SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Jót tett a vérfrissítés a Szigetnek

Családinet [cikkei] - 2025-08-12
Idén újra fel kellett fedezni a Szigetet, de megérte, mert minden szegletében várt ránk valami izgalmas program. A zárónapon megérkezett a kezdetektől számított 11 milliomodik Szitizen, vele együtt mintegy 416.000 látogató élvezhette a megújult fesztivál minden egyes pillanatát a hat nap alatt.

Nagy változásokat és látványos megújulást ígértek már korábban a Sziget szervezői az idei fesztiválra. És valóban, a rutinos látogatóknak is sokat segített a térkép, hogy rábukkanjanak kedvenc helyükre.  A legjobban pedig azok jártak, akik hagyták magukat sodródni a Sziget forgatagában és igyekeztek megélni a megannyi pillanat megannyi élményét. „Ilyen feszült várakozással még nem kezdtünk Szigetet. Nagyon vártuk az első reakciókat, hogy hogyan fogadják a látogatók a változásokat, újításokat, szépítéseket. Azonban örömmel jelenthetem, hogy egységes a vélemény abban, hogy jót tett a vérfrissítés a Szigetnek” – mondta Kádár Tamás, a fesztivál főszervezője. Kádár szerint ez volt az első lépése egy hosszabb távú megújulási folyamatnak, melyben már jól körvonalazódtak például az egyes műfaji negyedek, így a zene, utcai kultúra és a kreativitás multikulturális központjaként bemutatkozott Szoho, az elektronikus zene minden műfajának vibráló kultúrájával jelentkező Delta District vagy az előadóművészeteknek helyt adó Paradox, ahol a mozgás, a látvány és az illúzió állt a középpontban. Kádár kiemelte továbbá a fesztivál vizuális megújulását is. „Sokan jelezték, hogy rég látták ilyen klassznak a Sziget vizuálját” – mondta a főszervező.

Azt is megtudtuk, hogy jelentősen felpezsdült az éjszakai élet is a Szigeten. „A Delta District bevezetésével az volt a célunk, hogy nagyobb hangsúlyt adjunk a Sziget éjszakai életének, ami a fesztivál egyik - a nemzetközi piacon is egyedi - vonzereje. Azt látjuk, hogy kb. 40-50%-kal nőtt a kedvezményes éjszakai jegyet vásárlók aránya a tavalyihoz képest” – mondta Kádár.

Az összlátogatószámmal kapcsolatban a főszervező elmondta: „Megfordult az eddigi tendencia. A pár éve csökkenő összlétszám idén már növekedésnek indult. Ha nem is hétmérföldes csizmában, de bíztató irányban, mintegy 5%-kal léptük túl a tavalyi számot, így az idei összlátogatószám 416.000 volt a hat nap alatt. Erősen indult a Sziget, az első két nap közel állt a telt házhoz, de a hétvége is sok látogatót vonzott” - mesélte Kádár Tamás. Arról nem is beszélve, hogy a látogatók közt volt Anya Taylor-Joy, Golden Globe-díjas amerikai születésű brit-argentin színésznő, aki több napon is kijött a Szigetre.

A szervezők azt is bejelentették, hogy azok, akik már a jövő évi Szigetre gondolnak és a legjobb áron szeretnék megvásárolni jegyeiket, figyeljék a fesztivál weboldalát, mert augusztus 12-én elindul az előregisztráció a korlátozott számú bérletekre.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja