Beyoncé dalt ajánlott Obama lányainak
Üstöky Viktória [cikkei] - 2009-06-30
Az énekesnő washingtoni koncertjére különleges vendégek érkeztek: jelent volt ugyanis az amerikai first lady, Michelle Obama és két kislánya Sasha és Malia is. Az énekesnő az egyik dalt nekik ajánlotta.
Beyoncé Knowles egykori a Destiny’s Child nevű lánytrió tagjaként világszerte ismert a 90-es évek végén. 2003-ban adta ki az első szólólemezét Dangerously in love címmel, mellyel megalapozta szólókarrierjét is.
Az éneklés mellett divattervező is, megalapította saját divatmárkáját, a House of Deréont. Legutolsó albuma a 2008-as I am… Sasha Fierce, ez utóbbi az énekesnő színpadi alteregóját jelenti.
Washingtoni koncertjére ellátogatott Michelle Obama is két lányával, Sashával és Maliával, a Fehér Ház személyzetének kíséretében. Az énekesnő mielőtt elénekelte volna a legutóbbi lemeze egyik slágerdalát, a Single Ladies-t, egy rövidke beszédben az elnök lányainak ajánlotta a dalt, jelezve ezzel, hogy mennyire egyedülálló, különleges hölgyek. Nem ez az első alkalom, hogy az énekesnő Obamáéknak énekel: idén januárban a 18-i beiktatási ünnepségen a Lincoln Emlékműnél is fellépett, majd két nap múlva a beiktatási bálon Barack és Michelle Obama első táncánál ő énekelhette el nekik Etta James At Last című dalát. Az eskütételt és a bált élőben közvetítette az amerikai televízió.
Családinet hozzászólások:
Hozzászólások
Előző hír
Az Obama család párizsi kiruccanása
Következő hír
Michael Jacksontól féltek a gyerekei
LEGOLVASOTTABB
„Anyaként már csak árnyéka vagyok önmagamnak” - Őszinte TikTok-videók arról, hogyan változik meg egy nő a szülés után
Egyre több anya mutatja meg a TikTokon, mennyivel másabb volt az élete - és külseje - a gyerekvállalás előtt. A 30 virális videóval illusztrált trend kendőzetlenül tárja fel: anyának lenni gyönyörű, de sok nő közben elveszíti önmagát.
Meghalt Millena Brandão, a Netflix 11 éves gyerekszínésze
Tragikus hirtelenséggel hunyt el a 11 éves brazil gyerekszínész, Millena Brandão, aki a Netflix "Sintonia" című sorozatában vált ismertté. A fiatal tehetség halálát szülei jelentették be, akik megosztották a kislány megrázó betegségtörténetét.
Egy rendőrnő hősi tette: saját testével mentett meg egy éhező csecsemőt
Egy argentin rendőrnő, Celeste Ayala, megható példát mutatott emberségből és bátorságból, amikor szolgálat közben saját testével mentett meg egy éhező, elhagyott csecsemőt. Tette az egész világot megindította, és végül egy jól megérdemelt előléptetést is hozott számára.
Ingyenes hétvégével nyit a Lupa
Idén immár 10. alkalommal nyitja meg kapuit az ország legnagyobb, természetes vizű strandja, a Lupa Beach. A május 30-án induló nyitóhétvégén nem kell belépőt fizetni, mi több, pénteken, szombaton és vasárnap is nappali bulikkal és gyermekfoglalkozásokkal melegíthetünk be az idei strandszezonra.
Hihetetlen anyai teljesítmények: a világ legtöbb gyermeket szülő asszonyai
Anyák napja közeledtével különösen érdemes megemlékezni azokról az édesanyákról, akiknek elképesztő anyasága nemcsak családi szinten, de világrekordként is fennmaradt. Kik voltak ők, és hogyan voltak képesek ilyen különleges teljesítményre? Mutatjuk a három legtöbb gyermeket szülő anya történetét.
Közösségi hozzászólások: