SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

Nagyon kell bízni egymásban

Családinet [cikkei] - 2022-09-07
Hihetetlen attrakciókat mutatnak be szeptember 9-10-11-én a Szegedi Repülőtéren a világ számos pontjáról érkező pilóták. A mintegy 300 lóerős vasmadarak olykor 400 km/h sebességre fölgyorsulva suhannak az égen vagy mutatnak be különböző figurákat kötelékbe állva, mindössze fél méterre egymástól.

"Kötelékben a repülőgépek egymástól 1-2 méterre repülnek, de a szorosabb alakzatban a távolság olykor csupán 50 cm. Mindezt akár 250-300 km/h tempó mellett" – meséli Báló Tamás, a Szegedi Repülőtér igazgatója, aki a szeptember 9-10-11-én érkező Szeged International Airshow programigazgatója is egyben. "Ekkora sebességnél ez nagyon kockázatos és rengeteg gyakorlást igényel. Ilyenkor a pilóták sokszor nem is előre figyelnek hanem a mellettük lévő géphez igazodnak, így nagyon kell bízni egymásban" – magyarázza a szervező.

A Szeged International Airshow a világ legjobb pilótáit vonultatja fel, érkeznek majd Németországból, Hollandiából, Olaszországból, Csehországból, Ausztriából, Romániából és Lengyelországból, természetesen a hazai nagy nevek mellett. A kiváló pilóták pedig igazi gépcsodákat emelnek majd a magasba. Láthatunk majd a második világháborús időket idéző vadászgépeket, mint például egy Yak-3-ast illetve egy CAC Boomerangot. A Boomerang-ot 1942-1945 között gyártották az ausztrál légierőnek, a YAK-3 - szintén az 1940-es évekből - a szovjet légierő vadásza volt. Kuriózum lesz majd a T-28 Trojan, egy önmagában 1425 lóerős monstrum, ami 1951-es gyártású repülő, melyet kiképző gépnek tervezett az amerikai légierő és végül Franciaországban is gyártották licence alapján. "A szegedi darab megjárta a Koreai háborút." – meséli a reptér főnöke. A leggyorsabb gép pedig a Gripen lesz, ami 0.9 MACH. Ez itt a tengerszinthez közel kb. 1000 km/h körüli sebességgel ékezik majd picivel a hangsebesség alatt.

Szeged International Airshow (SZIA) - kötelékrepülés

Egy eddig nem látott éjszakai show is a program része lesz Szegeden. A pilóták számára mindig kockázatos az esti repülés, tudniillik az érzékszervek közül a legfontosabb esik ki: a látás. Nem érzékelhető a magasság, sokszor még a sebesség és a függőleges elmozdulás sem. Ilyenkor a műszereikre hagyatkozva igyekeznek a pilóták a helyzetüket felmérni. Az éjszakai bemutatót különböző fény és pirotechnikai elemek teszik még látványosabbá. Lesz gép, amelyiknek füst generátor lesz a szárnyaira szerelve, másnak pirotechnikát indító eszközöket kellett telepíteni a gépére és van, aki különleges fényforrásokkal világítja meg a gépét az élmény fokozása érdekében. És ha ez még nem lenne elég, az éjszakai Airshow egyedi látványosságát 100 darab drón teszi teljessé.

A merevszárnyas gépek mellett levegőbe emelkednek majd különböző helikopterek is.  A Red Bull Flying Bulls csapata például elhozza a BO-105-ös helikoptert. Ez a gép az egyetlen, amivel tudnak teljes függőleges fordulót vagyis bukfencet bemutatni a levegőben, amit természetesen a közönség Szegeden láthat is. A pilóta egyébként komplett műrepülő programmal készül. Ez a helikopterek között nagyon ritka. A másik helikopter ami Salzburgból érkezik, egy igazi ritkaság, a BELL AH-1 SuperCobra, egy igazi támadó helikopter.

Szeged International Airshow (SZIA) - vitorlázórepülőgép

"Ki kell emelni a vitorlázó gépeket" – meséli Báló Tamás. "A két BLANIK (L-13) kötelékben repül majd.  Ezzel egy régi vágyunk teljesül, sok éves levelezés után sikerült őket Szegedre csábítani. Fém építésű gépek és nagyon kedvelt és keresett típus a 70-80-as évekből" – teszi hozzá a programigazgató.

A modern gépek világából pedig a kimondottan műrepülésre tervezett repcsiket is láthatnak Szegeden a látogatók. Ilyen a Swift S-1 vagy a MDM-1 Fox típusok, ezek napjaink legjobb gépei, melyek korlátlanul műrepülhetők vagy ha úgy tetszik, előttük nincsenek korlátok. Ezt mindenki a saját szemével láthatja a Szeged International Airshow-n.
 
A látványos légiparádéról bővebb információk itt érhetők el: https://www.airportszeged.hu

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

Sokkoló eredményt hozott az agyevő amőba miatt vett vízminták vizsgálata

Az agyevő amőba által okozott fertőzéssel kapcsolatban Párkány Vadas strandfürdőjében a hatóságok szerint a mintavételek több mint háromnegyedében találtak amőbát.

Meghalt a 11 éves kisfiú, akit fürdés közben agyevő amőba fertőzött meg

Tragikus véget ért a kórházi kezelése annak a 11 éves szlovákiai kisfiúnak, akit egy párkányi fürdőben fertőzhetett meg a rendkívül ritka és szinte mindig halálos kórokozó, az agyevő amőba. A Naegleria fowleri nevű egysejtű ellen nincs biztos gyógymód - a fiú több napos küzdelem után hunyt el.

Agyevő amőba fertőzhetett meg egy fiút egy párkányi fürdőben - ritka, de halálos kór terjedhet nyáron

Egy ritka, de rendkívül veszélyes fertőzés gyanúja merült fel egy tizenegy fiú esetében, aki egy szlovákiai fürdőzés után került válságos állapotba. A hatóságok szerint nem kizárt, hogy az agyevő amőba, azaz a Naegleria fowleri állhat a háttérben. Utánajártunk, mit lehet tudni erről a rettegett kórokozóról és milyen veszélyeket rejt a nyári fürdőzés.

Eltűnt hatéves ikerpár Budapesten: az ország együtt izgul Annabell Zoéért és Blanka Noémiért

Június 12-én délután egy nagymama vitte el engedély nélkül Kosztyú Annabell Zoét és Kosztyú Blanka Noémit Budapesten, a Bikás park környékéről - azóta semmit sem tudni a kislányokról. A rendőrségi feljelentés már megtörtént, az ország hálózatai összefogtak, hogy segítsenek megtalálni őket.

Tábori rémálmok és kiközösítés: Hogyan segíts gyermekednek, ha bajba kerül?

A nyári táborok izgalmas kalandokat és értékes tapasztalatokat ígérnek, ám néha szorongással és más lelki nehézségekkel is járhatnak. Hogyan ismerheted fel, ha gyermeked kiközösítés áldozata lett, és mit tehetsz, ha nem akar visszamenni a táborba, de nem mondja el az okát?

© 2004-2022 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja