SZAKÉRTŐKMUNKAKÖZVETÍTŐKALKULÁTORBABA-MAMA HÍRLEVELEKFOGANTATÁSTERHESSÉGBABAGYEREKNEVELÉSTB, PÉNZÜGYEKÉLETMÓD, EGÉSZSÉGSZABADIDŐRECEPTEK

4 éves kislány halt meg az ugrálóvárban, míg az ott dolgozók a mobiljukkal foglalkoztak

Tóth Nikolett [cikkei] - 2023-05-24
Az édesanyának egy idő után az tűnt fel, hogy nem hallja a kislánya nevetését. Sajnos akkor már túl késő volt, nem lehetett segíteni gyermeken.
4 éves kislány halt meg az ugrálóvárban, míg az ott dolgozók a mobiljukkal foglalkoztak

/Kiemelt képünk illusztráció/

Akár nyolc évet is kaphat az ugrálóvárat felügyelő személy

Meghalt egy négyéves kislány egy ugrálóvárban: a kicsi a felfújható kastély egyik kötelébe csavarodott bele véletlenül. A tragédia az ukrajnai Mikolajiv városának vidámparkjában történt. 

Az anya arra lett figyelmes, hogy nem hallja a kislánya nevetését. A tragikus esetről a DailyMail írt. 

A nő egy olyan - a szülők számára kialakított - területen várta kislányát, Valeriát, ahonnan nem látott be az ugrálóvár belsejébe, így amikor nem hallotta gyermeke hangját, megkérte a légvárat felügyelő személyzetet, hogy nézzék meg, jól van-e a kicsi. Ekkor vették észre, hogy Valeria eszméletlenül fekszik bent. 

Először azt gondolták, hogy a nagy hőség miatt ájult el, később azonban kiderült, hogy ennél sajnos sokkal többről van szó. 

Egy szemtanú értesítette a mentőket, miközben vízzel kezdték fröcskölni a négyéves kislányt, majd megkezdték az újraélesztést is. Ez azonban sikertelen volt, a gyermek életét már a mentők sem tudták megmenteni.
 


 

Egy 45 éves nőt őrizetbe vettek a tragédia kapcsán. Ha bebizonyosodik a bűnössége, akkor akár nyolc év börtönbüntetést is kaphat. 

Indexkép: Depositphotos.com

Olvasd el ezt is: "Betiltanám az összes trambulint" - Dr. Kőnig Róbert gyermeksebész szerint 6 év alatt egyáltalán nem lenne szabad használni

Kérjük, támogasd munkánkat!

Ha szeretsz minket olvasni, ha csaltunk már mosolyt az arcodra, ha segített már neked valamelyik szakértõnk, vagy ha egyszerûen Te is fontosnak tartod, amit csinálunk, kérjük, támogasd munkánkat!

Banki átutalással:
Magnet Bank 16200106-11697987
Kedvezményezett: Családi Háló Közhasznú Alapítvány
Közlemény: Média támogatás

Vagy bankkártyás fizetés Simplepay-el az alábbi gombra kattintva:

 

(A hozzászólások megjelenítéséhez jelentkezz be Facebookra!)

LEGOLVASOTTABB

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

"Sosem főznek és nem engedik az unokámnak, hogy csokit egyen": Bele lehet-e szólni a fiatalok életébe? - Juci néni gondolatai

Ha nem esznek csokit, hát nem esznek. Ha rendelik az ebédet, hát rendelik. Látom, hogy a mai fiatalok másképp nevelik a gyerekeiket. Egyes dolgokban szigorúbbak és más dolgokban meg engedékenyebbek, mint amilyen én voltam. Néha persze jólesne ezt megmondani nekik, hogy én mit csinálnék másképp, de megtanultam, hogy okosabb dolog, ha csendben maradok. 
Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Van, aki pizsamában hozza ki a gyerekét - önkéntes nyugdíjasok kísérik iskolába a gyerekeket Gödöllőn

Láthatósági mellényben, csoportosan mennek iskolába reggelente a gyerekek Gödöllőn. A Pedibusz nevű kezdeményezést vezették be külföldi példák után - és rendkívül nagy sikere van. 
Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

Parkinson-kór vagy Parkinson-szindróma? - Ismerjük meg a betegséget!

1977 óta április 11-e a Parkinson-kór világnapja. Magyarországon a becslések szerint közel 20 ezer embert érint, a második leggyakoribb idegi károsodással járó betegség.
Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

Még valóra válthatta élete legnagyobb álmait a bakancslistás Csire Zsuzsi - a lány szíve hétfőn adta fel a harcot

A 21 éves lány két szívtranszplantáción is átesett, harmadik szíve pedig hétfő este feladta a harcot. A lány tudta, hogy csak hónapjai vannak hátra, ezért bakancslistát írt - a halála előtt több álma is valóra vált.
Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

Egyre több Magyarországon az oltásellenes szülő, már tömegesen perelnek be háziorvosokat

A Covid-vakcinák megjelenése óta már nem új keletű jelenség az oltásellenes hozzáállás. A kicsit is szkeptikus szülők könnyen meggyőzhetőek arról, hogy egy-egy vakcina milyen károkat okozhat a gyermek szervezetében. Ezáltal az olyan, több évtizede használt oltások sem kerülnek beadásra, amelyek a gyermekek életét egyszerűen megmenthetnék. Tömegesen lépnek fel szülők háziorvosok ellen, akik, ha el akarják kerülni a bírósági tárgyalást, kénytelenek igazolást adni.
A szerkesztő ajánlja