Okleveles gyógypedagógus - logopédus
Elérhetőségeim:
Munkahely:
Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat XXII. Kerületi Tagintézménye
1221 Budapest, Szent István tér 1.
Honlap:
nyelvlökéses nyelés
Témakörök ►
Kérdezz-felelek
Kedves Andrea!
Kislányom augusztus végi születésű, jelenleg 5 és fél éves. A beszédfejlődésében nem voltak problémák, szívesen és sokat beszél, igazi "nagy dumás kiscsaj". Iskolába csak 1,5 év múlva megy. Az életkori sajátosságnak megfelelő hangtévesztéseket nem nőtte ki, ezért megkértük az óvoda logopédusát, hogy hallgassa meg, kell-e vele foglalkozni. Megállapította, hogy ü->u, ö->o, l->j, r->j, s->sz, cs->c, zs->z hangtévesztései vannak, továbbá sz, z, c intdentális, t,l,d,n interdentális, valamint nyelvlökéses nyelése van. Voltunk fül-orr-gégészeten, hallásvizsgálaton minden rendben. Fogszabályzó orvosnál megállapították, hogy féloldali keresztharapása van, TRAINER-t kapott. Ezt nem tudja a szájában tartani csak néhány percig, mert nem tud vele nyelni. Segítséget kértünk ismét a logopédustól, aki pár percben elmondta a kislányunknak, hogy meg kell tanulnia nyelni. Ennyi!
A logopedia.fw.hu-n találtuk a következőket:
"A nyelvlökéses nyelés terápiáját fontos időben elkezdeni, mert minél későbbre tolódik a kezelés, annál inkább rögződnek a fog- és beszéd-rendellenességek. A terápia minden esetben szoros team-munkában történik a fogszabályzó szakorvossal és a logopédussal."
Ennek ellenére úgy vesszük észre, a helyi logopédus nem akar kislányunkkal foglalkozni, csak szeptemberben. Akkor már 6 éves lesz. A mi időnkben nem lett volna év-vesztes, ment volna iskolába 6 évesen. A maradó fogai elöl alul már kijöttek.
Aggaszt minket ez az időhúzás. Nem lesz késő 6 évesen elkezdeni a foglalkozást a gyerekkel? A logopédus amúgy is sokat hiányzik az óvodából, gyermekei állandóan betegek. Mi lesz ha csak szeptemberben kezdi meg a foglalkozásokat és akkor is ezek fele nem lesz megtartva? Mit tehetünk mi szülők? Hova vihetnénk lányunkat? Magán logopédushoz?
Tisztelettel:
Krisztián
Kedves Krisztián!
Teljesen igaza van, mindenképpen szükség van a logopédiai terápiára. Természetesen, a nyelvlökéses nyelés terápiája nem abból áll, hogy egy alkalommal megmutatjuk a gyermeknek a helyes nyelést. Ez sokkal hosszabb munka. A hanghiba is sok, ez általános pöszeség. Az a tapasztalat, hogy januárban szűrjük a középsősöket (és nem a szülő keres meg minket), és akinek szüksége van terápiája, igyekszünk beosztani. Persze, az is igaz, hogy elég sok a beszédhibás gyermek. Mindenképpen beszéljenek a logopédussal, fel tudja-e venni most a gyermeket. Ha elutasító választ kapnak, akkor pedig keressék fel a kerületi/városi logopédiai szakszolágatot, ahova a logopédus tartozik és ott kérjenek segítséget. Ajánljanak mást és Önök pedig vállalják el, hogy elviszik másik körzetbe logopédushoz a kislányt. Természetesen ingyen, hiszen a logopédia alapellátás, ingyenes.
Üdvözlettel,
Szabóné Vékony Andrea
2010-02-16 17:33:40