SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Júliustól a szülésznő is végezhet terhesgondozást

Családinet [cikkei] - 2014-04-26
Július 1-jén lép életbe az a rendelet, amely lehetővé teszi, hogy a szülésznők dokumentáltan végezhessenek terhesgondozást Magyarországon - mondta Csetneki Julianna, a Magyar Ápolási Egyesület (MÁE) szülésznői szekciójának elnöke a pénteken Nyíregyházán kezdődött XXII. Országos Szülésznői Konferencián az MTI-nek.

Iskolai végzettséghez kötik a szülésznők terhesgondozását

A Magyar Közlönyben április elején megjelent, a várandósgondozásról szóló miniszteri rendelet értelmében szülésznő kizárólag szülész-nőgyógyász szakorvos által megállapított alacsony rizikójú várandósság esetén végezheti terhes nők gondozását.
    
A jogszabály ugyanakkor rögzíti, csak azok a szülésznők végezhetnek terhesgondozást, akik valamelyik felsőoktatási intézmény alapképzési szakán vagy főiskolai karán szereztek megfelelő szakképesítést, emelt szintű vagy felsőfokú szülésznő szakképesítéssel rendelkeznek, illetve azok, akik egészségügyi szolgáltatónál szülésznőként foglalkoztatnak, vagy rendelkeznek a szülésznői tevékenység végzésére jogosító, érvényes működési engedéllyel és felelősségbiztosítással.
 
Az orvos helyett a szülésznő segítheti a 9 hónap alatt a várandós nőket
 
Csetneki Julianna elmondta, a rendelet lehetővé teszi a különböző szakmaterületek feladatainak elkülönítését, de az új szabályozás a várandósság megállapítását és az erre vonatkozó rizikóbesorolást továbbra is az orvos hatáskörében tartja.
    
A szakember hozzátette, a rendelet semmiféle veszélyállapotot nem idéz elő, viszont megadja a jogot a várandósoknak arra, hogy a szakorvos helyett a szülésznő segítse a terhesség során és legyen vele a szüléskor is.
    
Július 1-től már a szülésznők is írhatnak bejegyzéseket a terhesgondozási könyvbe

Az új jogszabály szerint a kötelező vizsgálatok a terhesgondozási könyvben szerepelnek majd, abba - az eddigi gyakorlattól eltérően - már a szülésznők is tehetnek bejegyzéseket. Csetneki Julianna megjegyezte, erre mostanáig nem volt lehetőségük a szülésznőknek, így a rendelet életbelépésétől megszűnik a várandósok eddigi "felesleges küldözgetése" a védőnőkhöz.
 
A magas rizikófaktorú gyanús terhességet azonnal szülész-nőgyógyász szakorvoshoz kell irányítania

A július 1-jén érvénybe lépő rendelet ugyanakkor azt is rögzíti, hogy ha a szülésznő által végzett várandósgondozás bármely szakaszában a várandósság magas rizikójának gyanúja vetődik fel, akkor a szülésznőnek a várandóst haladéktalanul szülész-nőgyógyász szakorvoshoz kell irányítania. Magas rizikófaktor esetén a további terhesgondozást a szülész-nőgyógyásznak kell folytatnia.
    
Az őssejt-transzplantációról és az otthonszülés lehetőségeiről is szó volt a konferencián

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház Jósa András Oktatókórháza által szervezett háromnapos konferencián a terhesgondozás témakörén túl a többi között az őssejt-transzplantációról és az otthonszülés lehetőségeiről is hallhatnak előadásokat a meghívott szakemberek.

Forrás: MTI
Fotó: David Castillo Dominici - FreeDigitalPhotos.net

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kalkulátorok kismamáknak és szülőknek

Terhességi, ovulációs, BMI és babaméret kalkulátorok egy helyen. Néhány adat megadásával azonnal megkapod a választ.

12 étel, amit SOHA ne adj a babának (tiltólista 1 éves kor alatt)

1 éves kor alatt a babának szigorúan tilos mézet, hozzáadott sót és cukrot, tehéntejet (italként), nyers húsokat és tojást, valamint fulladásveszélyes ételeket (egész dió, szőlő, popcorn) adni.

"Ez társadalmilag káros és veszélyes" - Dr. Novák Hunor nyíltan szembemegy politikus rokonai oltásellenes nézeteivel

Sokan ismeritek és olvastátok nálunk is Dr. Novák Hunor cikkeit, aki most egy rendkívül nehéz és személyes témában szólalt meg. Nyílt levélben határolódott el testvére, Novák Előd és sógornője, Dúró Dóra oltásokkal kapcsolatos, általa tudománytalannak és veszélyesnek tartott tevékenységétől.

Szívdobogás, pánik, fulladás 50 felett - szívbeteg vagyok, vagy a hormonjaim?

Ott ülsz a kanapén, tévét nézel, és hirtelen elkezd verni a szíved. Levegőt kapkodsz, pánikba esel. "Szívinfarktus?" - villant át az agyadon. Rohansz a kórházba, EKG, vérvétel, szívultrahang. Az eredmény: minden rendben. "De akkor mi ez?" - kérdezed az orvostól. "Lehet, hogy stressz" - jön a válasz. De te tudod, hogy ez nem stressz. Ez valami más.

Gyerek hiszti kezelése: okok, megelőzés és bevált megoldások szülőknek

Miért hisztizik a gyerek, és mit tehetsz szülőként? Okok, életkori sajátosságok, megelőzés, bevált módszerek és figyelmeztető jelek egy helyen.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja