SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Nikotinbomba terhesség alatt

Kókai Kata [cikkei] - 2005-06-15
Bizony nem kevés nő akad ma, aki még a várandósság idején sem tud lemondani káros szenvedélyéről

Néhány esetben még az orvos sem javasolja a leszokást, mert a kismamának nagyobb idegi megterhelést jelentene, mintha az ártalmas füsttel rongálná maga és gyermeke egészségét. Természetesen a várandósság alatti dohányzás mindkét embert megviseli. Árt az édesanya szervezetének, aki terhessége miatt egyébként is nagyobb megterhelésnek van kitéve, s több vitaminra van szüksége. Emellett kutatások kimutatták, hogy a dohányzás károsítja a magzat tüdőszöveteit, illetve dohányos édesanya esetén nagyobb a vetélés és koraszülés kockázata.

Egy New York-i egyetem kutatója is a dohányos édesanyák magzatainak védelmében végzett kutatásokat. Majmokkal végzett kísérletek segítségével jutottak arra a megállapításra, hogy a nagyobb adagban történő C-vitamin bevitel csökkentheti a magzat nikotintól keletkező károsodásait. Ez természetesen csak könnyítést jelent, a dohányzás kockázatait egyáltalán nem szűnteti meg. Mindamellett nem feledkezhetünk meg egy másik kutatási eredményről sem, miszerint a túlzott mértékű C-vitamin miatt a babáknak megszületésük után is nagyobb adagra lesz szükségük a normális életvitelhez.

A dohányos édesanyák gyermekeinek többsége légzési problémákkal küzd, koraszülött, vagy kis súllyal születik. A még csak babát tervező pároknál sem hasznos a dohányzás, mert bár csak ritkább esetben okoz meddőséget, nehezíti a teherbe esést. Egy oxfordi kutatóegyetemen kísérleteket végeztek több dohányos és nemdohányzó pár segítségével.


A dohányos nők átlagosan mintegy két hónappal később estek teherbe, mint a nikotinmentes életet élők. Egy dohányos nőnek csupán egy évvel a leszokás után lehet ugyanolyan esélye a teherbe esésre, mint azoknak, akik nem dohányoztak. Az erős dohányzás férfiak esetében gátolja az ivarsejt képződését.

A várandósság idején több kockázati tényezővel is számolni kell. A 18 évnél fiatalabb, illetve 35 évnél idősebb nők, valamint ikerterhesség esetén nagyobb az esély a vetélésre, s ezt a dohányzás súlyosbíthatja. Mivel várandósság idején a kismamáknak az addigi vitaminigénye többszörösére nő, előfordulhat fogszuvasodás is. A dohányzás nem várandós nők esetében is növeli a vitaminigényt, s terhesség idején csupán nehezíti a nők helyzetét. A dohányzás a magzat értelmi képességeit is csökkentheti, s itt nem csupán az aktív, hanem a passzív dohányzásról is beszélnünk kell.

Fontos, hogy a kismamák a várandósság idején kerüljék azokat a helyeket, ahol akár csak passzív módon füstöt szívhatnak be. Nem csupán a nikotin az, ami károsíthatja a magzatot, így nem elég, ha valaki gyengébb cigarettára vált. A nikotin mellett mintegy háromszázféle különböző vegyület található a cigaretta füstjében, melyek legnagyobb része egyfajta vegyszer, tehát mérgező anyag.

A modern technikáknak köszönhetően számtalan leszokási módszer segíthet a káros szenvedély elhagyásában.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja