SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

A nők lehetőségeinek növelése a munkaerőpiacon

Családinet [cikkei] - 2004-12-05
A Budapesti kereskedelmi és Iparkamara 2005. január hónaptól 2005. december hónapig, havi egy alkalommal - szombati napokon - előadást szervez olyan nők számára, akik már vállalkozóként vagy vállalkozás alkalmazottjaként dolgoznak, továbbá akik vállalkozást kívánnak indítani, vagy annak résztvevőjeként közreműködni szeretnének a cég gazdasági tevékenységében.

Az előadások olyan nőknek szólnak, akik szélesebb körben kívánnak tájékozottabbak lenni, többek között uniós és vállalkozói ismeretekben, pénzügyi alapismeretekben, projektmenedzsmentben, és kommunikációs technikákban, és ezáltal az üzleti világban, avagy a munkahelyükön jobban meg tudják állni a helyüket, és hatékonyabban tudnak dolgozni.
Az előadások látogatása ingyenes, és érdemes az összes előadást látogatni ahhoz, hogy az egy év alatt globális ismeretekkel rendelkezzenek. Az előadások, melyek keretében sikeres nőket is meghívnak, workshop - foglalkozást is tartalmaznak, és jogi - gazdasági, illetve az adott előadás anyagára vonatkozó tanácsadást is magába foglalnak.
Szükség esetén, az előadás idejére, a kisgyerekek számára gyermekfelügyeletet is biztosítunk.

Az előadások témakörei:

Vállalkozó nők a történelemben és napjainkban,
Vállalkozói ismeretek (a vállalkozások jogi szabályozása, alapvető számviteli ismerete, alapvető adózási ismeretek, alapvető társadalombiztosítási ismeretek,)
Európai Uniós ismeretek,
Projekt menedzsment,
Pályázati ismeretek,
Pénzügyi alapismeretek (cash-flow tervezés, nettó jelenérték, belső megtérülési ráta, érzékenységvizsgálatok, kockázatelemzés, a hitelről általában, hitelkonstrukciók, hazai hitelkonstrukciók (mikrohitel, Széchenyi kártya, midihitel, Európa hitel),
A közbeszerzési törvényről,
Informatikai ismeretek (Word, Excell, honlap-készítés),
A nőiség pszichológiája,
Kommunikációs technikák

Jelentkezési határidő: 2004. december 15.
Jelentkezik az előadásra névvel, címmel és telefonszámmal a következő elérhetőségek valamelyikén lehet:
1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
Telefon: 06-1/488-2167,
Fax: 06-1/488-2171,
E-mail:
locsai@bkik.hu

A jelentkezési lapokon feltétlenül tüntessék fel nevük, címük és telefonszámuk mellett a program címét! (A nők lehetőségeinek növelése a munkaerőpiacon)

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja