SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Visszatér A Játékkészítő!

Családinet [cikkei] - 2022-10-27
 [X]

Újra látható a 2014-ben és 2015-ben hatalmas érdeklődés mellett bemutatott szuperprodukció, A Játékkészítő című családi mesemusical, ezúttal azonban a színpadi keretekből kilépve, egy látványos musicalfilm formájában, a SzínházTV felületén. Premier november 4-én.

Mintegy 100.000 néző volt kíváncsi a Broadway előadások látványvilágát idéző, de minden elemében hazai alkotók munkáját dicsérő produkció színpadi előadására, A Játékkészítőre.  A 2015-ös, Böhm György által rendezett előadásból pedig egy moziváltozat is készült. Az alkotók egy olyan mozit csináltak, ami teljes értékűen adja vissza az eredeti, színházi élményt, és annál is többet, hisz' több, egyedi kameraállásból felvett, mintegy 24 órányi forgatott anyagból vágták össze a kész produkciót. A SzínházTV felületén tehát most új életet kezd A Játékkészítő, melyben visszatérnek a mesehősök és az azokat alakító művészek, mások mellett Stohl András, Szabó Győző, Hajdu Steve, Oroszlán Szonja, Nagy Feró, a Vastag testvérek, Kamarás Iván, Király Linda és Viktor valamint Radics Gigi.
 
Az alkotók hitvallása szerint, a mese jelentősége messze túlmutat azon, hogy szórakoztasson. A mesék, népmesék jelentősége abban rejlik, hogy azok tartalmaival könnyen tudnak azonosulni a gyermekek, s ez az új minőségű „valóság" segíthet számukra a problémák megoldásában, feszültségeik oldásában. Olyan viselkedésmintákat tanulhatnak a mesék által, melyek dominálhatnak érzelmi és értelmi fejlődésükben. A mesék olyan létező, számunkra alapvető, de a gyermekeknek felfoghatatlan dolgokról beszélnek sajátságos szimbólumrendszerük segítségével, melyekről más formákban nemigen lehet velük beszélni. A mesék szimbolikus képekben mutatják be a lélek fejlődésének stációit és fontos tanításuk, hogy hősei hogyan tanulnak azokból a megpróbáltatásokból, melyeket a történet elébük állít. Nem utolsósorban a mese lehetőséget kínál a gyermekeknek, hogy megfogalmazható érzéseiknek formát adjanak, ezeket az érzéseket-érzelmeket könnyebben kiélhessék.

Előzetes:

www.szinhaztv.com

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Tábori rémálmok és kiközösítés: Hogyan segíts gyermekednek, ha bajba kerül?

A nyári táborok izgalmas kalandokat és értékes tapasztalatokat ígérnek, ám néha szorongással és más lelki nehézségekkel is járhatnak. Hogyan ismerheted fel, ha gyermeked kiközösítés áldozata lett, és mit tehetsz, ha nem akar visszamenni a táborba, de nem mondja el az okát?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja