A legostobább alkoholfogyasztók
Kókai Kata [cikkei] - 2006-05-30
Ezúttal következzen néhány tanulságos, ám mégis humoros történet a legelképesztőbb alkolfogyasztókról.
Berlin- A nő aki részegen lopott kocsit vezetett
Berlinben a rendőrség arra lett figyelmes, hogy egy autós nem csak furcsán, de ráadásul a szemközti sávban vezet. Mikor végre hosszas küzdelem után megállították az autót, egy részeg lengyel nőt találtak a volán mögött. Nem volt elég, hogy ittas állapotban ült autóba, ráadásul egyetlen papírt sem tudott felmutatni. Nem sokkal később az is kiderült, hogy az autó lopott volt.
Nem mindennapi eset, hogy egy részeg hölgy a szembejövő sávban lopott autót vezessen, ráadásul egy külföldi országban.
Clinton Township- Csak egy snacket szeretnék
Néhány héttel ezelőtt egy 24 éves férfi a békésen közlekedő motorosok elé vágott autójával, hogy őket megelőzve hamarabb jusson el a benzinkúthoz. Mikor a rendőrök megállították, már távolról érződött rajta a marihuana szaga, ráadásul autója tömve volt illegális gyógyszerekkel, s kábítószerrel. Mint kiderült, nem az aznapi benzin akció miatt sietett, csupán egy snackkel szerette volna csillapítani éhségét.
Szolgáljon örök tanulsággal mindenkinek: aki drogokat használ, lehetőleg ne a benzinkútnál csillapítsa éhségét.
Mumbai- Repíts el a holdfénybe
Mumbai-ban, egy kisebb indiai légitársaságnál kirúgtak egy pilótát, mert ittasan jelent meg munkahelyén. Amellett, hogy mintha mi sem történt volna munkába állt, még uniformisát sem vitte magával, mondván az egyetlen, amellyel rendelkezik, a tisztítóban van.
Sajnos ez esetben egyetlen barát sem ajánlhatta fel segítségét, mondván „majd én hazaviszlek”. Szerencsére a pilótát éneklése közepette eltávolították a repülőgépből.

Következő hír
A sorsdöntő Igen - Hagyományok
LEGOLVASOTTABB
Kalkulátorok kismamáknak és szülőknek
Terhességi, ovulációs, BMI és babaméret kalkulátorok egy helyen. Néhány adat megadásával azonnal megkapod a választ.
12 étel, amit SOHA ne adj a babának (tiltólista 1 éves kor alatt)
1 éves kor alatt a babának szigorúan tilos mézet, hozzáadott sót és cukrot, tehéntejet (italként), nyers húsokat és tojást, valamint fulladásveszélyes ételeket (egész dió, szőlő, popcorn) adni.
Szívdobogás, pánik, fulladás 50 felett - szívbeteg vagyok, vagy a hormonjaim?
Ott ülsz a kanapén, tévét nézel, és hirtelen elkezd verni a szíved. Levegőt kapkodsz, pánikba esel. "Szívinfarktus?" - villant át az agyadon. Rohansz a kórházba, EKG, vérvétel, szívultrahang. Az eredmény: minden rendben. "De akkor mi ez?" - kérdezed az orvostól. "Lehet, hogy stressz" - jön a válasz. De te tudod, hogy ez nem stressz. Ez valami más.
WC-ülőkébe szorult a feje egy kisfiúnak - a Heim Pál kórházban operálták le róla
A Sebészek a Gyermekekért Alapítvány a közösségi oldalán osztott meg egy különös esetet: egy kisfiú feje beszorult a WC-ülőkébe. Hogy pontosan mi volt az eredeti elképzelés, azt talán már sosem tudjuk meg, de a Heim Pál Gyermekkórház orvosainak és a bátor kisgyereknek a közös mentőakciója végül sikeresen végződött.
20 fontos dolog, amit meg kell tanítani a gyereknek 2 éves kora előtt
A kisgyermekkor intenzív fejlődési szakasz, ahol a járás és beszéd mellett az önállóság alapjai is lerakódnak. Szülőként kulcsfontosságú, hogy támogassuk a kicsiket ebben az időszakban. Melyek azok a képességek, amelyeket igazán érdemes megtanulniuk kiskorukban, és hogyan segíthetjük elő fejlődésüket hatékonyan?

betöltés...