SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓDSZABADIDŐRECEPTEKBABANEVEK

Brüsszelig jutott a magyar diákok ötlete

Családinet [cikkei] - 2024-11-18
Haladnak a megvalósítás felé a hazai orvosegyetemek és egészségipari vállalkozások által felkarolt hallgatói fejlesztési ötletek. A diákok projektjei több hazai és külföldi konferenciát megjártak, a legjobbak pedig már a saját vállalkozásukat készítik elő.

Az EIT KIC nevű projekt egy sokszereplős összefogás a hazai egészségügyi innováció ösztönzésére. Egyrészről rangos orvosegyetemek (a Semmelweis Egyetem, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kara és a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara), másrészről pedig az egészségipar magyarországi kulcsszereplői működnek együtt annak érdekében, hogy minél több kapcsolódási pont keletkezzen az akadémiai és az üzleti szféra között. A felek együttműködése ugyanis ösztönzi a friss ötleteket és hátteret ad ezek megvalósításához.

Az EIT KIC keretében a partnerek szerveztek két egészségügyi témájú hackathont, azaz ötletversenyt egyetemistáknak és fiatal kutatóknak. A Hack4Cure – Adatból egészség, majd Ötletből egészség néven futó eseményeken olyan megoldásokat keresett a zsűri, amelyek digitális és egyben fenntartható megoldást kínálnak egy létező problémára, megkönnyítik a betegek vagy az egészségügyi dolgozók hétköznapjait.

A legjobb ötletek azóta jó úton járnak a megvalósulás felé. A hackathonokon negyven csapat vett részt. Közülük a legjobb nyolc kapott meghívást a Preaccelerator programba, amelynek végén remélhetőleg startupként termékké fejlesztik és piacra viszik az ötleteiket. A program eddigi eredményeinek értékelése folyamatban van.

A tavaszi forduló egyik kategóriájának győztese több hazai, fenntartható egészségüggyel foglalkozó projektbe be tudott már kapcsolódni, sőt, Brüsszelben is lehetőségük nyílt prezentálni a megoldásukat. Más csapatok a Semmelweis Egyetem ősszel indult adattudományi mesterképzésén keresztül dolgoznak egészségügyi innovációs feladatokon. A meglévő adatvagyon feldolgozását és az eredmények hasznosítását célzó projektek pedig a magyar egészségügyi informatikai fejlesztéseket koordináló ESZFK Egészséginformatikai Szolgáltató és Fejlesztési Központ asztalára kerültek.

A projekt szereplői részt vettek a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Közszolgálati Kar, valamint az EIT Innostars Kft. szakmai részvételével és a Magyar Fejlesztésösztönző Iroda segítségével megrendezett tudásátadási és tapasztalatcsere-eseményen. Ezen a hazai egészségipar és a kutatás-fejlesztési terület számos fontos szereplője, vagyis a hackathonokon kidolgozott ötletek potenciális felvevőpiacai jelentek meg.

Az eredményeket bemutatták a Magyar Kórházszövetség 2024. évi kongresszusán, a 22. IME Adatvezérelt egészségügy és kiberbiztonság konferencián, valamint az EIT Health és bolgár DHI Cluster közös szervezésében lebonyolított nemzetközi workshopon is. Az EIT KIC projekt közelgő zárásával párhuzamosan pedig további eseményeken fognak megjelenni.

A napokban egy harmadik hackathonra is sor került, ezúttal a Debreceni Egyetemen. Ezen 27 csapatban 117 hallgató vett részt, a győztes ötlet pedig ezúttal nem egy, az egészségügyet támogató megoldás, hanem egy konkrét orvosi problémára adott válasz lett: a mesterséges megtermékenyítés során alkalmazott hormonkezelésre dolgoztak ki egy lehetséges új irányt. A hackathonról kikerülő ötletek szerzői a következő hónapokban a korábbiakhoz hasonlóan meg fogják kapni a lehetőséget a  bemutatkozásra változatos szakmai fórumokon. A cél, hogy az életképes egészségipari innovációkból minél rövidebb úton valódi, az ellátórendszerben hasznosítható termékek legyenek.

betöltés...
betöltés...

LEGOLVASOTTABB

Berontott az órára a feldühödött apa: 12 gyerek előtt fenyegette meg fia tanárnőjét

Egy tanóra közben jelent meg egy érd közeli általános iskolában egy férfi, aki indulatosan kérte számon gyermeke pedagógusát. A tanárnő megpróbálta elmagyarázni, mi történt korábban a fiával, de ez nem csillapította az apa haragját. A gyerekek annyira megijedtek a történtektől, hogy a tanítást sem lehetett folytatni. Az ügyben most vádat emeltek.

Mit intézhet egyedül a kamasz? Jogok és korhatárok 12–18 éves korig

15 évesen dolgozna, 16 évesen egyedül menne orvoshoz, 17 évesen már autót vezetne a kamaszod? Bár az évek múlásával egyre önállóbb, nincs egyetlen bűvös születésnap, amelytől kezdve mindent maga intézhet. Összegyűjtöttük a legfontosabb jogi mérföldköveket és szabályokat 12-től 18 éves korig: mihez elég a saját döntése, hol kötelező a szülői aláírás, és mikor húz szigorúbb határt maga a szolgáltató.

Kiderült, mi okozhatta Cindy Crawford fiának halálát

Túladagolás gyanújával vizsgálják Presley Gerber halálát, aki 27 éves korában hunyt el egy Los Angeles-i rehabilitációs központban. A rendőrség szerint egyelőre nincs bizonyíték bűncselekményre, a halál hivatalos okát azonban még nem állapították meg.

Középiskolai felvételi - interaktív határidőnaptár szülőknek

A 2026/2027-es tanév középiskolai felvételijének minden fontos dátuma egy helyen. Válaszd ki az évfolyamot, pipáld ki a teendőket, és kövesd végig a folyamatot a jelentkezéstől a beiratkozásig.

Miért álltak nők százai Lindsay Clancy mellé, miután megölte gyerekeit?

2026. augusztus 20-án reggel több száz ember - az Associated Press szerint nagyjából háromszázan, túlnyomórészt nők - gyűlt össze a massachusettsi Plymouth Megyei Felsőbíróság előtt. Nem skandáltak, nem vittek táblát: egymás kezét fogva álltak, a végén kört formáltak és elmondták a Miatyánkot. Sokan "Peace for Lindsay" és "Justice for Lindsay" feliratú pólót viseltek, és többen a saját szülés utáni depressziójukról, szorongásukról vagy pszichiátriai krízisükről beszéltek a helyszínen.

© 2004-2026 Családi Háló Közhasznú Alapítvány - minden jog fenntartva.
Ügynökségi értékesítési  képviselet: Adaptive Media
ADATVÉDELMI BEÁLLÍTÁSOK
A szerkesztő ajánlja