SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Mire készül az angol pop-díva a SZIN-en?

Családinet [cikkei] - 2025-05-19
Becky Hill kétségtelenül az Egyesült Királyság egyik legkiemelkedőbb tehetsége, aki két BRIT-awardot, tizennyolc Top 40-es kislemezt és több milliárd streamet tudhat magáénak eddig. Élő show-jai során pedig már itthon is bizonyította hihetetlen énekesi képességeit és magával ragadó színpadi jelenlétét. A pop-díva ezúttal a hazai nyárzáró fesztiválra, a Coca-Cola SZIN-re készül, valami egyedi produkcióval.

Nagy a titkolózás Becky Hill nyári, szegedi fellépése kapcsán. A brit popsztár augusztusban a Reading és a Leeds fesztiválok sztárjaként is fellép, a hazai közönség örömére pedig augusztus 27-én, a SZIN nyitónapján érkezik a Tisza-parti fesztiválra, állítólag egy egyedi produkcióval.

Az biztos, hogy Becky elmondása szerint tavaly, pont a budapesti koncertjén „szeretett vissza" a koncertezésbe. „Egy ideje kiábrándultam már a koncertekből és a fesztiválokból. Egyszerűen nem olyan érzés már, mint régen. De most, nektek köszönhetően újra beleszerettem, mert ez most pontosan olyan érzés, mint régen" – mondta az énekesnő a 2024-es szigetes koncert közönségének. Az tehát biztos, hogy az angol sztárénekesnő újra nagy lendülettel koncertezik, amit a hazai közönség Szegeden is élvezhet majd. A hírek szerint azonban a Coca-Cola SZIN Becky Hill rajongói még egy extrát is kapnak. „Azt kértük az énekesnő menedzsmentjétől, hogy valami plusz attrakcióval is készüljenek" – mesélték a SZIN szervezői. „Voltak ötleteink is, amit örömmel meghallgattak, de a végső megoldással majd ők állnak elő, mondták" – tették hozzá.

A rajongóknak tehát mindenképpen érdemes 100 nap múlva Szegeden a Nagyszínpad elé állni. És akinek még nincs jegye a SZIN-re, az május 18-tól tapadjon a fesztivál weboldalára, mert az első 100, akár bérlet vagy napijegy vásárló most azon túl, hogy ajándékkupont is kap, közülük két szerencsés egy személyes találkozót is nyer a szerdai nap headliner előadójával, Becky Hill-el.

LEGOLVASOTTABB

Még ma vidd orvoshoz, ha ilyen tünetei vannak - egyre gyakoribb a betegség Magyarországon

A gyerekkori cukorbetegség nem játék, és sajnos egyre több gyermeket érint Magyarországon is. Milyen élete lesz a gyereknek? Hogyan lehet jól kezelni? Elfogadják majd a társai? Ezek a kérdések ijesztőnek tűnhetnek, de vannak gyakorlati, megnyugtató megoldások, amelyek segítenek a családnak és a gyermeknek eligazodni a diabétesz útvesztőjében.

Egyre több gyereket érint a magas vérnyomás - ez áll a háttérben

Az elmúlt húsz évben a magas vérnyomás előfordulása a fiatalok körében szinte megduplázódott. Ez már nem csupán statisztika, hanem figyelmeztetés, hiszen a korán jelentkező vérnyomásproblémák hosszú távon szív- és érrendszeri betegségekhez vezethetnek.

Rejtett válság: ezért kerülnek padlóra a kisgyermekes anyák Magyarországon

Pénzügyi hullámvasúton utaznak a magyar édesanyák: a CSED alatt még úgy tűnik, minden rendben, ám a GYES-korszakba lépve szembesülnek rendszer hiányosságaival. Rugalmas munkahelyek alig vannak, a fizetések bezuhannak, és a legtöbb anya magára marad a túlélési zsonglőrködéssel.

Anyai és apai nagyszülők: Miért más a gyerekek kapcsolata velük?

Aki figyelmesen nézi a családi összejöveteleket, az hamar észreveheti: a gyerekek valahogy mindig az anyai nagymamához húznak. Ott bújnak hozzá, nála akarnak ülni ebédnél, őt keresik, ha valami baj van. Az apai nagyszülők persze ugyanúgy szeretik az unokákat, mégis gyakran más a dinamika. De miért van ez így?

Egyszerű hátfájásnak gondolta az anyuka, amíg rá nem jött: 3. stádiumú rák volt

Amikor Courtney Liniewski hátfájásra panaszkodott, azt hitte, túl sokat ül az íróasztalánál. 34 évesen, két kisgyerek anyukájaként, krízistanácsadóként dolgozott egy pszichiátriai kórházban Milwaukee mellett - észre sem vette, hogy valami sokkal komolyabb dolog zajlik a testében. És ami a legfélelmetesebb: a tünetek olyan hétköznapiak voltak, hogy bármelyikünk figyelmen kívül hagyhatja őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja