SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

1944 - filmbemutató a Puskinban

Családinet [cikkei] - 2023-11-24
A Zsidó Budapest 150 ünnepi rendezvénysorozat keretén belül mutatják be Salamon András, Balázs Béla-díjas rendező 1944 című filmjét, melyet a Lumiere Filmiskolával karöltve készített.

A történet egy fiatal nő naplójára épül, akit a nácik – a rendező nagymamájával együtt – 1944. november 28-án deportáltak Budapestről Németországba. Miután hat hónapot a ravensbrücki és penigi haláltáborokban töltött, 1945. május 27-én délben érkezett haza, s hamarosan nekiállt, hogy az átélt borzalmakat legépelje. „Ezt a kéziratot évtizedekkel később, a nagyanyám személyes tárgyai között találtam meg a családi archívumban" – mondja a rendező. „Ebben a dokumentumfilmben olyan fiatal emberek mesélik el a naplóban leírtakat, akiknek még csak közvetett tapasztalataik, traumáik sincsenek a holokauszttal kapcsolatban" – ad némi előzetest a filmről Salamon András.
 
A dokumentumfilm a Lumiere Filmiskola együttműködésében készült. A filmiskola küldetése, hogy a Magyarországon egyre szaporodó nemzetközi filmforgatásokhoz valós tudással rendelkező hazai szakembereket képezzenek. Mindezen túl az iskola és a körülötte kialakult szakmai összefogás - ilyen formán itthon elsőként - vállalkozott arra is, hogy filmalkotásokat hozzanak létre. A Lumiere Filmiskola együttműködésében készült például Salamon András jövőre elkészülő Random című nagyjátékfilmje is és a most látható dokumentumfilm, az 1944, melyet november 30-án 20 órakor a Puskin Moziban mutatnak be.
 
1944


ÍRTA ÉS RENDEZTE: SALAMON ANDRÁS
SZEREPLŐK: BAGOLY ANDRÁS, BÜKI FLÓRA, DUNA ORSOLYA, JERKUS KOPPÁNY, KELEMEN HANNA, MIZERE FLÓRA, NAGY MÁTYÁS, NÉMETH CINTIA, PETRICH ZSÓFIA, RATAJ BRÚNÓ
VÁGÓ: ELBERT TAMÁS
KAMERA: BÖRÖCZ ANDRÁS, SCHÄFFER MÓRIC, FÓRIS PÁL, TÜŰ ZSOMBOR
MUNKATÁRSAK: THURÓCZY SZABOLCS, KEREKES VICA, CSERHALMI GYÖRGY
PRODUCER: THOMAS JAVOR, INCZE ÁGNES

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja