SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Szülés után hetekig magas a trombózis kockázata

Családinet [cikkei] - 2014-03-24
Nem csak a terhesség, de a szülés utáni időszak is veszélyes a kismamákra trombózis szempontjából, ugyanis ekkor jelentősen megnő a vérrögök kialakulásának kockázata.

Bár eddig azt hitték, hogy a szülést követő 6 hétben a legnagyobb a veszély, azonban a legfrissebb kutatások szerint ennél kétszer annyi ideig áll fenn a rizikó. A trombózis és a gyermekágyi hetek kapcsolatáról prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája beszélt.

Az idei Nemzetközi Stroke Konferencián bejelentették, miszerint téves az a feltételezés, hogy szülés után „csupán” 6 hétig áll fenn trombózisveszély, ugyanis egy 1,6 millió nő bevonásával készült tanulmányból kiderült, hogy bizony ennél kétszer több idő kell ahhoz, hogy a kismamák teljesen megnyugodhassanak. A résztevők közül 1000-nél alakultak ki vérrögök, mélyvénás trombózist, szívrohamot, illetve stroke-ot okozva ezzel náluk.

Dr. Hooman, a tanulmány vezetője elárulta, hogy az eredmények azt mutatták, hogy az első hat hétben a trombózis kockázata a normálisnak 10-szeresére nőtt, és bár utána csökkent, de a 7-12. hétig még így is kétszeres volt a rizikó, és csak a 13-18. hétre állt vissza a normális szintre.

Terhesség és megnövekedett trombózis veszély

„A terhesség minden esetben megnöveli a trombózis kialakulásának esélyét, főleg abban az esetben, ha a kismamánál eleve megvan a hajlam (trombofília). Ennek többek között oka a magzat nyomja a medence vénáit, illetve lelassul keringés is. Továbbá ebben az időszakban megemelkedik egy anyag, az úgynevezett fibrinogén szintje is, mely az alvadék, vagyis a vérrögök egyik alapanyaga.”- mondja prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája. Ennek a fehérjének a koncentrációja csak hetek alatt csökken le az egészséges határok alá. Ugyanakkor a szülés végén a lepény leválása nagy „seb”-et jelent a méh falán, ahonnan a szöveti alvadási tényezők még egy ideig nagyobb mennyiségben kerülhetnek a keringésbe.  

A megfelelő kezelés elengedhetetlen

Ha a kismama terhessége alatt heparin (LMWH) kezelés alatt állt, úgy a szülést követően azt még hónapokig kapnia kell.

„A szülés után még legalább két hónapig javasolt LMWH adása. Ha tartósabban szedni kell vérhígítót, úgy szájon át szedhető gyógyszerre csak szoptatás után lehet váltani, mivel annak kb. 2-3 %-a bejut a tejbe és lassíthatja a csontfejlődést. A kezelésnél egyszerre kell szem előtt tartani a trombózis megelőzését, a baba egészségét. Azt, hogy kinek mennyi ideig milyen kezelésben kell részesülnie, és az esetleges átállás hogyan történjen, véralvadásban jártas szakorvosnak kell meghatároznia.”- osztotta meg prof. Blaskó György.

Forrás: Trombózisközpont

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja