SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

FINA a Lupán

Családinet [cikkei] - 2022-06-21
A korábbi nagy sikert követően a világ egyik legnagyobb sportrendezvénye, a FINA Világbajnokság 2022-ben visszatér Magyarországra, a nyíltvízi úszóversenyek pedig Budapest tengerpartjára, a fantasztikus hangulatú Lupára.

"A Lupa kristálytiszta vize már tavaly májusban is gyorsan elnyerte a teljes európai élvonal tetszését, bár a néhány hidegebb áprilisi hét miatti vízhőfok, illetve a pandémia miatt még teljesen zártkörben tartott versenyek hűvösebb hangulatban teltek. Úgyhogy már csak ezért is várjuk nagyon, milyen pezsgő-vibráló atmoszférája lesz a vb-napoknak a klasszikus nyárban, immár hatalmas közönség előtt" – mondják a FINA szervezői.

Idén tehát ismét a Lupa ad helyet a FINA nyíltvízi versenyeinek. A strand természetesen továbbra is várja vendégeit, azonban a verseny miatt lezárt Beach egy részét a strandolók - a világverseny ideje alatt - nem használhatják, ezért a Lupa a vendégek megértését kéri. Június 20-tól tehát megváltozik a "csobbanási rend" Budapest tengerpartján, de ez nem zavarja a hűsölni vágyó strandolókat, hisz' kedvenc területeik, mint a Sportpályák, Vidámpart, a Wibit, a Beach Clubbok és szolgáltatások továbbra is zavartalanul üzemelnek. "Jó időre számítunk és nagyon izgalmas versenyekre, tehát igyekszünk fürdővendégeinknek is megfelelni és a világverseny kiemelt helyszíneként is helytállni, ezért mostantól, a versenysorozat végéig a vendégeket a Beach mellett a nemrég megújult Lupa Öböl is várja" - mondta Németh Zoltán, a Lupa sportmenedzsere.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja