SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

Digitális detox a koncertteremben

Családinet [cikkei] - 2023-01-30
A közösségi média térhódítása lehetővé tette, hogy mindenhol mindig jelen legyünk. A telefonunk vagy a laptopunk segítségével kedvünkre ugrálhatunk térben és időben. Ma már azt is tudjuk, hogy ennek nemcsak nagy előnyei, de komoly veszélyei is vannak. Ennek a veszélynek pedig a fiatal generáció pont úgy ki van téve - ha nem jobban -, mint az idősebb korosztály. A digitális detox alatt önként késztetjük magunkat elvonókúrára a social media tereiből. Elvonás általi méregtelenítés történik. A túl sok információ a méreghez hasonlóan túlterhelő lehet az ember pszichéjének, lelkének, melyektől így meg tud szabadulni. Vannak, akiknek ez elképzelhetetlen, esetleg komoly gondot okoz. A Pannon Filharmonikusok a problémára való figyelemfelhívás mellett megoldási lehetőséget is kínál.

A nagy múltú, országosan is ünnepelt zenekar hosszú évek óta kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az évadok során hangversenyei, előadásai minden korosztály számára lehetőséget teremtsenek belépni és megismerkedni a komolyzene világával. Amellett, hogy korcsoportonként kínál komolyzenei programokat a zenekar, a 2022/2023-as évadtól valamennyi pécsi és Müpában tartott budapesti bérletes hangversenyén ingyen vehet részt a 6-18 éves korosztály.

A nem mindennapi kezdeményezést örömmel fogadta a közönség, akik több mint 500 db díjmentes bérletet vásároltak a 18 év alatti korosztály számára. A koncertekre azonban ritkán gondolunk a digitális detox tökéletes helyszíneként. Ha viszont végiggondoljuk, mit ad a komolyzenei élmény és mire van szüksége azoknak, akik el akarnak szakadni a közösségi média világától, rájövünk, hogy a kereslet és a kínálat tökéletesen fedi egymást.

A hangversenyeken minimum egy, de inkább két-három órára szakadunk ki a nyüzsgő, feladatok özönét ránk zúdító világból. A koncert előrehaladtálva észrevétlenül feledkezünk meg a minket folyamatosan körülvevő zajról és adjuk át magunkat a zene örömének. A komolyzene stimuláló, pozitív egészségügyi hatásról számos tanulmány értekezik, ide értve a kognitív funkciók javítását, az idegrendszer megnyugtatását és a kreativitás fejlesztését. Segíthet a magas vérnyomás kezelésében, enyhíti és meg is szüntetheti a stresszt, valamint kifejezetten ajánlják kismamák számára a magzatra gyakorolt pozitív hatások miatt.

A digitális detox sikere pont abban rejlik, hogy ösztönöz ismét a jelenben lenni és az adott pillanatra fókuszálni a megosztás és válaszadás kényszere nélkül. A koncertteremben ez a folyamat még intenzívebben zajlik le, köszönhetően a komolyzene nyugtató, stimuláló erejének.

Azok a fiatalok tehát, akik rendszeresen eljárnak hangversenyekre, megtanulnak újra lelassulni, kizökkennek a környezetből rájuk zúduló ingerekből és nem utolsósorban rövid, de annál hatékonyabb digitális detoxot tartanak. Mindezek pozitív hatása az életük más területén is jelentkezni fog.

A Pannon Filharmonikusok 18 éves kor alattiaknak szóló eseményei, részletes leírásokkal az octOPUS névre keresztelt programsorolóból érhetők el digitális formában is IDE kattintva.

Érdemes ezeket végigböngészni és gyermekeink figyelmét felhívni a lehetőségekre, vagy egy közös programot választva családilag ellátogatni a zenekar valamelyik programjára. Óvjuk együtt a lelki egészségünket és keressük meg azokat a helyzeteket, ahol testileg és szellemileg is töltődhetünk.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

Foghúzás vagy gyökérkezelés? Miért jobb a mikroszkópos gyökérkezelés?

Amikor egy fog komolyan megsérül vagy mélyen szuvasodik, a páciensek gyakran szembesülnek a nehéz döntéssel: a fog eltávolítása vagy a megmentésére tett kísérlet a jobb megoldás? Ez a dilemma évtizedek óta a fogászat egyik központi kérdése. A foghúzás gyors és végleges megoldásnak tűnhet, míg a gyökérkezelés a saját fog megmentésének ígéretével kecsegtet. A modern fogorvostudomány, különösen a mikroszkópos technológia fejlődése, alapjaiban írta újra a játékszabályokat. Ma már olyan fogakat is nagy sikerrel meg lehet menteni, amelyek sorsa korábban a fogó lett volna.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja