segítség gyászba

Kedves Gizella !

Azzal kezdeném, hogy mindig lelkizős , sírós voltam. Tudtam sírni filmen ,régmúltat felidéző újságcikken, a cikkből áradó szereteten. Ha mentőt hallottam megborzongtam és a családra gondoltam, hogy viselik el a fájdalmat.Nagyszüleimen kívül közeli hozzátartozómat addig nem vesztettem el. December elejétől a munkahelyemen és otthon is azt éreztem, hogy rohannak a napok, hetek, én sodródom az árral, a feladataimat rutinszerűen végeztem de a részletekre nem emlékeztem.
Április 23-án lett volna édesapám névnapja, 30-án a házassági évfordulójuk.Az ajándékok megvételét a végsőkig halasztottam , a húsvéti előkészületekkel sem voltam sehol, ami különleges módon most egyáltalán nem zavart, korábban sírógörcsöt kaptam ,ha nem végeztem el a kitűzött feladatot.
És április 20-án megtörtént ami teljesen megváltoztatta az életem, minden téren. Édesapám reggel 9.38-kor egy pillanat alatt fűnyírás közben hátsó fali szívinfarktusban elhunyt. 71 éves volt. Soha nem volt beteg, azon a reggelen is dolgozott fáradhatatlanul. Az öccse vele volt, hamar elkezdték a szívmasszást, de a mentőorvos közölte, ha ők mellette lettek volna akkor sem tudták volna megmenteni. Arra sem volt ideje, hogy rosszul legyen, a keze is úgy maradt, ahogy a fűnyírót fogta. Mikor a halottasházban megláttam nem volt az arcán semmilyen kín, szenvedés nyoma, végtelen nyugalmat láttam rajta. Ott , akkor úgy éreztem, a testnek ez a sorsa, a lelke pedig nyugodt és jó helyen van . 3 napig sírtam szinte egyfolytában. Édesanyámat nyugtattam , hogy nem lehetett volna mit tenni, mert ő magában kereste a hibát, hogy mit nem tett jól.Én közben valahogy elfelejtettem sírni. Érzem hogy jólesne, hogy kellene, de nem megy. Úgy érzem , mintha ez az esemény kb 10 éve történt volna. Édesapámról mesélek mindenkinek , a humoráról a jókedvéről, a munkabírásáról. Sok emberen látom is a megütközést, hogy tudok ilyen lenni. A testvéreim sem értik mi történt velem. Most úgy érzem, hogy lelassult az élet, minden nap, délután hosszabbnak tűnik mint eddig. Ön szerint ez normális reakció ? Néha úgy érzem sokkal elkeseredettebbnek kellene lennem , ilyenkor megjelenik előttem a mosolygós arca, ahogy az asztalnál rejtvényt fejt, felnéz a szemüvege mögül, és jobb kedvem lesz. Most értettem meg igazán , hogy ez az élet rendje, amit megváltoztatni nem csak elfogadni tudunk? És lehet , hogy én már elfogadtam, de nem túl korai még ez az elfogadás ?
Köszönöm előre is válaszát: Zsuzsa