A hatalmas, délceg fenyőóriások évszázadok óta népesítették be a lankákat, s ha egy-egy fa öregség miatt kidőlt, közéjük szorgos kezek új, fiatal csemetéket telepítettek.

Karácsony közeledtével, amit a távoli falu idelátszó tarka fényei jeleztek, emberek érkeztek  az erdőbe. A kis fenyők közül néhányat magukkal vittek, de előbb óvatosan kiásták, s a gyökereket rejtő földlabdával együtt rakták őket a kocsira. Az ünnep elteltével, amikor a faluban kihunytak a színes fények, rokonaik a távolság ellenére viszontlátták ezeket a fácskákat, amint egy-egy kert gyepébe ágyazva szépen növekedtek, s néha a susogó széllel még üzentek is erdőben maradt társaiknak.

Most ismét karácsony volt készülőben. Néhány kicsi fát, akik alacsony törzsük miatt, még sohasem gyönyörködhettek a karácsonyi fényekben, rettegés töltött el. Nyugtalanság vett rajtuk erőt, félelem az ismeretlentől.

Egy hatalmas, bölcs óriásfenyő ekkor beszélni kezdett.

Sok-sok éve történt, karácsony előtt, amiről most mesélek nektek. Leszállt a csendes éj, szokatlanul sötét lepelbe burkolva az erdőt. Óráról-órára hidegebb lett, még a fák is beleborzongtak. Az ég csillagtalan, a levegő hó illatú volt. Szinte sütött a dermesztő hideg, mintha a csend is megfagyott volna.

Ekkor váratlanul dübörgés zaja tört a fák közé. Egy autó hangja, ami az éjszaka közepén merőben szokatlan volt. Kirándulók vagy erdei munkások nem lehettek, ők sohasem jöttek sötétedés után. Az autó tovább berregett az úton, mintha félt volna a kihűléstől.

Óvatos léptek közeledtek, a ropogó avar hangja egyre beljebb hatolt az erdőbe. Egy fiatal fácska mellett megállapodtak, és hamarosan valami nyüszítő, sivító hang csapott fel. A kis fa irtóztató fájdalmat érzett az oldalában, amilyent addig még sohasem. Még egy-két rántás, és derékban eltörik, de ekkor váratlan dolog történt.

Mintha a tél csak erre a jelre várt volna, hóvihar tört ki. A csapadékkal terhes ég leszakadt, a szokásosnál nagyobb jégszemcsékkel ostromolva a földet. A szél fergeteggé változott, még a nagy fákat is meghajlította, olyan erővel zúdult az erdőre. A kis fenyő törzsének fűrészelését a két férfi kénytelen volt abbahagyni. Egy perccel később, az éles fogakkal teletűzdelt szerszámot felkapta a szél, messzire röpítette, a férfiakat pedig elszakította egymástól. Meghengergette őket az egyre vastagodó hóban, arcukra jégkristályokat, fedetlen fejükre jégcsapokat fagyasztott. Ruhájukat megtépázta, eláztatta, lehámozhatatlan jégkéreggé változtatta.

Az autóban várakozó ember - félelmében, hogy leáll a motor, és ő megfagy -, utolsó lendületével nekirugaszkodott, és a járművel sűrűn kifarolva igyekezett a hótorlaszokkal megbirkózni, eljutni az országútig. Otthagyott társai eszébe se jutottak, sem az, hogy ők hárman, milyen hasznot reméltek az éjszaka leple alatt kivágott kis fenyők eladásából.

A fácskát kivágni szándékozó férfiak csak órák múlva, a hajnali enyhülő sötétségben, az utolsó métereket négykézláb megtéve találtak ki az útra, ahol egy korán kelő autós felvette, majd egyenesen kórházba vitte őket.

A kis fa megsebzett törzsét jótékonyan belepte a hó. Megvédte a kiszáradástól, nedvességgel látta el, és tavaszra a fűrészelésnek már csak halvány nyoma maradt.

Hát ne féljetek kis fenyők - fejezte be mondandóját a mesélő -, mert az erdő megvédi az övéit, a rosszban sántikáló tolvajt pedig megbünteti. Pihenjetek, gyűjtsétek az erőt, nőjetek magasra, és akkor előbb-utóbb ti is meglátjátok a falu karácsonyt váró, tarka fényeit.

A csendes éjben a fenyves álomba szenderült. A mesét mondó öreg fa összébb húzta tűlevelekkel sűrűn borított ágait. Közben, megszokásból, végigsimított a törzsén húzódó forradáson, ami már rég nem fájt, csupán egy lassan múló, rossz emlék volt számára.

foto: Pixabay/Free-Photos

betöltés...