SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Fergeteg Party melegíti be Nick Carter közönségét

Családinet [cikkei] - 2024-07-24
Fergeteges hangulatra számít DJ Dominique augusztus 1-én a Vasúttörténeti Parkban, ahol a Backstreet Boys sztárja hozza majd el minden idők legsikeresebb fiúbandájának legnagyobb slágereit. A Fergeteg Party atyja számára fontos eseménynek ígérkezik Nick Carter koncertje, hisz ő melegíti majd be a közönséget.

„Számomra ez egy nagyon fontos esemény lesz, mert a Nick Carter pályájához kötődő dalok a karrierem elején voltak újak" – meséli Várkonyi Attila, azaz Dj Dominique, aki úgy készül, hogy minél inkább visszarepítse a közönséget a '90-es évek nagy bulijainak és történéseinek emlékeihez, érzéseihez. „Kíváncsian várom a találkozást azzal a korosztállyal, akikkel a Fergeteg Party indulásakor bejártuk és végig buliztuk nem csak az országot, de túlzás nélkül állíthatom, hogy egész Európát is. Azóta ők már sokan édesanyák, sőt akár nagymamák lettek és kevesebbet járnak partykba, most viszont újra lehetőségünk lesz találkozni és együtt bulizni" – mondja a népszerű DJ, aki nagyon kíváncsi arra, hogy az akkori rajongók gyermekei is eljönnek-e az eseményre. „Arra számtok, hogy sokan lesznek a fiatalabbak közül is, ami egyébként tetten érhető nagyon sok hasonló tematikájú buli esetén – annak köszönhetően, hogy a különféle generációk zenei ízlései oda-vissza hatnak egymásra, így a fiatalabb korosztály is ismeri és kedveli a régebbi dalokat és viszont." Példaként elmesélte, hogy amikor fiataloknak zenél, az Everybody című dal ugyanolyan hatalmasat üt minden egyes alkalommal, mintha az idősebb generációknak játszaná. Ez azt jelenti, hogy nem csak a kor egy lenyomata az ő zenéjük és konkrétan ez a dal, hanem generációról generációra öröklődik és itt van velünk a mai napig is – mondja Dominique.

A Backstreet Boys tagjai már többször voltak Magyarországon, Várkonyi Attilának is volt módja találkozni velük, így Nick Carterrel is ismerősként köszönhetik egymást, de más is összeköti a DJ-t a népszerű fiúzenekarral. „Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az az időszak, amikor a Fergeteg Party a legjobban dübörgött, egybeesett a zenekar fénykorával. Mivel a mi bulijainkban is túlnyomó többségben hölgyek voltak jelen, így kikerülhetetlen volt, hogy a Backstreet Boys legnagyobb dalait is játszam" – meséli a lemezlovas, aki ezúttal is a közönség hangulatával együtt rezonálva alakítja majd a szettjét. „Természetesen a szett alapvetően a '90-es évekről fog szólni, nem meglepő módon, a Fergeteg Partyra viszont mindig is jellemző volt, hogy alkalmazkodik az adott pillanathoz és a közönséghez, így semmiképp sem tervezem meg teljesen előre, soha nem is szoktam, hanem egyszerűen csak az egy-egy dalra adott reakció, a közönség összetétele és az impulzusok szülik, hogy mi legyen a soron következő dal. Persze mindenképp ott lesznek nálam a korszak legismertebb magyar fiú zenekarainak dalai is, amik biztosan nagyot ütnek majd" – árulta el Dj Dominique.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Hogyan fegyelmezzünk szeretettel? – Válaszkereső Pécsi Rita neveléskutatóval

Szeretettel fegyelmezni nem ridegséget jelent, és a határok sem a gyerek ellen vannak. Pécsi Rita neveléskutató szerint a gyerek akkor érzi magát biztonságban, ha a szülő nem tűnik el mellőle a "baráti" szerep mögé, hanem nyugodt, következetes vezetést ad neki.

Amit a képernyő elvesz a gyerekedtől, és észre sem veszed

A telefon és a tablet sok családban a leggyorsabb béketeremtő: előkerül étteremben, autóban, várakozás közben, vagy akkor, amikor a szülőnek végre két szabad percre lenne szüksége. Uzsalyné Dr. Pécsi Rita neveléskutató szerint éppen ez a látszólag ártatlan szokás veheti el a gyerekektől azt, amiből az idegrendszerük, az önbizalmuk és a kapcsolati képességük épül.

A túlzásba vitt bőrápolás kamaszkorban többet árthat, mint használ

Egyre több tizenéves használ felnőtteknek szánt, aktív hatóanyagokat tartalmazó kozmetikumokat - pedig a túlzásba vitt bőrápolás ebben az életkorban akár ronthat is a helyzeten. Tinédzserkorban a rosszul megválasztott bőrápolási rutin bőrszárazsághoz, irritációhoz, sőt akár fájdalmas vagy viszkető allergiás reakcióhoz is vezethet- mondja dr. Kovács Anikó, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika bőrgyógyásza.

Képernyő vagy kaland? Így találjuk meg az egyensúlyt a gyerekek digitális és offline világa között

A digitális világban élünk, de a gyerekkor varázsa továbbra is a képernyőkön kívül történik. Hogyan találhatjuk meg az egészséges egyensúlyt szülőként anélkül, hogy démonizálnánk az okoseszközöket? Mutatunk néhány bevált, gyakorlatias tippet, és elmeséljük, hogyan segíthet a közös játék akár a legnehezebb helyzetekben is.

Az embrióból szűrték ki a súlyos SMA betegséget - egészségesen született a kisfiú a Semmelweisen

Egészségesen született és jól van az a kisfiú a Semmelweis Egyetemen, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő SMA betegséget egy modern eljárásnak köszönhetően. Az úgynevezett preimplantációs genetikai vizsgálat azoknak a pároknak segít, akik az ismert genetikai betegségüket szeretnék kiszűrni az embriókból, annak érdekében, hogy egészséges gyermekük születhessen. A hazai orvosegyetemek közül elsőként a Semmelweis Egyetemen vált elérhetővé tavaly ez a korszerű diagnosztikai módszer a lombikprogramban részt vevő párok számára. És ez az első eset hazánkban amikor ezzel az eljárással, teljes egészében állami keretek között, egészséges gyermeknek adott életet egy édesanya.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja