|
Kérdezz-felelek
Ikreim októberben születtek, most múltak 6 hónaposak. Születésük után az étkezésükkel nem volt semmi gond, szépen gyarapodtak. Mindkettőjük számára nem volt elég az anyatej, ezért tápszeres kiegészítést kaptak. Annak érdekében, hogy a szopiról ne szokjanak le, kanállal adtam nekik. Úgy 3 hónappal ezelőtt elkezdtek kevesebbet enni, volt, hogy egész nap csak az anyatejet fogadták el, utána mást nem. (ez az általam számolt „előírt” mennyiség kb. fele volt), aztán jöttek időszakok, amikor behozták a lemaradást és jobban ettek, de ez általában rövid ideig tartott. Ettől függetlenül eddig azért a minimálisan elvárt gyarapodásuk megvolt. Néhány hete azonban napközben már a szopit sem fogadják el (éjszaka illetve reggel még igen). Kisfiamat sikerült rászoktatni ezután a cumisüvegre, a kislányom viszont azóta is csak kanállal fogadja el az ételt. (Próbáltam cumisüveget, poharat is, egyik sem jött be). Eddig szilárd ételük az alma, illetve most kezdjük a zöldségek bevezetését. Emellett viszont nagyon kevés tápszert hajlandóak megenni, főleg a kislányom, aki néhány kanál után összezárja a száját és nem hajlandó enni. Az átlagos mennyiség, amit egy étkezésre megeszik, 50-70 ml, de van olyan, amikor egyáltalán nem kér enni. Kérem, segítsen, mit lehetne tenni? Létezik esetleg étvágynövelő „szer” ilyen kisbabák számára? Vagy milyen más egyéb lehetőséget lehetne kipróbálni? Be kell vallanom, hogy amellett, hogy aggódom az egészségük miatt, idegileg is megvisel, hogy próbálom „tömni” őket, illetve az étkezések időtartama is rettenetesen ki tud húzódni amiatt, hogy többször is próbálom megkínálni őket.
Válaszát előre is köszönöm!
Andrea
1 évesek az ikreim,és a kisebbik nagyon hisztis,amit sajna elles tőle testvére is.Már próbáltuk berakni kiságyba,nem venni róla tudomást,ölemben lefogom,hogy ne feszítse ki magát,de nem használ,bár van amikor hamarabb megnyugszik,van hogy nehezebb.Most már kitapasztaltuk,hogy fájdalmában is hisztizik.Mit javasol doktornő,hogyan szoktassam le,mert képes lelilulni hiszti közben,most már harapdál is!
Másik problémám,pedig,hogy a nagyobbik legénykének mindkét lába kissé kifelé fordul,de szépen sétálgat,ha fogjuk kezét,sőt már magától próbál lépkedni.Egyformán használja mindkét lábát,ha áll most már telitalppal teszi.Fog ez javulni,ha elindul,mert a gyerekorvos is és a védőnő is azt mondja majd változik????Segítségét előre is köszönöm!
Tisztelettel.Hajni
A nagyobbik gyerek lábát-ha majd biztonsággal jár egyedül, és még kifelé tartja ortopédián kell megmutatni. A kezdeti lépéseknél és járáskor még széles alapon és kifelé tett lábbal érzi magát stabilnak a gyerek. Üdvözlettel