SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEKHÚSVÉT

A kilométertérképtől a BB365 bringás applikációig

Családinet [cikkei] - 2022-06-03
Ma már jól kerékpározható utakon tekerhetünk szerte az országban és az egyik legnépszerűbb bringás útvonalon, a Balaton körül, ahol például a Magyar Kerékpáros Szövetség által kitáblázott 800 kilométernyi út várja a kerekezőket és ehhez társulnak a weben ajánlott vagy tervezhető útvonalak, vagy a zsebünkben hordott BB365 applikáció. A Kerékpározás Világnapján nézzük, mi segítette több, mint 100 éve a kerékpárosokat!

A hazai kerékpározás egyik jeles teljesítménye volt, amikor egy magyar-latin szakon végzett tordai tanárember, aki az atlétika és kerékpározás sportokban volt kiemelkedően aktív - név szerint Borbély György - 1889-ben 4271 km-t tekert egészen Párizsig, az akkori világkiállításra. Teljesítményével szerte Európában egycsapásra ismert lett, és rajta keresztül a kerékpáros sport presztízse is nőtt. Pár évvel később Londonba is elindult, majd Konstantinápolyba kerekezett. Persze akkor még nem voltak aszfaltozott kerékpárutak, Borbély is sokat esett menet közben, még a fényképezőgépe is eltört.  Mivel kerékpárutaknak még hírük sem volt, így nyilván kerékpáros térkép sem jöhetett szóba, nagyon nincs is utalás arra, hogy Borbély mivel tájékozódott. Az pedig csak szomorú érdekesség, hogy a tordai tanár kerékpáros karrierje 1919-ben annyival ért véget, hogy a „vörösök" elvitték a biciklijét.

Most azonban a kerékpáros térkép történetét szeretnénk visszafejteni és ezen az úton jutunk el az 1800-as évek utolsó pillanataiba, ahonnan fennmaradt egy vázlatszerű térkép, nevezetesen a Kilométertérkép kerékpárosok számára, aminek 3. kiadása 1899-ben jött ki és négy várost összekötő, nagyjából 400 km-es átmérőjű négyszöget fogott közre, Arad központtal.

Ugorjunk hirtelen 100 évet. 1989-ben járunk, ekkor jelent meg az első teljes országra kiterjedő, kerékpáros tematikát tartalmazó kiadvány, amit Kerékpáros útikalauz címmel az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat kiadásában, "fekete-fehér ábrákkal, térképekkel illusztrálva 86 oldalas részletes kerékpár-útvonalakat tartalmazó térképpel." Benne található már minden, ami egy bringásnak kellhet, a kerékpározás közben kevésbé hasznos bringatörténettől, a kerékpárvásárlás rejtelmeit taglaló részen át a valóban útközben is nélkülözhetetlen látnivaló-jegyzékig.

És nagy léptekben érkezünk el napjainkhoz, amikor már egy kis "kütyüt" zsebre vágva (nevezzük ezt mobiltelefonnak) kerekezhetünk, mondjuk kedvenc bringás útvonalunkon a Balaton körül, hogy a nagy Balatoni Bringakörúton túllépve lekanyarodhatunk kisebb, de jól bringázható körökre és a telefonunkra letöltött BB365 app mindent megmutat, mi van, mi érdekes, látványos és finom a közelben, mennyit tekertünk hosszában és le vagy föl, hol van legközelebb szervíz és hideg fröccs, koncert vagy múzeum és a természet milyen látványosságot mutat azon a területen.

Balaton Bike 365 applikáció


A GINOP-7.1.9-17 – 2018 – 00012 számú fejlesztés a Balaton kiemelt turisztikai fejlesztési térségben jött létre. A projekt célja, hogy az egész térségre vonatkozóan átfogóan valósítson meg kerékpáros fejlesztéseket, bevonva a vérkeringésbe a partközeli és háttértelepüléseket egyaránt.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Három diák halt meg, miután a tanáruk hipnotizálta őket - mit tanulhatunk ebből szülőként?

Egy floridai középiskolában az igazgató évekig hipnotizálta diákjait – három tanuló halála után derült ki, milyen súlyos következményei lehetnek annak, ha egy pedagógus túllépi a hatáskörét, és a szülők, gyerekek sincsenek tisztában a jogaikkal.

Fontos! Újabb babatápszert hívott vissza a Danone!

A mai napon a Danone elővigyázatosságból visszahívta egyik babatápszerét a magyar piacról. A döntés hátterében egy gyártási folyamat során észlelt esetleges minőségi hiba áll, amely bár nem jelent közvetlen egészségügyi kockázatot minden doboznál, a gyártó a babák biztonsága érdekében a teljes érintett tétel kivonása mellett döntött.

Sokkoló adat: pár nap alatt több mint harminc szabolcsi gyermek tűnt el – döbbenetes ami a rendőrségi lista mögött van

Sajnos Magyarországon nap mint nap kerülnek fiatalok a körözési listára, és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye ebből a szempontból az élen jár. Az eltűnt gyerekek többsége előkerül, de akadnak, akiket évek óta keresnek. A rendőrség arra kéri a lakosságot, hogy aki bármit lát vagy tud, az ne habozzon szólni, hiszen egy apró információ is életet menthet.

Megtalálták a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

Az MTI közlése szerint azonosította a Budapesten januárban eltűnt fiú holttestét a rendőrség.

Mobilon küldött, szexi üzenetek - Buktatók, példák, tanácsok

A mobilüzenetben a leírt szavakon túl a legmélyebb belső állapotunk és vágyaink is észrevétlenül átsugároznak. Hogyan válhat a tudatos üzenetküldés az intim közelség és a szexuális vágy valódi táplálójává, elkerülve a kapkodásból és a mesterkéltségből fakadó párkapcsolati csapdákat?

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja