is és a kislányom is tudna szedni? A tüneteink: orrfolyás, dugulás, köhögés, lázunk szerencsére nem volt.
Válaszát előre is köszönöm:
Tisztelettel: Mónika
Alig 3 éves kislányom múlt héten kezdte a bölcsödei beszoktatást és már vasárnap el is kezdődött nála valami...
Délután 4-ig semmi baja nem volt, jókedvű volt, játszott, aztán hirtelen egyik percről a másikra 39 fokos láza lett. Nurofent adtunk neki + hűtőfürdő, de csak fél fokot ment le a láza, de a hűtőfürdő után kb. 10 perccel már ment is fel újra a láza. A Nurofen kb. 2-3 óra alatt hatott csak, de akkor is csak fél fokot. Ez így ment egész éjjel, 38 felett volt a láza. Hétfőn látta gyerekorvos, aki nem talált nála semmit. Se duzzadt mirigyek, se piros torok, a hasát sem fájlalja, hasmenése sincs. Óriási étvágya szokott lenni, ami most eléggé alább hagyott. Hétfőn egész nap lázcsillapítótól lázcsillapítóig éltünk. Nurofent és Panadol Baby-t váltogattam. Az orvos nem adott semmit, csak C-vitamin pótlást javasolt. Éjszaka vettem észre, hogy nagyon horkol a gyerek, az orra mintha be lenne dugulva, nem folyik neki. Ma reggel tüsszentett már párszor és korán reggel már hőemelkedése volt, mostanra már megint lázas. Nagyon értelmes, tisztán érthetően beszél a kislányom és mondja, hogy nem fáj semmije. Kérem segítsen mit adhatnék neki. Most néztem meg, van itthon Coryzalia, Viburcol, Echinacea angustifolia 5 ch, Vincetoxicum D6, Sambucus nigra 9 Ch, Chamomilla 15 Ch, Oscillococcinum, Belladonna 9 Ch. A Cebionra az van írva, hogy gyerekeknek napi 10 csepp javasolt, ebből esetleg adhatok többet most anélkül, hogy túladagolnám?
Előre is köszönöm a segítségét!
Üdvözlettel:
Cs. Piroska
Ha a tünetek változnak, egyéb homeopátiás szer is szóbajön. Üdvözlettel
A háziorvosa antibiotikumot írt fel elmúlt, de elküldte vérvételre.
Most kaptuk meg az eredményt nagyon megvagyok ijedve!
Legyenszíves elmondani, hogy ez mit jelent.
Szenzetív c reaktív protein 4,9 (magas) <2,8
Limphocyta 48,3%magas 30-38
MCH 26,2 Alacsony Pg 27,3-32,6
Thrombocyta szám18 alacsony Giga/L 143-332
Thrombocyta összecsapodás?
Trombocyta morfológia ellenőrzés szükséges!
Éretlen granulocyták?
Kifejezett thrombocytopenia aggregráció nem látható.Ezt írták a papírra.A fiam életvidám jól eszik nem fáradékony minden ok vele.
A háziorvos újabb vérvételt rendelt el.
Elmondta a 18 thrombocyta szám szinte lehetetlen a vas is jó nála.
Szerinte technikai hiba történt.
Nagyon aggódom vírus okozhata nála vagy valamilyen fertőzés?
Vagy gondoljak a legrosszabbra?
Egy nagyon agodó apuka!
Nagyon szépen köszönöm válaszát!
Inzulinrezisztencia probléma esetén az insulinum (ch 15) homeopátiás granulátum napi 3 előírt golyója hány cseppnek felel meg ugyanilyen hígítású oldatból?
3 golyó=3 csepp? Köszönettel: Mónika
Kisfiam születése utáni 2. Napon megkapta a bcg oltást. Most 8 hónapos. Szeretnék neki homeopátiás kivezetőt adni. Mit javasolna. Nincs lehetőségünk orvost felkeresni személyesen. Az oltás után minden rendben zajlott. Kifakadt, szépen gyógyult. Mit adhatnék és milyen adagolásban?
Nagyon köszönöm a válaszát!
Szeretnénk magunkhoz venni egy fél éves kislányt,akinek a biológiai anyjáról annyit tudunk,hogy mentálisan retardált,apja ismeretlen. A kislány az átlagosnál kisebb,eléggé lassan nő, de élénk,kommunikál,figyel. Reflux-al kezelik.A nevelőanyuka szerint ügyes,forog,fel akar állni,sokat mozog. És mindig nevet. Ez kicsit szöget ütött a fejembe, mert olvastam egy ilyen betegségről-az Angelman szindrómáról. Szeretném megkérdezni Öntől,ha érintett lenne,ebben a korban milyen tünetei lennének? Egyáltalán milyen gyakori ez a betegség nálunk?Milyen vizsgálatokkal lehet kimutatni?Elnézést a sok kérdésért,de kicsit félek...Szeretném,ha minden rendben lenne vele.
Köszönettel: Sziszi
Lányom 2014. július 31.-el töltötte a 9 hónapot.
Születése óta még egy éjszakát se aludt végig.
Álmában nagyon nyugtalan, forgolódik, dobálja magát, felül az ágyban, akár fél óránként éjjel felsír.
