SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Szülési szabadság 2015-ben

Németh Noémi [cikkei] - 2015-05-19
2015 márciusában jelentős változások történtek a segélyeket, ellátásokat illetően. Nézzük, idén milyen feltételek érvényesek a szülési szabadságra.
A kormány tervei szerint 2015-ben több nőt fog érinteni a szülésszabadság. Az elmúlt években folyamatosan próbálják megállítani a népességcsökkenés folyamatát, ennek köszönhetően egyre több támogatást vehetnek igénybe a családok, kismamák (pl. családi adókedvezmény, gyed extra, diplomás gyed). 
 

A szülési szabadság időtartama

 
A szülési szabadság 24 egybefüggő hetet (azaz 168 napot) jelent, melyről a Munka Törvénykönyve rendelkezik. Ebből egy hónapot a szülést megelőző 4 hétben kell igénybe vennie a kismamának, a maradék 20 hetet pedig a szülés után használhatja fel. Ettől el lehet térni abban az esetben, ha meg tudnak egyezni a felek (munkáltató és munkavállaló), ilyenkor nem kötelező a szülés előtt felhasználni a négy hetes szabadságot, áttehető az egész a születés utáni időszakra. Ehhez mindenképpen kölcsönös megállapodás szükséges.
Abban az esetben, ha a baba koraszülött és esetleg több hetes speciális kezelést igényel, a szülési szabadságot a kórházból való távozás után veheti igénybe az anyuka, a szülés időpontjától számított egy éven belül.
A szabadság nem csak a vér szerinti anyukákat illeti meg, örökbefogadó szülőre ugyanúgy vonatkozik. 
A szülési szabadság munkaidőnek tekintendő, így nyugdíjba vonulásnál beleszámít majd a szolgálati időbe.
A gyermek halála esetén 15 napon belül megszűnik a jogosultság. Ha bármilyen oknál fogva elveszik a családtól a gyermeket (átmeneti vagy tartós nevelésbe veszik, szociális intézményben helyezik el), akkor azonnal megszűnik a szülésig szabadságra való jogosultság. 
 

Az ellátás összege a szülési szabadság idejére
 

Amennyiben a szülést megelőző két évben rendelkezik 365 biztosított nappal (azaz minimum ennyit dolgozott), a szülési szabadság teljes időtartamára ellátás illeti meg az anyukát, melynek összege a havi jövedelme napi átlagának a 70%-a - ez a terhességi-gyermekágyi segély (tgyás). Legkorábban a szülés várható dátuma előtt 28 nappal igényelhető. Az igénylés napjától számítva kezdődik a jogosultság, későbbi igénylés esetén a szülés napjától. 
Abban az esetben, ha az anya nem rendelkezik a fenti feltételekkel, méltányosságból is megállapítható a tgyás-ra való jogosultság. Ilyenkor az ellátás összege a mindenkori aktuális minimálbér kétszeresének a harmincad része lesz/nap. Ez az összeg 2014-ben 6.765 Ft volt, mely 2015-ben várhatóan emelkedni fog valamennyit. Nagyjából ennyi lesz tehát a szülési szabadság során az ellátás napi összege. 
 

Szülési szabadság az apukák számára

 
2015-ben a hatályos jogszabályok alapján sajnos csak 5, ikergyermekek születése esetén (bármennyien legyenek is) csak 7 munkanapnyi szülésszabadság igényelhető az apukák számára. 
A szabadságot a gyermek(ek) születésétől kezdve a második hónap végéig vehetik igénybe. Érdemes alaposan megfontolni, hogy mely időszakban lehet a legnagyobb szüksége az anyának és a babának az apuka segítségére, majd ezt figyelembe véve kiválasztani a legmegfelelőbb időpontot. A törvény szerint ugyanis a szülési szabadságot a munkáltató köteles arra az időszakra biztosítani, amelyre a munkavállaló igényelte. 
Meg kell említenünk azokat a szomorú, tragikus eseteket is, amikor a gyermek halva születik, vagy meghal, mivel ilyen helyzetben is igényelhető a szülési szabadság.
Egy ilyen trauma feldolgozásában minimális segítség lehet az is, ha legalább pár napig nem kell munkába járniuk a szülőknek.
Szülési szabadságot a közszférában és a versenyszférában dolgozó apukák egyaránt igényelhetnek, de csakis saját gyermekük születése esetén. 
 
A szülési szabadságot külföldön több hétre is igényelhetik az édesapák, a tapasztalatok alapján ez nagyban erősíti a házasságot. 
 
 
Forrás: www.oep.hu
Fotó: fancycrave1 / pixabay

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Tábori rémálmok és kiközösítés: Hogyan segíts gyermekednek, ha bajba kerül?

A nyári táborok izgalmas kalandokat és értékes tapasztalatokat ígérnek, ám néha szorongással és más lelki nehézségekkel is járhatnak. Hogyan ismerheted fel, ha gyermeked kiközösítés áldozata lett, és mit tehetsz, ha nem akar visszamenni a táborba, de nem mondja el az okát?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja