SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Cseh Tamás emlékére

Üstöky Viktória [cikkei] - 2009-08-10
2009. augusztus 7-én súlyos betegség következtében eltávozott közülünk a legendás énekmondó. Ez a cikk az ő munkásságának állít emléket.

Cseh Tamás nem volt egy sztáralkat, nem szerepelt mindennap az újságokban, mégis ha egy társaságban szóba került a neve, mindenki tudta ,kiről van szó. Az a fajta karizmatikus művész volt, aki egy szál gitárral a kezében varázsolta el a közönséget. Cseh Tamás nem volt énekes a szó szoros értelmében, elsősorban szövegcentrikus előadóművész volt, aki a dalaiban a szocializmusról, Magyarországról, szerelemről és bánatról énekelt. Sikerének titka az volt, hogy a popzene segítségével közel hozta a költészetet az emberekhez. Azon kevés művészek egyike volt, akit mindenki tisztelt, még az is, aki egyáltalán nem osztotta az ő politikai nézeteit. Kezdettől fogva együtt dolgozott Bereményi Géza filmrendezővel, aki dalainak a szövegét írta, de ő maga is írt szövegeket.

1943. január 22-én született Budapesten, de 13 éves koráig egy Fejér megyei faluban, Tordason nevelkedett. Eredetileg rajztanárként működött egy általános iskolában, emellett kezdett el angol nyelvű szövegeket énekelni gitárkísérettel. Ekkor találkozott Bereményi Gézával is, akivel kapcsolatuk kezdetén együtt is laktak. Eleinte csak egy szűk körnek adtak elő, majd munkásságukra egyre többen felfigyeltek, végül 1972-ben a 25. Színház szerződtette őket, amely a MÚOSZ épületében játszott. 1977-ben és 78-ban az Új Tükör Pinceklubban és az Egyetemi Színpadon tartott dalesteket. Később a Katona József Színház és a Bárka Színpad társulatának is tagja volt. Első lemeze 1976-ban jelent meg Levél nővéremnek címen, ahol egy újabb legendás szerzőtárssal, Másik Jánossal dolgozott együtt. Innentől kezdve sorban adta ki a lemezeket egészen mindmáig.
Az Antoine és Desiré, a Fehér babák takarodója, a Műcsarnok, a Jóslat vagy a Nyugati pályaudvar mind-mind pályafutásának jeles darabjai.

Sokoldalúságát tükrözi az is, hogy filmekben szerepelt, illetve regényt is írt. Alakját ún. művészfilmekben láthattuk feltűnni, többek között a Kutya éji dala, a Magánbűnök, közerkölcsök, illetve az Idő van című alkotásokban, de az ő életéről is forgatott dokumentumfilmet Fonyó Gergely 2001-ben.



Az indián kultúra szerelmese volt fiatalkorától kezdve: 1968-ban megírta a Hadiösvény című regényét, amely indiánnaplóként indult, és amelynek kéziratát csak 30 évvel később adta ki egy könyvkiadó. Másik indián témájú regénye Csillagokkal táncoló kojot címmel jelent meg.
1961-től kezdve szervezett egy kis Veszprém megyei faluban, Bakonybélen indiántáborokat, ez mindmáig működik. Idén áprilisban lett a falu díszpolgára, ahol verssel és dallal köszöntötték. 2001-ben Kossuth-díjat is kapott.
Három éve tüdőrákot állapítottak meg nála, ennek következtében halt meg.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja