SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Az Ördög, az Isten, az Élet és a Halál - Rómeó Vérzik nagykoncert az Akvában - 2026. március 13. Akvárium Klub, KisHall

Kurcz Orsi [cikkei] - 2026-01-22
Elég nehéz elhinni, hogy a felvidéki rock ’n roll brigád, vagyis Rómeó Vérzik kereken három évtizedet ünnepelt novemberben, hiszen ahogy a muzsikájuk, úgy ők maguk is örök ifjak.

Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy alig pihenték ki a tavalyi jubileumot, és alig indult el az újabb év - szám szerint már a 31. a zenekar életében-, máris újra úton vannak. Ezúttal a budapesti Akvárium Klubot veszik be pörgős dirty rockzenéjükkel, ahol ígéretük szerint több mint két órán át tépik majd a húrokat. Így a programba, ahogy Koppány megüzente, nem csak a minden alkalommal eljátszott megunhatatlan slágerek férnek bele, hanem ritkán vagy éppen régen játszott favoritok is előkerülnek.

Rómeó Vérzik
fotó: Rómeó Vérzik

„Egytől-egyig minden bulinkat imádjuk, de gondolom, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, a budapesti koncertjeink elég közel állnak a szívünkhöz, mert mindig azt érezzük, hazaérkeztünk. Ez a március 13-i dátum pedig több szempontból is különleges lesz, nem csak azért, mert itt tesztelem majd először hosszabb bulin a térdemet, hanem mert teljes mértékben lecseréltük a tavalyi év születésnapi setlistjét, így biztosan okozunk majd pár kisebb-nagyobb meglepetést.. vagy akár úgy is mondhatnám, remélem sikerül berobbantanunk a tavaszt..” – ajánlja magukat Koppány.

Szóval nem csak nosztalgiának, hanem igazi ugrálós-éneklős rockbulinak ígérkezik ez az este, már csak azért is, mert az időpontváltozás miatt a bulit lemondó Zanzibar helyett is helyt kell állnia Koppányék triójának, de ők kifejezetten szeretik a kihívásokat, így a ritkaságok mellett a legendás Az Ördög, az Isten, az Élet és a Halál, a Keleti rock és roll, a Kiskakas sem maradhat ki az estéből..

Vendég a 4OZ (Ozzy & Black Sabbath tributeband) lesz.

Jegyek: https://akvariumklub.hu/programok/romeo-verzik/

További infó: https://www.facebook.com/events/3791997331107707

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Meghalt a kisfiuk, miután az autósülésben aludt el. Fontos figyelmeztetés minden szülőnek

"Azt hittük, jót teszünk vele, ha hagyjuk tovább aludni az autósülésben - három nappal később a gépekről kapcsolták le a 11 hónapos kisfiunkat. Egy szinte mindennapos szülői rutin miatt halt meg, amiről alig valaki tudja, milyen veszélyes." (Képünk illusztráció)

Sosem látott járvány tombol Magyarországon - veszélyben vannak a kisgyerekek

Egyelőre az influenzajárvány felfelé ívelő szakaszában tartunk, így még hetekbe telhet, mire lecseng. Ráadásul az idei járvány több szempontból is szokatlan, például mert főként a fiatalabb korosztályt érinti.

Változás jöhet az óvodákban: teljesen átalakulhat a rendszer

A 4-6 éves óvodások esetében a tízórai és az uzsonna energia- és sótartalma aránytalanul magas, ezen változtatnának. A kisétkezéseket teljesen újra gondolnák.

645 ezer CSED, 452 ezer GYED 2026-ban? Itt az új plafon-térkép

Ha most babát terveztek, vagy épp betegség miatt jönne a táppénz, 2026-ban egy dolog biztos: a minimálbér emelése több ellátás plafonját is feljebb tolta. És ilyenkor mindig ugyanaz a kérdés: "Oké, de mennyi lett a maximum, és én ebből látok-e bármit?"

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja