Meghalt egy négyéves kislány az egri bazilikánál - a nagymamája elmondta, mi történt
"Az újraélesztés sikertelen volt, sajnos elveszítettük őt"
Rosszul lett az egri bazilikánál egy négyéves gyermek. Péntek délelőtt mentőhelikopter szállt le a helyszínen, a rendőrök pedig több szolgálati kocsival vonultak ki és biztosították a helyszínt.
A kislány életéért háromnegyed órán keresztül küzdöttek a mentősök, de sajnos nem tudták megmenteni.
"Egy négyéves gyermek újraélesztéséhez vonultak a mentőszolgálat munkatársai Egerben, azonban az újraélesztés sikertelen volt, sajnos elveszítettük őt" - mondta a Heol-nak Deutsch Ákos, Heves megyei mentős.
"Én csuktam le Dorina szemét"
A nagymama könnyek között mesélt a történtekről a Borsnak.
"Éppen látogatóba mentem az unokámhoz és a kis menyemhez, amikor Ágnes ijedten közölte velem: valami baj van Dorinával, mert alig kap levegőt. Mindez alig néhány perc alatt következett be, nem volt közvetlen előjele" – mondta.
Unokája születése óta súlyos beteg volt, oxigénhiányosan született.
"A lábát és a fejét sem tudta tartani, ezen kívül epilepsziában is szenvedett. Beszélni nem tanult meg" - monda a nagymama, aki végig a kislány mellett volt - írja a heol.hu.
"Legalább 70 percig próbálkoztak, mire kimondták azt, amit soha nem szerettünk volna hallani. Én csuktam le Dorina szemét" - mondta a nagymama könnyek között.
Indexkép: Depositphotos.com
Kérjük, támogasd munkánkat!
Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!
Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás
Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:
Közösségi hozzászólások: