|
Kérdezz-felelek
6 éves kisfiamnak kérnék segítséget.
Szeptemberben kezdi az iskolát, de az óvónők azt mondták, nem ajánlják neki az állami sulikat, mert rettenetesen lassú gyerek, pár hónap alatt le fog maradni a többiektől, és nem lesz sikerélménye. A magán/fizetős iskolát nem engedhetjük meg magunknak, tehát állami suliba fog járni, és segíteni szeretnék neki, hogy addigra "összeszedje magát".
Felgyorsítani nem tudom, mert ilyen az alaptermészete (az apjától örökölte , ő is nagyon megfontolt ember), de hátha van valami homeopátiás szer, ami alkatilag segíthetne rajta.
Mindig kicsit más volt, mint a többiek, sosem szeretett igazán csúszdázni, hintázni, motorozni, rollerezni, biciklizni -nem is tudjuk megtanítani), félénk, visszahúzódó, fél a magasságtól, szorong, lassan illeszkedik be, stb. A saját kis világában él, állandóan elbambul, máshol jár az esze. Az óvodában készítik fel őket az iskolára, mindig minden feladatnál ő az utolsó (sőt, sokszor be sem fejezi a feladatokat, ha látja hogy a többiek gyorsabbak mint ő, akkor feladja). Jár úszni heti 2x, de ott is fél mindentől, hagyja, hogy a többiek megelőzzék, félrelökjék.
Nem nagyon figyel arra, amit mondanak neki, mindent többször kell elmondani neki. Minden reggel és este könyörgéssel telik (öltözzél már, mosakodjál már, egyél már, menj már fogat mosni, stb).
Nagyon önbizalomhiányos, saját bevallása szerint azért nem rajzol pl semmit az oviban, mert fél, hogy csúnya lesz (pedig soha nem szóltuk le egyetlen rajzát sem, sőt, sokat dicsérjük és ösztönözzük).
Nagyon keveset alszik, este fél 11 körül tud csak elaludni, akkor is, ha már fél 10-kor ágyba dugjuk. Reggel 6-kor meg négykézláb mászik ki az ágyból, annyira fáradt. :( (Igaz, délután az oviban alszik 1-2 órát)
Ha teljesítenie, szerepelnie kell, izgul, hideg keze-lába.
Én elfogadom így, bár nagyon nehéz vele, az állandó könyörgés már kezd az idegeimre menni. És rettegek az iskolától. :(
Egyébként tavaly májusban kistestvére született (imádja), júliusban költöztünk, és szeptemberben új óvodát kezdett, szóval voltak változások.
Alapvetően egy jókedvű, nagyon érzékeny, intelligens, érdeklődő, okos fiú (nagyon ügyesen számol, ír, olvas), 8 éveseknek való legót pillanatok alatt összerak, de nem tudom, ezzel a lassúsággal hogy fogja megállni a helyét az iskolában. :(
Elnézést, hogy ilyen hosszú voltam, és előre is köszönöm a segítségét!
Szép napot kívánok!