SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Leonardo di Caprio-nak új barátnője van

Üstöky Viktória [cikkei] - 2009-08-10
A színész a közelmúltban szakított izraeli modell kedvesével, Bar Rafaelivel, de nem búslakodott sokáig ezután. Mostanában a Pussycat Dolls nevű lánybanda egyik tagjával, Ashley Roberts-szel látni egyre többet együtt.

A két fiatal egy Surrey-i pólómérkőzésen találkozott egymással, majd együtt buliztak a londoni éjszakában. Leo és Ashley egy klub VIP szektorában mulattak, ahol nem kevés alkoholt is fogyasztottak. A színészt a klubban több topmodell is észrevette, és megpróbálták elérni, hogy velük is foglalkozzon egy kicsit, de egyikük sem járt sikerrel, mert Leo csakis a partnerével volt elfoglalva. Azt nem tudni, hogy viszonyuk mennyire lesz tartós, mert Leo nem akarja lekötni magát.

Ez volt az oka előző barátnőivel, Gisele Bündchennel és Bar Rafaelivel való szakításának is: a barátnők komoly kapcsolatot szerettek volna, míg a színész csak szórakozni akart. Bündchen már férjhez ment és gyermeket vár, Rafaeli pedig egy brazil vízilabdázóval randizik. A színészt a közelmúltban Cameron Diazzal is összehozták a lapok, de mind a ketten tagadták, hogy viszonyuk lenne egymással.




(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után

Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Krónikus betegségben is javíthatja az életkilátásokat a mozgás

A rendszeres testmozgással kapcsolatban az elmúlt évtizedek nagy epidemiológiai és klinikai vizsgálatai elegendő bizonyítékát adták annak, hogy hatékonyan alkalmazható nem csupán a betegségek megelőzésében, de a terápia részeként, akár krónikus betegeknél is - mondja dr. Vágó Hajnalka, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika Sportorvostan és Kardiológiai Tanszékének professzora.

Ingyenes hétvégével nyit a Lupa

Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja