Nevelõ apuka bántalmazó

Kedves Erika!
Nagyon sajnálom, hogy így alakultak a dolgaik. Azt bizonyosan nem hagynám, hogy a partnerem, aki nem a gyermekem apja, megüsse a gyermekemet. Rossz lenne, ha a gyerek ezt érezné: “Anyukám nem áll ki értem egy olyan nagy erős férfival szemben, aki csak pár hónapja került a családba és nekem idegen.” Hiszen az Önök összetartozása mindennél régibb és erősebb, és a gyerek lelki egészségének az alapja. Szerintem ezt nagyon fontos megvédeni azért is, hogy vele a későbbiekben ne legyenek problémák, hanem egészségesen tudjon fejlődni, tanulni, barátkozni. Az első hónapokból nehéz ítélni, mert ott még érzik a felek, hogy mit kell teljesíteni ahhoz, hogy a kapcsolat megmaradjon. Később már jobban elengedik magukat, és – ahogy mondják – lakva ismerszik meg a sógor. Bár logikusnak tűnik az összeköltözés, ha egy nőnek új párja van, de vagylójában mindig nagy kihívás, óriási terhet ró mindegyik félre és mindegyikük kapcsolataira, hiszen a férfinak is alkalmazkodni kell egy már beállt családhoz, a gyereknek is egy idegenhez és sokszor az édesanyára hárul a közvetítés keserves terhe. Előfordulhat, hogy beszorul a két fél közé: se a párját nem akarja elveszíteni, se a gyerekkel nem akar rosszban lenni. Békíteni kell a férfit és szeretetben tartani, védeni a gyereket… Bár logikus, egyáltalán nem biztos, hogy a legjobb megoldás az összeköltözés, vagy hogy feltétlen szükséges lenne. A gyereket még megkérdezni sem igen lehet arról, hogy mit szólna hozzá, hiszen nem ismeri igazán azt, akiről döntenie kell. Vajon ha Ön most megkérdezné a gyerekét, hogy itt maradjon-e ez a férfi, vagy nem, mit válaszolna? Ha elképzeli, mit mondhat magában a gyermeke, valami ilyesmit hallana: előbb átéltem a szüleim házasságának a válságát, aztán elveszítettem az apukámat, de utána legalább béke volt, mert kettesben éltem édesanyámmal elég sokáig, aztán jött egy idegen, jó szívvel fogadtam, elviselhetőnek tűnt, elhittem anyukámnak, hogy ez rendben lesz, de most már nagyon rossz, nem játszik, kiabál, ver... nagyon nehéz az életem és nem látok kiutat, semmire nincs befolyásom…
Vagy vegye a párja helyzetét: neki sem könnyű. Ő barátnőt akart, vagy társat, szerelmet… de hogy gyereket is akart-e, abban nem vagyok biztos.
Önnek pedig nyilván nehéz a helyzete, hiszen egyik félnek sem tud megfelelni.
Egy kapcsolat sokféleképpen működhet jól, sokféle változatban életképes. Jó kapcsolat lehet az is, ha nem élnek együtt, hanem összejárnak, ha ingáznak, ha a férfi látogatóba jön a hét bizonyos napjain, ha Ön kimenőt kap otthonról, ha randiznak… sokféle verzió létezik. Érdemes feltenni a kérdést: a kettejük párkapcsolata javult vagy romlott az összeköltözés óta? Gazdagabb vagy szegényebb lett? Mi indokolta az összeköltözést azon túl, hogy így logikus vagy így szokás? A három résztvevő közül boldogabb lett valaki? Ha semmiféle reális korlátozással nem kéne számolnia, akkor milyen felállásban működne legjobban az Ön és párja kapcsolata, az Ön és gyermeke kapcsolata? Van igazi ok arra, hogy a párja és a gyermeke között kapcsolat legyen? Van erre bármelyik félnek igazi igénye? Vagy igazából csak Önnek és a párjának van igénye arra, hogy párkapcsolatuk legyen?
Talán ezekre válaszolva sikerül világosabban látnia a helyzetét. Ha mégsem, kérem, hívjon bátran, és személyesen is beszélhetünk a továbbiakról.
 

Frank Orsolya
2010-12-29 14:33:14