Kedves Szilvia!

Levele első sorai alapján azt érzem, kisfiának a veleszületett temperamentuma lehet ilyen, tehát nem az Önök nevelési stílusa vagy hibája tette őt félőssé. Vannak ilyen típusú gyerkőcök, és ők is remekül megtalálják helyüket a kisebb nagyobb közösségekben, főleg, ha azt êlték meg, hogy ők (is) úgy jók, ahogy vannak.
Fia kis barátja pedig lehet, hogy szintén veleszületetten temperamentumosabb, vehemensebb és a két, különböző típusnak csiszolódnia kellhet egymáshoz.
Két éves kor körül, mikor az önállósodás nagyon terítéken van, az akarat egyre jobban megnyilvánul, előfordulnak csatározások. Játszótéren is, és egyéb közös játékok során is. Ki-ki a saját temperamentuma alapján cselekszik és jár el. A harciasabb gyerekek és a félénkebbek is sokat tanulnak ebből, főleg, ha szüleik is ott állnak mellettük és közbelépnek, ha szükséges.
Ha Ön úgy íteli meg, hogy kisfiának túl sok kis barátja intenzitása, lehet esetleg a találkozókat ritkítani, de azt gondolom, elsősorban barátnőjével is érdemes lehet átbeszélni dilemmáját, érzéseit.

Szerintem ebben az esetben is az összképet érdemes nézni: kisfia milyen a barátja társaságában, milyen hatással van rá az együtt töltött idő, Önre milyen hatással vannak a látottak, ébreszt-e Önben esetleg saját gyermekkori emléket?

Ha amúgy a két gyermek jól eljátszik és Önöknek is jót tesz a "barátnőzés", nem gondolnàm, hogy ne kellene találkozniuk! Nem baj, ha kisfia együtt van olyannal, aki másabb, mint ő, de bizony abban a korban annak, mikor amúgy is felállításra kerülnek a határok és egy nap akár ezerszer is elhangzanak bizonyos kérések, szabályok: pl.a nem ütünk és ilyenkor közbelépünk.
Kisfiának nyugodtan elmondhatja, mi történt, ha már megtörtént a baj: "Megütött téged, mert azt gondolta, azt hitte, stb... Es ez neked most nagyon rosszul esett, stb." És utána ezt közôsen is meg lehet beszélni, a barátnak is el lehet mondani, hogy olyat tett, ami a másiknak fáj.

Amit tapasztal kisfiánál, ebben a korban teljesen normális. Keresi a határait, meddig mehet el, milyen keretek mentén élheti a mindennapjait. Érdemes felállítani a határokat rugalmasan és minél nagyobb mozgásteret engedni, csak a legszükségesebbeket tiltani. Az, hogy nem engedi az úton átszaladni, érthető és jogos. Kisfiának is jogában áll ennek ellenállni és kifejeznie egyet nem értését, az ő szemszögéből ez is érthető és jogos. :-) Ezek azok az esetek (mikor a testi épség megőrzése a cél) amikben nincs nagyon kompromisszum, de sok mindenben van és általában nagyon jól működik. Ha valamin kiborul kisfia, a legtöbb amit tehet, ha mellette áll és megérti őt. Ez nem azt jelenti, hogy akkor mindent lehet, hanem tiszteletben tartja érzéseit, amit az vált ki, ha korlátokba kell ütköznie.

Mivel nagy valőszínűséggel azzal is tisztàban van, hogy az Ön pocakjában növekszik a tesó, ez a tény is okozhat kisebb-nagyobb kitöréseket, vagy növelheti feszültségét, bizonytalanságát.

Lehet, hogy esetleg ezért is nem szívesen válna meg az àgyától? Ön semmit nem csinál rosszul! Lehet, érdemes volna átgondolni, ebben az ügyben hogyan lehetne a kisfia érzéseit megértve kompromisszumos döntést hozni? Alhat addig a megszokott ágyban, míg a tesó meg nem érkezik? Vagy esetleg az első időszakra beszerezni akár egy kölcsön rácsos ágyat és akkor mindkettejüknek lesz, kisfia pedig majd szól, ha úgy érzi, már szívesen aludna a nagyfiús ágyban? Mikor már bele tud illeszkedni a nagytesó szerepbe és nem félelemmel és egyéb érzésekkel tölti el az egyelőre megfoghatatlan és bizonytalan.

De az is lehet, hogy ha Önök együtt szavakba próbálják önteni az ő érzéseit, őt is bevonva, korának megfelelően, könnyebben átadná a helyet. De a levél alapjáb azt érzem, számára nagyon fontos még az az ágy, ami az ő kisbaba koràt végigkísérte és nem akarja átadni annak, aki úgymond veszélyezteti ezt a pozíciót. Kicsiből naggyá kéne válnia és ez nem is olyan egyszerű.

Szeretettel:


Dobiné Olasz-Papp Nóra
2013-11-28 23:03:55