SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Felkészülés az anyaszerepre

Kókai Kata [cikkei] - 2007-06-04
Nem csak a fizikai, de a lelki felkészülés is fontos szerepet kap a várandósság idején.

Nem elegendő eljárni kismamatornára, vagy éppen felkészítő tananyagokat magolni, hiszen az elmélet mindig eltér a gyakorlattól. Hiába hallunk rémtörténeteket arról, milyen kimerítő, és milyen szörnyű is volt az ismerősök szülése, hiszen ma már tudjuk, hogy mindenki más és más. Vannak olyan édesanyák, akiknél csupán rövid ideig tart a vajúdás, míg másoknál hosszabb ideig. Egyeseknél komplikált a szülés, míg másoknál a teljes várandósság, s a baba világra hozása sem okoz semmilyen problémát. Éppen ezért szükséges a felkészülés, és a női léttel kapcsolatos ismeretek bővítése.

Félelem és aggodalmak

A legtöbb kismama számtalan aggodalommal küzd. Egyesek rémálmokat látnak, mások egyszerűen csak féltik gyermeküket. Nem egyszer azonban maga az alaptalan félelem okozza a problémát, hiszen a stresszhelyzet a magzat számára is ártalmas, s akár a szülést is megnehezítheti. Rengeteg nő fél a szüléstől, hiszen ez számukra egy ismeretlen jelenség. Bár a televízióban, a különböző filmekben több szemszögből is feldolgozzák a témát, ezek a jelenetek az esetek nagy részében távol állnak a valóságtól.

Első lépésben el kell határolódni a laikus ismerősök történeteitől, hiszen ami az ő szülésük során történt, nem valószínű, hogy mások esetében is ugyanígy zajlik le. Fontos elvégezni a megfelelő vizsgálatok (laborvizsgálatok, ultrahang), hiszen ezek adnak pontos tájékoztatást a kismama és magzata állapotáról. Ezek ismeretében a szakorvos tájékoztatja a leendő szülőket mindkét fél állapotáról, a lehetséges gondokról. Nem érdemes fölöslegesen aggódni, hiszen rendszeresen zajlanak vizsgálatok, így nem adódhat olyan probléma, melyet ne lehetne időben kideríteni.

Lelki felkészülés az anyaságra


Talán a kínai filozófia példázza leginkább, mit is jelent nőnek lenni. Eszerint a nő feladata az odaadás, az önzetlenség, a család összetartása. Ezekre a tulajdonságokra a szülésnél is jócskán szükség lesz, ezért hatalmas fordulópontot jelent egy nő életében. Ekkor érkezik el a pillanat, amikor át kell adnia az irányítást az anyatermészetnek, s elsősorban magzatára kell gondolnia. Ha máskor életében nem is, de most az egyszer nem lesz lehetősége kontrollálni a dolgokat. Nem határozhatja meg meddig tart a vajúdás, nem döntheti el, mikor szülessen meg gyermeke.

Fontos, hogy lélekben készüljünk erre az eseményre, tanuljunk meg lazítani, s éljük át az anyaság nagyszerű érzését! A szülés pillanatában kevés nő mondaná azt, hogy igen, megéri, de amint kezében tarthatja gyermekét, megérti, milyen fontos szerepet kapott életében a szülés; egy erősebb, teljesebb lénnyé vált azáltal, hogy életet adhatott.

A szülés jó élmény is lehet

Sajnos nem egy esetben csak panaszt hallunk ismerőseinktől, ha szülésükről beszélnek; elhúzódott a vajúdás, nem lehetett jelen az édesapa, vagy éppen császármetszés lett az eredetileg természetes szülésből. Léteznek olyan öröklött, vagy szerzett tulajdonságok, melyeken nem változtathatunk, s bizonyos esetekben valóban a császármetszés az egyetlen biztonságos megoldás. Az esetek néhány százalékában azonban a szüléstől való alaptalan félelem vezet odáig, hogy az orvosok kénytelenek műtéti úton beavatkozni.

Senki nem állítja, hogy a szülés kellemes, és senki nem mondhatja teljes bizonyossággal, hogy rövid ideig fog tartani a vajúdás. A lelki felkészülés, a különböző légzéstechnikák elsajátítása azonban sokat segíthet. Számtalan módszer létezik, melyek segítségével a vajúdás és a szülés is megkönnyíthető, lerövidíthető. Elengedhetetlen, hogy félelmeinket is megbeszéljük ismerőseinkkel, vagy arra hivatott szakemberekkel, hiszen nem egy esetben maga a félelem okoz gondot.

A szülési terv, a megfelelő orvosválasztás szintén segíthet. Fontos idejében tájékozódni a szülési lehetőségekről, hiszen minden orvos más-más módszert részesít előnyben. A megfelelő szülésznő kiválasztása pedig hatalmas segítség lehet nem csak a szülés, de az azt megelőző felkészülési időszakban is.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Ha egyszer demenciám lesz - egy megrendítő kívánságlista, amit minden családnak látnia kell

Egy Facebookon terjedő lista őszintén, szívszorítóan és mégis reménykeltően fogalmazza meg, mit kérne egy demenciával élő ember a szeretteitől. Olyan sorok ezek, amelyek segítenek jobban megérteni, hogyan maradhat meg a méltóság, a szeretet és a kapcsolat akkor is, ha az emlékek lassan elhalványulnak. Oszd meg, hogy minél több családhoz eljusson.

Egy ötéves kislány dobta ki újszülött testvérét az ablakon - a baba életét vesztette

Megrázó tragédia történt Oroszországban – egy háromhetes kisbaba kizuhant egy negyedik emeleti ablakból, miközben otthon volt az ötéves nővérével. A hatóságok vizsgálják, hogy szülői felelőtlenség, baleset vagy féltékenység vezetett a végzetes eseményhez.

Visszatért a rettegett gyerekbetegség, és most a legkisebbeket fenyegeti

Újra felütötte a fejét Magyarországon a szamárköhögés: a betegség fuldokló, görcsös köhögési rohamokkal, sőt, akár az ajkak elszíneződésével is járhat. A fertőzés főként a csecsemők és kisgyermekek körében terjed, az elmúlt évben 365 beteg szorult kórházi kezelésre, és több mint százan életüket vesztették a kór következtében. A háziorvosok arra figyelmeztetnek, hogy akik kisbabák közelébe készülnek, feltétlenül oltassák be magukat.

Egy sima megfázásnak hitték – kórház lett a vége a babánál: itt az RSV

Az RSV gyorsan és könnyen terjed, eleinte enyhének tűnő tünetekkel jelentkezik, ám néhány nap alatt súlyos légzési nehézségekhez, tüdőgyulladáshoz vagy akár bronchiolitishez is vezethet - és gyakran pont akkor súlyosbodik, amikor a szülő már megnyugodna, hogy "csak egy kis nátha volt"

Szebben és hamarabb kezd beszélni a gyerek, ha ezzel játszik

Fillérekbe kerül, mégis csodákra képes a beszédtanulásban.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja