A jósló jellegű fájásokról:
a terhesség utolsó heteiben jelentkezhetnek, sokszor fájdalmat nem okozó méhösszehúzódások formájában, de gyakran becsapják a terhest azzal, hogy rövid ideig rendszeresen jelentkeznek, pl. 10-20 percenként. Ezek a fájások nagyon rövid ideig tartanak és hamar megszűnnek. Erősségük sem éri el a kezdődő vajúdás méhösszehúzódásait. Ezek a fájások készítik elő a méhet-méhszájat a szülésre.

A tágulási szak fájásairól- objektíve:
ezek már jól megkülönböztethetők a jóslófájásoktól. Rendszeresen jelentkeznek, kezdetben 15 percenként, majd a tágulás előrehaladtával egyre sűrűbbekké válnak. Időtartamuk a 20-másodpercről a közel 1 percre változik, ami nem kis próbatételt jelent a vajúdó számára. Ezeknek a méhösszehúzódásoknak hatására a magzat koponyája a medencebemenetére illeszkedik /medencebemenet: a csípőcsont belső felszíne, a szeméremcsont felső, belső része és a keresztcsont belső felszíne által alkotott ovális gyűrű/, a magzat kialakítja a megszületéskor optimális henger formáját - behajlítja a fejét, az álla a mellkashoz közelít, és a méhszájat tágítja, megrövidíti. Először szülők esetében a méhszáj az első fájásokra, akár az intenzívebb jósló fájásokra is, megrövidül, úgymond felszedődik. Többedszer szülőknél a méhszáj kinyílik és a felszedődése relatíve később kezdődik meg. Amikor a méhszáj eltűnt, azt jelenti, a méh részéről nincsen akadálya a megszületésnek. Most következik a magzat "munkája".

A kitolási szak fájásairól:
ezek a fájások nagyon intenzív fájások, bár általában nagy fájdalmat az asszonyok nem jeleznek. A préselési - székelési ingert érzik, melynek a magzatnak a végbélre gyakorolt nyomása az oka. Ebben a méh igen erős, kemény összehúzódásával a magzatot segít kipréselni. A magzat komoly munkával nyomja át magát a számára igen szűk medencén, és ez csak fájás alatt lehetséges. A fájás alatt lévő méh szinte megtámasztja, segíti a magzat útját a medence "útvesztőin". A magzat a medencének csak bizonyos átmérőin fér ki, és ezt a magzatnak végig kell tudnia járni. Persze ők, és mi is annak idején pontosan tudtuk, hogyan lehet előbújni. De ehhez idő, türelem, no és jó fájások kellenek. A vajúdó a fájásszünetekben a kiegyensúlyozott légzéssel segítheti babáját, hogy ő is megfelelő oxigént kapjon a nagy munkához.

A lepényi szak fájásairól:
a megszületés után a méh erős összehúzódásban marad, így segíti elő a méhlepény megszületését. A méhlepény nem képes összehúzódni, ha a méh "alóla" összehúzódik, akkor elválnak egymástól és leválik a lepény. Ez több-kevesebb vérzéssel is jár, mert a lepény és a méh között egy vérömleny keletkezik, ami a lepény további leválását is segíti. A lepényi szak méhösszehúzódásai nem okoz az anyáknak problémát. Nemcsak azért, mert a tágulási fájásokhoz képest nem is annyira fájdalmasak, hanem azért is, mert ott van náluk a legnagyobb fájdalomcsillapító: A BABA.

Az utófájásokról:
ezek az újszülött szoptatásakor jelentkeznek. A mellbimbó ingerlésekor a szervezet oxitocint /a fájásokért felelős hormonszerű anyag/ bocsájt ki, ezzel segíti a méhet a szülés előtt állapotának mihamarabbi visszaállítására. Az utófájások először szülőknél érzetre nem túl erősek, de többedszer szülők esetében igen intenzívek és fájdalmasak lehetnek. A többedszer szülőknél a méh az oxitocinra érzékenyeben reagál.

A fájásokról szubjektíven:
sokan kérdezik még a szülés előtt, milyenek is a fájások, ki fogom-e bírni stb. Mindenkinek tudnia kell: a fájások fájnak. Sokszor nagyon fájnak. Csak úgy vagyunk teremtve, hogy ezeket a fájásokat uralni tudjuk azzal, hogy tudjuk, mi történik a testünkben ebben az időben. Uralni tudjuk, hogy a párunkba kapaszkodunk, és együtt minden nehézség jobban elviselhető. Uralni tudjuk azzal a tudattal, hogy "ügyes leszek, ne érezze a babám az én szenvedésem".

A fájdalom tehát van, az elviselése, saját hasznunkra formálása már a mi dolgunk. Az első fájások, a tágulás elején nagyon meglepőek, és éppen kibírhatóak. /Ezek már nem a szülésznő, hanem a négyszer szült anya tapsztalatai/ Az ember lánya elégedett, hogy ezek pont jók, ha így marad végig, nem is lesz ez olyan veszélyes. De ahogy a fájások egyre sűrűbben jönnek, egyre hosszabbak, egyre nehezebb az átvészelésük is. Jön a méhösszehúzódás. Az ember észleli, elhatározza, hogy ezt most és csak most kibírja valahogy. És amikor a fájdalom csúcspontja elérkezik, úgy gondolja, ezt már nem lehet kibírni. S mire ezt átgondolom, addigra a fájdalom enyhül és a fájásszünetekben annyira megszűnik, mintha nem is szülésben volnánk. Ilyenkor érdemes ezt a percnyi időt kihasználni, gyorsan ellazulni, minden porcikámmal és akár jót aludni pillanatnyit, akár a párom szeméből erőt meríteni.

A fájásszünetekben való ellazulás, alvás többórai pihenés érzetét kelti. Ezt nevezem én a fájdalom uralásának. Mikor a tolófájások megérkeznek, nagy meglepetés éri az embert: ezek nem is fájnak. Illetve fájnak, de nem azzal a lehetetlen kismedencei, szeméremcsont mögötti szétszakadós fájdalommal. A kitolásban a fájások alatt ellenállhatatlan kényszert érez a szülőnő a préselésre, nyomásra, és ilyenkor már a méhszáj nem áll a magzat útjába, lehet nyomni. Végre azt csinálhatom, amit a szervezetem diktál. Ez nagyon jó érzés. Nem beszélve a Várva Várt kibújásáról.

S hogy miért beszéltem ennyit a dologról? Mert úgy gondolom, hogy a szüléshez óhatatlanul hozzátartozik a fájdalom. A szülés átéléséhez, feltételezve, hogy nem epidurális érzéstelenítést választott a vajúdó, hozzátartozik. Nagy sikerélményt ad az ember lányának a fájdalmon való uralkodás. Természetesen teljesen megértem azokat, akik a gerincvezetéses érzéstelenítést választják. Nem érzem az ő szülésüket kevesebbnek, kisebb "teljesítménynek", de a fájdalomról szóló írásommal azokat szeretném erősíteni, akik a hagyományos utat választják. Ezzel kívánok mindenkinek boldog szülést:

Utólagos megjegyzés:
az írásban olyan elnevezéseket használtam, pl. vajúdó, szülőnő, magzat stb., amelyeket a szülésznői nyelvezetben használatosak. Csak egyszer fordult elő az a nem szakszerű szó, hogy BABA, nem véletlenül naggyal írva.

Fotó: DanielReche / pixabay