Nappal aludni nem akar - próbálkoztam kocsiba tologatva, félhomályba ringatva halk zenével, zene nélkül, próbáltam megetetni hátha éhes de azt nem fogadja el éjszaka..stb -, illetve az éjszakai altatások is egy birkózás. Csapdossa magát, mászik. Nappal is egy pillanatra nem áll meg, még akkor is mászik, ügyködik a játékaival mikor már látszik rajta - dörzsöli a szemét, ásítozik, mélyeket pislog- hogy nagyon álmost, de ha lefektetem csak sír. Mivel az éjszaka egy küzdelem a félóránkénti kelés miatt, és mivel minden nap 6,30kor ébred, nappal nagyon fáradt és nyűgös. (Napirendje rendbe van, mindent ugyanabban az időben van mint ahogy kialakult, az étkezések, a fürdés azonos időben történik).
Nagyon mozgékony szinte még etetés közbe is állandóan mocorog a székben, jár keze lába állandóan, egy pillanatra nem áll meg.
Tanácsolták hogy a SEDATIF PC homeopátiás készítményt próbáljam meg.
Szeretném megkérdezni, hogy Önnek mi a véleménye?
(Ebben az időszakban mondják hogy jelentkezik a szeparációs szorongás a kicsiknél, természetesen nem ezt akarom "elfolytani", de mivel ez születése óta probléma, ezért nem gondolom, hogy nála a szorongás lenne a gond.
Édesapja és Én is már nagyon kimerültek vagyunk, és ami a legfontosabb Lányom se tudja magát kipihenni!)
Előre is köszönöm segítségét!
Másik ötletem, hogy keressen fel egy homeopatát, mert ilyen panaszok nagyon jól befolyásolhatóak homeopátiával. A Sedatív PC-t meg lehet próbálni, annak ellenére, hogy a betegtájékoztató esetleg mást mond. Nem fog segíteni a babának. Akkor inkább a Viburcol kúpot javasolnám.
Amit még próbáljon meg, mielőtt homeopatát keres, az a Coffea C, CH 15 . Ebből napi 1-szer 1-2 golyó (esetleg oldva).
Megköszönnénk ha beszámolna a későbbiekben, hogyan alakulnak a panaszok. Üdvözlettel
Lányom 6 éves oltása esedékes, Tetraximot fog kapni.
Oltáskivezetés céljából mit adjak neki, mikor, mennyit, illetve, ha utána lenne gond az oltás miatt, akkor mit kellene kapnia?
Eddigi oltásai nincsenek kivezetve, oltások miatti problémát nem tapasztaltunk nála.
Köszönöm válaszát!
Dóra
2 gyerekem van egy 3és féléves és egy 14 hónapos.A nagyfiam ősztöl óvodát kezdi a kislányom majd novemberbe a bölcsödét.Szeretném megkérdezni hogy immunerősítésnek az Echinacea közül a C5 -öt ajánlja vagy a D4, D6 s potenciálokat?Mert valahol ezt olvasom/hallom valahol azt..pontosan milyen adagolásban meddig adjam a gyerekeimnek?Segítsen nekem ezt eldöntenihatunk egy kis Köszönettel
A potenciára vonatkozó kérdésére a válaszom, mind három megfelel a célnak, de a D jelzésűek, mivel csak 10 szeresére vannak hígítva, esetleg az eredeti növény, az echinacea-t néhány molekulája erejéig tartalmazhatják, így érvényesülhet egy kis fitoterápiás hatás is. Üdvözlettel
Válaszát előre is köszönöm: Kovács ibolya
Férjem 1-es típusú cukorbeteg (24 éves kora óta), én inzulinrezisztens vagyok, ami kb. 8 éve derült ki.
Arról érdeklődnék, hogy vajon mekkora esélye van a kisfiunknak arra, hogy cukorbetegség alakul ki nála, és mikorra várható ez? Azért kérdezem, mert én nagyon szeretném, hogy -ha öröklődik is- minél később kapná meg. Van-e valamilyen homeopátiás szer arra, hogy "kitoljuk" a megbetegedés idejét?
A másik nagy gondom, hogy nem tudom megértetni mindezt a nagyszülőkkel... Azt hiszik, éheztetjük a gyereket (most volt az 5. szülinapja, 17 kg), mert vékony, magas (apukám testalkatát örökölte). Azt gondolják, hogy mivel mi diétásan étkezünk (tehát édesítőszerrel, teljes kiőrlésű kenyerekkel, stb), nálunk a gyerek sosem kaphat édességet. Persze nem így van, cukorral kapja a teát, a süteményt, kap fagyit, csokit, túrórudit, szóval pontosan ugyanúgy étkezik, mint bármelyik óvodás gyerek. De ezt nem hiszik el, merthogy "sovány". (Megmondom őszintén, szívem szerint neki is sztíviával, mézzel, nyírfacukorral édesített dolgokat adnék, mint cukrot, de félek, hogy akkor még annyit sem fog rajta az étel, mint eddig.)
Egyébként jó evő, imádja a gyümölcsöt is.
Köszönettel:
Mária