SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Liftben szülte meg kisbabáját egy nő - videó

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-04-19
A biztonsági kamera rögzítette, ahogy egy nő Brazíliában a liftben hozza világra gyermekét. Erős összehúzódásokat érzett, elindult a kórházba, de csak a liftig jutott. Szerencsére az anya és a baba is jól vannak.

Nem volt otthon a férje, elindult a kórházba - de csak a liftig jutott

Terhessége 37. hetében járt az a nő, aki éjfél körül erős összehúzódásokat érzett. Szeretett volna bemenni a kórházba, de csak a liftig jutott, ott ugyanis megszülte a kisbabát - történetükről a 24.hu írt a Hellas Post című görög lapra hivatkozva. 

A 34 éves nő férje nem volt otthon, amikor elfolyt a magzatvíz, telefonon értesítette őt a történtekről. A férj azonnal szólt az egyik szomszédjának és anyósának is, aki egyébként ápolónőként dolgozik. 

A biztonsági kamera is rögzítette, ahogy a nő a liftben állva hozza világra gyermekét. 

A kislány 2165 grammal és 41 centivel született. Ő és az anyukája is jól vannak. 

A baba a születésénél segédkező nagymamája tiszteletére a Joana Casella Amaro nevet kapta. 

A szülésről készült felvételt itt lehet megnézni:
 


 

Pár hónapja számoltunk be róla, hogy a kórház udvarán, a földön fekve szülte meg gyermekét egy nő, miután nem vették fel a telefont a szülészeten. Nemrég hasonló eset történt, akkor a férj szerint hibáztak a mentősök, amiért nem segítettek megfelelően.

Indexkép: barbaracasela / instagram
 

Olvasd el ezt is: 

LEGOLVASOTTABB

Súlyos mérgezést okozhat - egyre több kamasz használ ilyet

Bár tüdőrákot nem, de gyors nikotinmérgezést okozhat a snüssz. Egyre többen használják, miközben a rövid- és hosszú távú veszélyek sokak előtt ismeretlenek.

5 mondat, amit minden fiúnak hallania kell a szüleitől: így lesz belőle empatikus és magabiztos férfi

Minden szülő azt szeretné, hogy gyermeke bátor, önazonos és kiegyensúlyozott felnőtté váljon — ám a fiúgyermekek nevelésében is sok beidegződés él, amelyek az érzések elfojtását, a teljesítménykényszert vagy a hibák kerülését erősítik. Pedig a fiúk is vágyják, hogy megértsék, szerethetőek önmagukért, nem csak az eredményeikért vagy erősségükért. Ezek a szülői mondatok idővel belső hanggá válnak, és meghatározhatják, hogyan látják önmagukat egész életük során.

Autizmus-szerű tünetek az óvodásoknál: A korlátlan kütyüzés veszélyei

"A mai óvodáskorúak nem tudnak olyan nyelvi szinten teljesíteni, mint az 5 évvel ezelőtti óvodások" - figyelmeztet egy friss magyar kutatás. A szakemberek szerint már bölcsődés korban kütyüznek a gyerekek, és ezt súlyos fejlődési problémák követik. De visszafordítható-e a folyamat? Mikortól kell aggódni?

Régi tévhit dőlhet meg a mogyorófélékről

A magvak fogyasztása, tünetmentes időszakban, nem növeli az egyik gyakori vastagbélgyulladás, az ún. divertikulitisz kockázatát, sőt akár enyhén csökkentheti is - derül ki a Semmelweis Egyetem friss tanulmányából. A kutatók kb. 800 ezer ember adatait elemezték, hogy kiderítsék: indokolt-e a régen sokszor hangoztatott tanács, miszerint a betegségben szenvedőknek kerülniük kell a mogyoróféléket - vagy ez csupán városi legenda.

Eltűnt egy tizenöt éves holland lány Pápáról

Egy 15 éves holland származású lány, Seline Engelina Marie Louis Kerseboom tűnt el Pápán november 10-én, akinek felkutatásához a rendőrség a lakosság segítségét kéri. A tinédzser az otthonából távozott ismeretlen helyre, telefonon azóta sem elérhető, eltűnése óta semmilyen hír nincs róla.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja