SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Elmarad a 2020-as Fishing On Orfű

Családinet [cikkei] - 2020-07-31
 [X]
2021-es beköltözőnapot kapnak Lovasival, Kispállal, Beck Zolival és Bérczesi Robival, akik nem kérik vissza a Fishinges bérletük árát.
De más pontokon is próbál kreatív ajánlásokat tenni új támogatási rendszerén keresztül az elmaradását tegnap bejelentő Fishing on Orfű, amely állítása szerint sosem volt még ekkora bajban. A szervezők szerint a Fishing jövője is kérdéses lehet.

A bejelentésre a fesztivál közönsége elképesztő szeretetáradattal reagált.

„A legvégsőkig szerettük volna, hogy biztonságosan összejöhessünk Orfűn a nyár végén, de minden lehetőséget végiggondolva most ki kell mondanunk: a 2020-as Fishing on Orfű elmarad” – írták a szervezők csütörtökön a fesztivál felületein. A Fishing volt az első nagyobb zenei rendezvény, amely a járványhelyzetre reagálva a teljes programját átszervezte augusztus végére és ezután majd’ minden jegyét újra eladta. Azért is nagy szó ez, mert a Fishing „egy teljesen független, szponzormentes fesztivál, ahol nincsenek eladott nagyszínpadnevek (ti szavazzátok meg azokat), nincsenek reklámok, szórólapok, reklámokat sugárzó kivetítők, hostessek.” – írják a szervezők. „Viszont ennek ára van: szponzorok híján a Fishingnek mindösszesen két bevételi forrása van: a belépőjegyek és a vendéglátás. Ez a két forrás vált most semmivé.” – szemlélteti a helyzetét a fesztivál, amely története során először a közönsége segítségét kéri. „A Fishing jövője, esetleges függetlensége, további szponzor- és reklámmentessége múlhat azon, hogy mennyire tudjuk minimalizálni a mostani kárt.” – teszik hozzá a szervezők.

A fesztivál egy olyan új, kreatív támogatási rendszerrel szeretné segítségre ösztönözni közönségét, amely egyben a jegyvisszaváltási felület is. A rajongók dönthetnek úgy, hogy bent hagyják a jegyeik bizonyos százalékát és ezzel a Fishinget támogatják. Természetesen lehetőség van a teljes vételár visszakérésére is, ám amennyiben a segítség mellett dönt a vásárló, a támogatás mértékének megfelelően ígér ajándékokat a fesztivál. Az összes közül a legszembetűnőbb a ’mindent vivő’ csomag: aki a bérletének a teljes árát benthagyja, egy különleges 2021.06.15-i beköltözőnapot kap ajándékba, ahol fellép Lovasi András és Kispál András, Beck Zoli, Bérczesi Robi, a Lázár tesók és a Szendrői-Tóth duó (Elefánt) is. „Egy szuper, intim, megismételhetetlen hangulatú estét tervezünk a legelhivatottabb jótevőinknek.” – írják a szervezők, akik közös fotót, Dicsőségfalat, egy Fishinges koncertfelvételeket tartalmazó rendkívüli dupla cd-t, limitált pólót és merch-csomagot (vászonszatyrot, passztartót támogatói passzal, kitűzőt és matricát) is ígérnek azoknak, akik nem kérik vissza a bérletük árát. És ez még nem minden, hiszen a legkisebb mértékben támogatók is kapnak exkluzív, eddig még meg nem jelent digitális Fishinges tartalmakat és felkerülnek a fesztivál Dicsőségfalára is, amely mind a Fishing weboldalán, mind a 2021-es fesztiválon is megtekinthető lesz.

Fishing On Orfű 20 támogatás

Fishing On Orfű 20 támogatás - Exkluzív mörcs-pakk

Fishing On Orfű 20 támogatás - Dupla koncertlemez

Fishing On Orfű 20 támogatás - Beköltöző nap

A napijegyeseknél a 100%-ot felajánlóknak jár a már korábban is említett merch-pakk, de minden támogató megkapja a digitális tartalmakat és felkerül a Dicsőségfalra is, csak úgy, mint a kempingjegyek vagy az off-programokra váltott jegyek adakozó tulajdonosai.

„A legfontosabb célunk mindig is az volt, hogy olyan fesztivált szervezzünk nektek, amire mi is szívesen elmennénk: ebből lett a Fishinges hangulat. Ha fontos neked a Fishing, ha jelent valamit neked ez a fesztivál, ha a szíveden viseled a jövőjét, akkor arra kérünk: támogass bennünket!” – kérik a szervezők.

A jegyek visszaváltásáról és a támogatásról 2 héten át, augusztus 13-ig nyilatkozhatnak a jegytulajdonosok. Ez azért is fontos, mert a már megvásárolt belépők nem lesznek érvényesek a 2021-es Fishingre. „A fesztivál akkora veszélybe került, hogy a támogatási rendszer lezárása után tisztán kell látnunk, mekkora lesz az a mínusz, amivel nekivágunk a jövő évnek, hogy még időben megtehessük az esetlegesen szükséges további mentőintézkedéseket” – írják ezzel kapcsolatban a szervezők.

A támogatási rendszerről minden információ elérhető a fesztivál weboldalán.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt

A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

D-vitamin-hiány: nem mindig a kevés napfény áll mögötte

Április 7-én, az Egészség Világnapján a Világegészségügyi Szervezet idei üzenete is arra hívja fel a figyelmet, hogy egészségünkkel kapcsolatban érdemes bizonyítékokra és megbízható információkra támaszkodni. Ez különösen aktuális a D-vitamin kapcsán, amelyről sok szó esik, mégis sok a félreértés körülötte. Magyarországon a tél végére a lakosság 95 százaléka D-vitamin-hiányossá válhat egy, a Semmelweis Egyetem kutatócsoportja által végzett országos, reprezentatív felmérés szerint, ezért tavasszal különösen fontos kérdés, hogy kinek elég az általános pótlás, és kinél érdemes laborvizsgálattal is ellenőrizni a tényleges szintet.

Szülők kontra orvosok . egyre durvább a harc az oltások körül

Az, ami korábban legfeljebb csendes nézetkülönbség volt egy rendelőben, ma egyre gyakrabban nyílt konfliktussá válik. Hangosabb, feszültebb, és egyre több esetben jogi következményekkel jár. A kérdés már túlmutat azon, hogy ki mit gondol az oltásokról, mert egyre inkább az válik tétjévé, hogy működőképes marad-e az a rendszer, amelyben ezekről a döntésekről egyáltalán beszélni lehet.

ADHD-s gyereked van? Erre a 7 dologra figyelj oda

Ha te is nevelsz olyan gyereket, akinek a figyelme ezerfelé cikázik, aki nehezen ül meg a fenekén, vagy aki látszólag ok nélkül robban fel, akkor ezek a mondatok neked is sokat fognak jelenteni.

Mit és hogyan kérdezzünk gyermekünktől edzés után?

Két sportoló (vízilabdázó) gyermek anyukájaként sok mindent átéltem már. Sokszor kerültem abba a helyzetbe, hogy egy edzés, vagy meccs után megkérdeztem a gyermekeimet, hogy "milyen volt?" és csak egy rövid "jó volt" választ kaptam. Közben pedig éreztem, hogy ennél sokkal több van bennük. Élmények, örömök, nehézségek - csak valahogy mégsem jönnek ki.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja