SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Elbúcsúztattuk a fesztiválszezont Szegeden

Családinet [cikkei] - 2024-09-03
Szeged feltette a koronát az idei fesztiválszezonra: a Coca-Cola SZIN közönsége négy napon át fergeteges hangulatban élvezte a nyár utolsó nagy bulifolyamát. A Szegedi Ifjúsági Napok népszerűsége évről-évre töretlen, a zárónapon már ki kellett tenni a "telt ház" táblát, de a péntek is közel állt hozzá. Összességében idén is hozta a tavalyi csúcshangulatot a "nagy nyárzáró", ahogy már a fellépők is emlegetik a SZIN-t.

A Coca-Cola SZIN az egyik legjobb adottságokkal rendelkező hazai fesztiválhelyszín, hisz amellett, hogy mindössze pár lépés csak a fesztiváltól Szeged központja, a buliknak helyt adó Újszegedi Partfürdő mégis egy külön világ, egy fákkal árnyékolt, medencékkel csalogató vízparti fesztiváloázis. Dzsúdló a színpadról meg is jegyezte: „Imádom Szegedet, mert lelke van" - mondta, hozzátéve, hogy nincs is ennél jobb nyárzáró fesztivál. Az idei SZIN-en az is kiderült, hogy több fellépőnek erős a szegedi kötődése. Diaz, a Wellhello egyik frontembere például bevallotta, hogy gyerekkora óta a szegedi kézilabdásoknak szurkol, most is egy Pick Szeged mezben lépett színpadra, amivel három sportoló barátja lepte meg az énekest. Persze a Honeybeast is élvezi a hazai pálya előnyeit, de az egyik legnagyobb show-t Pogány Induló vitte a színpadra, aki az idei fesztiválok közt csak a SZIN-en mutatta be nagyzenekaros produkcióját, hatalmas közönséget csődítve a bp Nagyszínpad nézőterére. De hoztak meglepetést a nemzetközi sztárok is. Armin van Buuren, akinek hagyományosan nagyon jó a kapcsolata a magyar közönséggel, idén Szegedet választotta, mégpedig egy eddig nem látott show-val. A holland származású világsztár hosszú szabadságából visszatérve még a holland F1 nagydíj zárópartiján lépett fel, de már jött is Szegedre, ahol először mutatott be olyan produkciót, amin a közönség szerencsés kiválasztottjai, több mint 100 vendég, közvetlen közelből, konkrétan a nagyszínpadon bulizva élvezhette Armin fantasztikus show-ját. Zara Larsson is hozott „ajándékot" a szegedi fesztiválozóknak, mégpedig a régi nagy slágerek mellé legújabb lemezének dalait, és koncertjén beragyogta a SZIN-es éjszakát. „Legközelebb is szeretnék visszatérni ide, és akkor talán egy kicsit hosszabb ideig tudok majd maradni" – mondta Zara, akit ezek szerint szintén elkapott Szeged és a SZIN varázsa.

A Coca-Cola SZIN egy felhívást tett közzé a fesztiválon való tudatos jelenlét megélését hirdetve. A Légy Jelen! természetesen senkinek sem volt kötelező, azonban felhívta a figyelmet, hogy a „telefonmentes" koncertezés teljesebb élményt tud nyújtani. A fesztiválon a közönség és több fellépő is elmondta ezzel kapcsolatos véleményét. Volt, aki szerint, ha nem mutatunk felvételt az adott koncertről, az olyan, mint ha ott sem lettünk volna. Mások azért ezt árnyaltabban látják. Többen egyetértettek abban, hogy egy-két pillanatot érdemes megörökíteni, de ahogy mondták, azt a feelinget, amit ott megélsz a barátaiddal, azt nem fogja visszaadni semmi. Mások szerint pedig határozottan nem kell a telefon a koncerten. Szerintük a telefon arra jó, hogy megtaláljuk a barátainkat, semmi másra. Nem monitoron kell nézni a koncerteket, hanem az a lényeg, hogy a pillanatot kell megélni. A SZIN egyik sztárja, Zara Larsson is elmondta véleményét: „... megértem, ha valaki meg akar örökíteni egy pillanatot, hogy később emlékezhessen rá, és hogy ott volt a barátaival. De nem gondolom, hogy a telefonodon keresztül kellene élned, amikor egy ilyen helyen vagy. Ott kell lenned, jelen kell lenned és meg kell tapasztalnod a pillanatot. Persze, egy aranyos fotó jó emléknek, de semmi sem jobb módja egy fesztivál vagy bármi más élvezetének, mint az, hogy teljesen itt és most vagy" – nyilatkozta Zara.

Szombaton tehát megtelt az Újszegedi Partfürdő, aznap a Borsodi Nagyszínpadon Azahriah zárta a programot, hatalmas tömeg előtt. Azi már tavaly elcsodálkozott, mennyi rajongó gyűlt össze a SZIN-en a koncertjére. Idén – szemmel láthatóan – még többen álltak a Nagyszínpad elé. Azahriah ezt azzal honorálta, hogy a megszokott zárószám, a Mind1 után még - lángcsóvák közepette – eljátszotta, a ritkán hallott tartaroszt is.

hatalmas tömeg a SZIN-en

Persze a zárónapon nagyot bulizhattunk a ByeAlex és a Slepp, a Bagossy Brothers Company, Beton.Hofi, Horváth Tamás, az Elefánt, a Konyha, az Anna and the Barbies vagy a Csík Zenekar és az Anima Sound System, és több tucatnyi más fellépő zenéjére.

Vasárnap hajnalban pedig lezárult az idei nyári fesztiválszezon, de már tollal beírhatjuk a naptárba, hogy 2025-ben augusztus 27-30. között ismét Szegedre hív a Coca-Cola SZIN. És akik sietnek, szuper kedvezményes árakon biztosíthatják be magukat a jövő évre. Szeptember 1-én 15 órától indulva az első 500 jegyet 37.990, a SZIN Extra klubtaggal 35.990 forintért vásárolhatják meg, de a következő 500 jegy is elég csalogató, 39.990 Ft-ért, a SZIN Extrásoknak pedig 37.990 forintért. Bővebb infó a www.szin.org oldalon.

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Lövöldözés Grazban: kilenc halott egy iskolai támadásban, a támadó is áldozatul esett

Iskolai tragédia rázta meg kedden Graz városát: egy volt diák lövöldözni kezdett a BORG iskolában. A támadásban kilencen vesztették életüket, köztük maga az elkövető is. A helyszínre érkező mentőegységek és rendőrök órákig dolgoztak a káoszban.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja