SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Jövő ősztől ingyen szerezhetnek jogosítványt a fiatalok

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-08-14
A részletek azonban még nem ismertek, így pontosan nem lehet tudni, hogy mit jelent majd ez a gyakorlatban.

"A támogatás igénybevételének formája, módja kialakítás alatt áll"

hvg.hu érdeklődött a diákok ingyenes jogosítványszerzését érintő pontos kormányzati terv részleteivel kapcsolatban.

"Még dolgoznak az érintett tárcák a részleteken, vagyis egyelőre kialakítás alatt áll a támogatás igénybevételének formája, módja" - válaszolta az Igazságügyi Minisztérium. 

Arról már korábban is tudni lehetett, hogy a kormány kiegészítené a szakképzési és a köznevelési törvényt azzal, hogy "az állam ingyenesen biztosítja a „B” kategóriás közúti járművezetői engedély megszerzéséhez a közlekedési alapismeretek és a gyakorlati vizsga letételéhez szükséges ismeretek elsajátítását.”

A részletszabályok azonban még nem ismertek, így pontosan nem tudni, hogy ez mit takar majd a gyakorlatban, de arra enged következtetni, hogy szinte ingyenes lesz a fiatalok számára a jogosítványszerzés. 

Igazságügyi Minisztérium ezt meg is erősítette. Mint írták: 

"a jövő ősszel induló tanévtől ingyenessé válhat a jogosítvány megszerzése a középiskolában és szakképző intézményekben tanulók számára".

Májusban írtunk arról, hogy jelenleg olyan drága a jogosítvány megszerzése, hogy lassan elfogynak a tanulóvezetők.

Indexkép: Depositphotos.com

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kalkulátorok kismamáknak és szülőknek

Terhességi, ovulációs, BMI és babaméret kalkulátorok egy helyen. Néhány adat megadásával azonnal megkapod a választ.

12 étel, amit SOHA ne adj a babának (tiltólista 1 éves kor alatt)

1 éves kor alatt a babának szigorúan tilos mézet, hozzáadott sót és cukrot, tehéntejet (italként), nyers húsokat és tojást, valamint fulladásveszélyes ételeket (egész dió, szőlő, popcorn) adni.

"Ez társadalmilag káros és veszélyes" - Dr. Novák Hunor nyíltan szembemegy politikus rokonai oltásellenes nézeteivel

Sokan ismeritek és olvastátok nálunk is Dr. Novák Hunor cikkeit, aki most egy rendkívül nehéz és személyes témában szólalt meg. Nyílt levélben határolódott el testvére, Novák Előd és sógornője, Dúró Dóra oltásokkal kapcsolatos, általa tudománytalannak és veszélyesnek tartott tevékenységétől.

Szívdobogás, pánik, fulladás 50 felett - szívbeteg vagyok, vagy a hormonjaim?

Ott ülsz a kanapén, tévét nézel, és hirtelen elkezd verni a szíved. Levegőt kapkodsz, pánikba esel. "Szívinfarktus?" - villant át az agyadon. Rohansz a kórházba, EKG, vérvétel, szívultrahang. Az eredmény: minden rendben. "De akkor mi ez?" - kérdezed az orvostól. "Lehet, hogy stressz" - jön a válasz. De te tudod, hogy ez nem stressz. Ez valami más.

Gyerek hiszti kezelése: okok, megelőzés és bevált megoldások szülőknek

Miért hisztizik a gyerek, és mit tehetsz szülőként? Okok, életkori sajátosságok, megelőzés, bevált módszerek és figyelmeztető jelek egy helyen.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja