SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Csak azért is Pippi!

Szikra Ágnes [cikkei] - 2020-12-03
Miért nem poros és unalmas a Harisnyás Pippi?

Astrid Lindgren regénye 1945-ben jelent meg Svédországban, bár kezdetben 5 kiadó utasítja vissza, óriási sikert arat saját hazájában és világszerte. Bevallom, gyerekkoromban nem jutott el hozzám Astrid Lindgren antilányregény lányregénye. Ha akkor tudom róla, amit most, mindenképpen elolvasom...

Harisnyás Pippi a világirodalom egyik legvagányabb csaja.

Egyedül él „az icipici város szélén egy gondozatlan, öreg kertben álló roskatag, öreg házban”, állandó lakótársai Nilsson úr, a cerkófmajom, és a ló, akit a villába költözésekor vásárolt.

Már a külsejével megtagadja a világirodalom minden bakfiskönyvének hősét. Haja: sárgarépaszínű, két varkocsba fonva kétfelé áll, arca szeplős. A ruhája: kék és piros (maga varrta, pótolta), egyik lábán fekete harisnyát visel, a másikon barnát, a cipője kétszer olyan hosszú, mint a lábfeje. „azért volt akkora, hogy legyen hova nőnie a lábának”.

Rendkívüli ereje van, akár egy egész lovat is fel tud emelni, egyetlen rendőr sem erősebb nála, betörőket pakol fel a szekrény tetejére…

Megválogatja, kivel áll szóba, mikor és mit csinál. Önállóan dönt sorsa alakulásáról, önmaga és a többiek közt távolságot tart.

NEM JÁR ISKOLÁBA! És bátran kijelenti róla, hogy a fantáziátlanság, az unalom kínzókamrája.

Nem tiszteli a felnőtteket pusztán azért, mert idősebbek nála, nem fél a rendőröktől, csak mert a hatalmat képviselik, az illemre, társadalmi konvenciókra fittyet hány.

Ugyanakkor jószívű, kedves, segítőkész, vidám, gondtalan lány.

Pippi világában minden megtörténhet, és vele nincs esős, unalmas nap.

Pippit megismerve, a kislány szomszédaival, Annikával és Tomival együtt bejáratosak leszünk egy másik világba, ahol az illemszabályok, a rendszeretet, az időbeosztás nem számítanak erénynek, de sok egyéb legalább ugyanennyit ér odaát. Például a barátság, a játék öröme, az őszinteség, az élet színessége, a másokkal való törődés.

 

Legfőképpen GYEREKÁBRÁZOLÁSa miatt fontos alapmű a Harisnyás Pippi a gyerekpróza történetében. Bár kezdetben rengeteg kritika érte a gyerekpszichológia részéről, egyes országokban beleírtak vagy épp cenzúrázták a történet pedagógiailag kifogásolható részeit, azóta a kutatások megcáfolták ezeket a véleményeket.

A regény nem mentes a társadalomkritikától, így a felnőttek ezt felismerve – a regény megjelenésétől kezdve napjainkig is – joggal tarthatnak tőle, hogy a gyerekek viselkedési modellként követik majd Pippi cselekedeteit is. Ám a gyerekek bár játékban újraélhetik, eljátsszák Pippi vicces túlkapásait, de eszükben sincs a való életben így viselkedni. A képzelet világába való szárnyalást, szabadságot, életkedvet tanulnak ehelyett a kislánytól.

A kis olvasók pontosan tudják, érzik, hogy Harisnyás Pippi nem valós személy, hanem a képzelet szülötte, csodálják, de nem azonosulnak vele. Nem is azonosulhatnak, hiszen az írónő szándékosan nagyon groteszkké túlozza, a fantasztikum felé viszi el a képtelenségekkel a történetet.

Az olvasó tudja, hogy helye az iskolapadban van, és nem az iskolaablak előtti faágon. De nem bánná, ha Harisnyás Pippi odaköltözne a szomszédba…

„Ha a Pippi-történeteknek van egyáltalán más funkciójuk a szórakoztatáson kívül, akkor az, hogy rámutassanak, lehet az embernek hatalma anélkül, hogy visszaélne vele. Ez az egyik legnehezebb dolog az életben.” – nyilatkozza regényéről Astrid Lindgren.

„A világ legerősebb kislánya bármit megtehet, ami eszébe jut, és állandóan tele van ötletekkel. Egyedül él egy zegzugos, mesébe illő villában, a verandán lovat, a babaágyban élő kismajmot és az ágy alatt egy koffer aranypénzt tart. Pippi mellett igazán nem lehet unatkozni vagy szomorkodni! Ha kedve tartja, száz palacsintát süt a barátainak, vagy felvásárolja a játékbolt teljes kínálatát a városi gyerekek örömére, de bármikor hajlandó fellépni a cirkuszban vagy móresre tanítani a betörőket. Azt hiszem, a szíve mélyén minden gyerek arra vágyik, hogy olyan lehessen, mint Harisnyás Pippi, vagy ha ez nem lehetséges, legalább legyen egy ugyanilyen barátja!” – Írja a regényről Berg Judit.

Azt hiszem, ebben áll a mai gyerekek számára Lindgren könyvének varázsa. Felnőtt szemmel is mulatságosnak tűnt számomra Pippi világhoz való hozzáállása, szókimondó egyszerűsége, gyermeki igazsága. Ugyanakkor a kislány lelkének jósága, a főszereplő bája is magával ragadó. Maga a történet és a történetszövés pedig hihetetlenül abszurd, szokatlan, meglepő. Folyamatosan feszegeti a regény saját határait képtelenségek terén, ugyanakkor nem unalmas, nem kiszámítható, meseszerű, tehát saját korától független, épp ezért érdekes a mai, 21. századi olvasó számára is.

 

Kép: M W képe a Pixabay -en.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Kilenc napig feküdt a kádban egy 82 éves nő, miután elesett - a lábujjainak köszönhetően sikerült életben maradnia

Joan Rivet egyetlen rossz mozdulat miatt került életveszélybe: elesett, és nem tudott kimászni a fürdőkádból. A telefonját nem érte el, egyedül volt otthon, és napokig senki sem tudta, mi történt vele. Végül egy egészen váratlan megoldás segített neki életben maradni.

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja